Best WordPress Hosting
 

Ha Djokovic pályára lép a US Openen, csak szerb nyer szettet

Novak Djokovic kedden három játszmában győzte le a világranglista 9. helyén álló Taylor Fritzet és bejutott a US Open elődöntőjébe.

A klasszis játékos ellenállhatatlanul szerepel az amerikai bajnokságon, már az első négy meccsét is úgy nyerte meg, hogy egyedül Györe László nyert ellene szettet – tegyük hozzá, hogy ő kettőt is. Fritz hiába léphetett pályára hazai közönség előtt, az első játszmában komoly verést kapott Djokovictól (6:1), ezután viszont már alaposan megszorongatta ellenfelét. Játszmát azonban nem tudott nyerni, így aztán a szerb klasszis 3-0-val menetelt be a legjobb négybe.

Az elődöntőben Frances Tiafoe, vagy Ben Shelton lesz Djokovic ellenfele, az ő negyeddöntőjükre szerdán kerül sor.

Folytatódik az ukrán előretörés a zaporizzsjai fronton – helyzetkép az 558. napon

Az ukránoknak déli és keleti irányban is sikerült a robotinei éket kiszélesíteniük. Az oroszok helyzete kritikus: minden azon múlik, tudják-e tartani az erődítmények vonalát, mert bevethető tartalékaik nincsenek, és ha a zaporizsjei front átszakadna, nem tudnák többé megállítani az ukránokat. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép az 558. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerző: Jakub Ber, Piotr Żochowski, Jacek Tarociński. Fordította: Zeöld Zsombor.

Fél repülőtérnyi devizakötvényt bocsátott ki az állam

Alig jelentette be a gazdasági kormányzat, hogy euró alapú kötvénykibocsátásra készül, meg is történt a lépés. Az Államadósság Kezelő Központ 1,75 milliárd euró értékben adott el 10 éves futamidejű papírt, ezzel a tájékoztatás szerint pályán lehet tartani az adósságpályát, vagy az újabb hírek fényében lehet belőle venni egy repülőteret.

Kategoria HVG

Lövöldözés Németországban, a wuppertali főpályaudvaron

Lövöldözés volt Németországban a wuppertali főpályaudvaron, ami nagyszabású rendőrségi akcióba torkollott – írja a Focus című német online lap.

A rendőrség közölte, hogy a főpályaudvaron szemtanúk három férfit láttak veszekedni. Ketten közülük ezután lövést adtak le a vasútállomás buszmegállójában. Az egyik feltételezett lövöldözőt a rendőrség előállította, és kihallgatják. Az őrizetbe vett férfi életkorát 42 évre becsülték. A lövöldözés a lap szerint nagyszabású rendőrségi akciót eredményezett kedden kora este.

Az elsődleges információk szerint a fegyverek nem éles fegyverek voltak

Éppen most kapott 5,4 milliárd forintot a magyar cég, amely rendet tesz az utakon: beszélgetésre bírja a járműveket

Jelentős, 15 millió dolláros, közel öt és fél milliárd forintos tőkebevonási kört zárt le a hazai alapítású, budapesti fejlesztői központtal rendelkező Commsignia. A járművek közti kommunikációs (Vehicle-to-Everything, V2X) közlekedésbiztonsági megoldásokat szállító Commsignia 15 millió dolláros tőkebevonásról állapodott meg hazai és külföldi befektetőkkel, köztük olyan szakmai partnerekkel, mint a Qualcomm Ventures, a Samsung Catalyst Fund és az LG Electronics. Jelenleg 140-en dolgoznak a Commsigniánál, és a létszám folyamatosan bővül, az újabb befektetési kör segítségével magas hozzáadott értéket termelő munkahelyeket kívánnak teremteni.

Kategoria HVG

Starsky és Hutch tudták, milyen világban élnek, és csak nevettek az egészen

Bár távolról sem David Starsky és Kenneth Hutchinson voltak az első tévés nyomozópáros Amerikában, mégis ma már a Starsky és Hutch jelenti az emblematikus tévés krimit, mely egyszerre izgalmas és szórakoztató: nem olyan nyers, mint a New York-i utca világa volt a Kojakben, de nem is olyan elvont, mint a Columbo, ugyanakkor a nyomozók szerethetőbbek voltak, mint a San Francisco utcáin párosa. Ha a hetvenes évek legendás krimisorozataira gondolunk, akkor ezek az egymást folyton ugrató, laza nyomozók jelennek meg elsőre előttünk, illetve a gyorsan előkerülő pisztolyok és a csikorgó autógumik, no meg a sorozat harmadik főszereplője, a piros-fehér Ford Gran Torino.

Éjszakai nyomozók nappal

Ahogy az lenni szokott, a Starsky és Hutch sem úgy indult, hogy az örökkévalóságot célozták volna meg az alkotói. Sőt, a sorozat egészen másnak indult, mint ami végül is lett belőle: a tévés producer, Aaron Spelling (vele már a Charlie angyalai révén találkozhattunk a cikksorozatban) azzal az ötlettel kereste meg a sorozatíró William Blinnt, hogy egy újságcikk bemutatott két New York-i nyomozót, akik kizárólag éjszaka dolgoznak, sajátos módszerekkel, és ennek alapján megkezdték az éjszakai detektívpárosról szóló sorozat kidolgozását. Ezzel azonban egy nagy probléma volt: komoly anyagi kihívás elé állította volna az alkotókat, hogy a kor technikai lehetőségeivel kizárólag sötétben felvett jelenetekből állítsanak össze egy teljes sorozatot.

Krausz Gábor a DWTS-ról: Steakben, köretekben és halakban nagyon jó, táncban viszont nagyon béna vagyok

A TV2 kedd este fedte fel az októberben induló Dancing with the Stars versenyzőinek kilétét. A műsor kedvéért Krausz Gábor is tánccipőt húz majd, táncpartnerével és egyben tanárával, Mikes Annával a bejelentés után Gelencsér Tímeának adtak rövid interjút a csatorna sajtótájékoztatóján.

A séf a műsorvezető érdeklődésére elárulta, jelenleg a túlélésre törekszik a felkészülés alatt.

Steakben jó vagyok, köretekben és halakban is. A táncban viszont nagyon béna, életemben nem táncoltam még. Az első alkalommal, amikor találkoztunk, volt pár lépés, amit megmutattam Annának. Ő megdicsért, én elhittem, innen megyünk tovább

Észak-Korea megfizet érte, ha fegyvert szállít Oroszországnak – közölte a Fehér Ház

Észak-Koreának következményekkel kell szembenéznie, ha fegyvereket szállít Oroszországnak az Ukrajna elleni háborúhoz – figyelmeztetett Jake Sullivan a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Az észak-koreai részvétellel kapcsolatos álláspontját a tanácsadó egy sajtótájékoztatón fejtette ki újságíróknak, miután híre ment, hogy szeptember 10. és 13. között Oroszországba utazik Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozzék Vlagyivosztokban. A Kreml a két diktátor találkozójának tervét sem megerősíteni sem cáfolni sem kívánta.

Fegyverekkel ellátni Oroszországot – harctéren való felhasználásra, vagy hogy a tél közeledtével gabonasilókat és nagyvárosok fűtési infrastruktúráját támadják, hogy megpróbáljanak egy másik szuverén ország területét meghódítani –, mindez nem fog jó fényt vetni Észak-Koreára, és meg fognak fizetni érte