Best WordPress Hosting
 

Románia a háborúra hivatkozva emeli meg a hiánycélt

Az Európai Unió vezetői megértették, hogy Románia a szomszédságában zajló háború kockázatai, az Ukrajnának és Moldovának nyújtott segítség közepette nem tudja tartani, ezért módosítania kell a költségvetési törvényben vállalt hiánycélt, amelynek teljesítése az uniós támogatások folyósításának egyik feltétele – közölte pénteken a román miniszterelnök.

Kifogyhatunk-e az új filmekből, ha folytatódnak a hollywoodi sztrájkok?

Csütörtökön jelentette be a Warner Bros. stúdió, hogy idén novemberről jövő márciusra halasztják a Dűne 2 premierjét. Ezzel a Timothée Chalamet és Zendaya főszereplésével készült, nagyszabású sci-fi lett a nyár közepe óta zajló hollywoodi színészsztrájk eddigi legkomolyabb áldozata az idei mozinaptárban. Legalábbis mostanáig, ugyanis semmilyen garancia nincs rá, hogy az elhúzódó sztrájk ne hatna az év további fontos bemutatóira is.

A sikervárományos filmek esetében a stúdiók egy, vagy akár több évre előre kitűzik a premierek időpontját. Ha az egyik film bemutatóját kénytelenek eltolni, akkor el kell tolniuk egy másikat is, amelynek a premiernapját az első film megörökli. A Dűne 2 most kitűzött, március 15-i időpontjában egészen eddig a Godzilla x Kong: The New Empire című szörnyfilmfolytatást tervezte bemutatni a Warner. Az a film most 2024 áprilisára került át, míg a The War of the Rohirrim című Gyűrűk Ura-rajzfilm áprilisról jövő decemberre csúszott.

A hollywoodi dominóeffektusnak pedig egyelőre nem látszik a vége. Sőt, az idei mozinaptár borulására nagyobb esély mutatkozik, mint korábban bármikor.

Égeti a pénzt Donald Trump legnagyobb ellenfele, még 50 millió dollárra lenne szüksége azonnal

Nagyon drága Ron DeSantis floridai kormányzó elnökválasztási kampánya, a mögötte álló szervezet most újabb 50 millió dollárt szeretne összekalapozni a támogatóktól – írja a Bloomberg. Közben viszont egyre több szponzor elégedetlen azzal, hogy DeSantis még mindig 40 százalékkal le van maradva a versenyben Donald Trump mögött.

Nem játszhatták le a magyar himnuszt egy munkácsi iskola évnyitóján

A munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola arról számolt be Facebook oldalán, hogy a pénteki tanévnyitón betiltották a magyar himnuszt, tilos volt a magyar zászló és nemzeti színek használata, és az igazgatói köszöntő is csak ukránul hangzott el a magyar tannyelvű iskolában.

Ma jelenleg Ukrajnában élünk. Az állami jelképek ukránok, ezért Ukrajna egész területén ilyen zászlók lesznek

– nyilatkozta az iskola igazgatója.

Valter épphogy megúszta a tömegbukást, de menekülés közben defektet kapott

Geoffrey Soupe nyerte sprintbefutóban a Vuelta a Espana spanyol kerékpáros körverseny hetedik szakaszát.

Három komolyabb bukás is történt a pénteki szakaszon, korán földre került az Ineos Grenadiers három versenyzője, köztük a brit Geraint Thomas is, akit később ápolni kellett. Ezt követően kétfős szökevénycsoport tekert el, amelyet nem engedett messzire a befújó oldalszélre készülve magas tempót diktáló mezőny.

Tíz kilométerre a cél előtt jött a második bukás, az összetettben második helyen álló, csütörtökön szakaszt nyerő amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) is esett, ám rögtön felpattant és vissza tudott zárkózni.