Best WordPress Hosting
 

Elismerte az ukrán katonai kémfőnök: nehéz az ellentámadás, de a rossz időjárás mellett is folytatni fogják

Lassabban halad az ukrajnai ellentámadás, mint szerette volna, a helyzet nehéz többek között az orosz kamikaze drónok miatt is, de ezzel együtt is folytatódni fog az ellentámadás a rossz idő mellett is – gyakorlatilag ezeket hangsúlyozta egy szombati kijevi konferencián Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.

Jorgosz Lantimosz Poor Things című filmje nyerte az Arany Oroszlánt

Jorgosz Lantimosz görög filmrendező Poor Things című filmje nyerte el szombat este a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját.

A Poor Things Frankenstein történetének kísérleti feldolgozása az amerikai Emma Stone-nal a főszerepben, illetve Willem Dafoe-val és Mark Ruffalóval a további szerepekben. A groteszk mesében Stone egy várandós nőt alakít, akit öngyilkossága után egy tudós újra életre kelt.

Lantimosz korábbi nagy sikerű filmjei közé tartozik a Kedvenc, a Homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása.

Lassan haladnak a mentési munkálatok a földrengés sújtotta Marokkóban

Háromnapos gyászt rendeltek el Marokkóban, a középületeken az egész országban félárbocra eresztik a zászlókat azt követően, hogy helyi idő szerint péntek este súlyos földrengés rázta meg az országot. Legalább 1037-en meghaltak, a sebesültek száma több mint 1200, több mint 700 sérült állapota válságos.

A rabati székhelyű geológiai központ megerősítette, hogy az országot 7-es erősségű rengés rázta meg, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást.

A marokkói minisztérium közleménye szerint a földrengés Al-Hauz, Marrákes, Varzazát, Azilal, Sisáva és Tárúdánt tartományokban okozott halálos pusztítást. Az epicentrumhoz legközelebb eső városban, Marrákesben több történelmi jelentőségű épület megrongálódott, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő belvárosban egy mecset minaretje leomlott.

Újabb orosz drón zuhant Románia területére – megszólalt az elnök és a NATO-főtitkár is

Az orosz hadsereg által használt drónokhoz hasonló drón újabb darabjait találták román földön a román-ukrán határ közvetlen közelében, immár a héten a második alkalommal – közölte szombaton a román védelmi minisztérium. Klaus Iohannis államfő szerint Románia légterének elfogadhatatlan megsértése történt, és levelet írt a NATO főtitkárának, aki destabilizáló hatású fejleménynek nevezte ezt és egyúttal üdvözölte, hogy az Egyesült Államok további F16-osokat küld, hogy még erősebb legyen a légtérvédelem a térségben.

Rárúgta az ajtót a BL-mezőnyre a Debrecen

A Debrecen házigazdaként 32-29-re legyőzte a svéd IK Sävehof csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szombaton.

A BL-be 13 év után visszatért magyar csapat keretéből Juhász Kata és Hornyák Dóra hiányzott, a Sävehof játékosai közül pedig öten nem utazhattak el sérülés miatt. Lendületes, pontos játékkal és jó összpontosítással kezdtek a házigazdák, akik 8-4-re elléptek, de a beálló elleni védekezésük nem működött megfelelően, ezt kihasználva a svédek Thea Blomst vezérletével egy 4-1-es sorozattal felzárkóztak. A vendégek időkérést követően egyenlítettek, utána viszont elkövettek néhány hibát, amiket a debreceniek jól használtak ki, ettől ismét lendületbe jöttek, és egy 7-1-es szériával magabiztos előnyt alakítottak ki. Catherine Gabriel egyre hatékonyabban védett, csapata pedig 18-13-as előnyben volt a szünetben.

A második félidő első tíz percében felváltva estek a gólok, a DVSC továbbra is rendkívül motiváltan, megilletődöttség nélkül, jól koncentrálva, taktikusan kézilabdázott. Az ellenfél védekezést váltott, de ez sem vezetett eredményre. Tíz perccel a vége előtt eldőlt a mérkőzés (30-22), a hajrában már csak a különbség volt a kérdés. A hazaiak ebben az időszakban sokat hibáztak, így a Sävehof felzárkózott mínusz kettőre, de a DVSC sikere nem forgott veszélyben.

Sokat bántják őt a 25 évvel idősebb milliomos férje miatt, pedig szerinte a férfi egy igazi csődör

Tavaly nyáron kelt egybe az 54 éves Bruce Griffin és a 29 éves Leila Griffin, aki már 27 millió forintnyi összeget költött el operációkra, mert „nem engedi el magát”.

A londoni nő a floridai Tampában él férjével, akit „csodálatos családfenntartónak” nevez.

Azt mondja, azt kérhetek, amit csak akarok

Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmje nyert a Velencei Filmfesztiválon

A nemzetközi közösségtől díjat nyerni egy világot jelent számunkra, főképp most. Amint azt tudják, a független filmesek és projektek nehéz helyzetben vannak ma Magyarországon. Ezért ha szabad, arra kérem Önöket, hogy kövessék a magyar tehetségeket, és segítsék az útjukat a figyelmükkel

– mondta Reisz Gábor rendező köszönőbeszédében, az Arany Oroszlán átvétele után a Filmtett.ro szerint.

A Magyarázat mindenre Reisz harmadik nagyjátékfilmje (VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek) a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál „Orizzonti” (Horizontok) elnevezésű szekcióban volt a nemzetközi bemutatója. Az Orizzonti válogatásában rendszerint olyan filmek kapnak helyet, amelyek esztétikájukban és kifejezésmódjukban a legújabb trendeket képviselik. A magyar trailert itt tekintheti meg.

Bővíteni fogja a kétoldalú kapcsolatokat Oroszország és Észak-Korea

Az észak-koreai fővárosban, Phenjanban díszszemlével emlékeztek meg szombaton az ország megalapításának 75. évfordulójáról – közölte a KCNA észak-koreai hivatalos hírügynökség. A rendezvényen orosz és kínai delegáció is részt vett, és Kim Dzsongun észak-koreai vezető is jelen volt.

Kim Dzsongunaz alkalomból találkozott a Liu Kuo-csung miniszterelnök-helyettes vezette kínai küldöttséggel. Peking nevében Hszi Csin-ping államfő is levélben fejezte ki készségét „a stratégiai kommunikáció és a munkaszintű együttműködés megerősítésére” a kelet-ázsiai szomszéddal.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szintén levelet küldött Kimnek, amelyben közölte, hogy a két ország bővíteni fogja a kétoldalú kapcsolatokat a Koreai-félsziget és a térség biztonságának és stabilitásának biztosítása érdekében. A Kreml közlése szerint Putyin azt írta:

Gyerekvásárlással és Gyurcsánnyal támadja a kormánypárti média az ELLE címlapjára került meleg párt

Hlatky-Schlichter Hubertet és Szegedi Lászlót azzal vádolja a fideszes propagandahálózathoz tartozó Bors, hogy béranyától van gyerekük. Azt is állítják, az egykori amerikai nagykövet intézte azt a babát, amivel közösen szerepeltek az ELLE címlapján.