Best WordPress Hosting
 

A Magyar Nemzet szerint Nagy Ervinnek nem kéne egyszerre szidni kormányt és nyújtani a markát

Álnéven publikált írást jelentetett meg a Magyar Nemzet Nagy Ervinről, amelyben azt taglalja a szerző, hogy a színész „az egyik nap még fröcsögve szidja a kormányt, a másik nap pedig már tartja a markát feléjük.”

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Nagy Geszti Péter műsorában beszélt arról, hogy szerinte 2022-ben azért nem kapta meg a Szia, Életem! főszerepét, mert „kinyitotta a száját.” Geszti, aki a film egyik producere is volt bevallotta, hogy valóban volt egy olyan ukáz fentről, hogy amennyiben Nagy lesz a főszereplő, nem lesz film.

Ezzel kapcsolatban jelent meg az írás a lapban, amelyet Felhévizy Félix néven publikálták, a szerzőről sok dolgot nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy Nagy Zsoltba is beleállt már hasonló indítatással, ahogy a Tóth Gabit kritizálókba is, az énekesnőt viszont kifejezetten kedveli.

Kulturális és tudományos együttműködésekről tárgyalt Csák János Jordániában

Közös jordán-magyar kulturális és tudományos kezdeményezésekről, oktatási kérdésekről, az örökölt kultúra átadásáról, valamint régészeti együttműködésekről is tárgyaltunk Jordániában – tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs miniszter vasárnap este telefonon az MTI-t.

Visszatérne a könyvekhez a digitális kütyük helyett a svéd oktatási miniszter

A tanulás digitális formáinak teljes megszűntetését tervezi a hat év alatti gyermekek esetében a svéd kormány – közölte az svéd oktatási minisztérium az AP-vel.

Lotta Edholm oktatási miniszter, tizenegy hónappal ezelőtt lépett hivatalba az új jobbközép koalíciós kormány tagjaként. Ő az oktatásban eddig is a digitális technológia teljes körű bevezetésének egyik legnagyobb kritikusa volt. A tárcavezető augusztusban bejelentette, hogy a kormány vissza akarja vonni a svéd oktatási hivatal döntését, amely kötelezővé tenné a digitális eszközök használatát az óvodákban. A minisztérium most ennél is tovább menne, a digitális oktatást teljesen megszüntetné ebben a korosztályban.

A svéd nebulók ugyan még mindig az európai átlag felett teljesítenek az olvasási képességekben, a negyedik osztályosok szövegértését vizsgáló nemzetközi felmérés, a PIRLS eredménye 2016 és 2021 között azonban visszaesést mutatott.

Jelentős előrehaladásról számolt be Ukrajna

A jelentések szerint az ukrán fegyveres erők jelentős előnyre tettek szert a keleti Donyecki területen és délen, Oroszország 18 hónapja tartó inváziója közepette. Az ukrán csapatoknak Avdijivka közelében sikerült elfoglalniuk a várostól délre fekvő Opytne falu egy részét, kihasználva, hogy az orosz erők egy szektorra összpontosítottak. A helyi katonai adminisztráció vezetője, Vitalij Barabash “dörgő támadó hadműveletnek” nevezte ezt, és megjegyezte, hogy a településen még mindig folynak a harcok.

Tragikus baleset történt egy nigériai víztározón

Eddig 26 ember halálát erősítették meg, többeket pedig eltűntként tartanak nyilván, miután egy komphajó felborult egy víztározón Nigéria északi-középső részén. Ez három hónapon belül a második súlyos baleset a régióban. A jelentések szerint a hajó több mint 100 utast, köztük nőket és gyerekeket szállított egy nagyobb gáton keresztül a farmjaikra, amikor a tragédia bekövetkezett. A mentési munkálatok jelenleg is folynak.

Íme a tíz legjobban fizető munka

Ha valaki kiugróan magas fizetést szeretne elérni, érdemes műszaki vagy egészségügyi területen dolgoznia. Legalábbis a tengerentúlon, ahol ezekben a szektorokban hirdetik a legtöbb 100 ezer dollár feletti fizetést kínáló állást- írja a CNBC. Nézzük, milyen munkakörök kerültek fel a tízes listára!

Autós üldözés volt a Városligetben, amelybe egy civil és egy golfkocsi is beszállt

Az igazoltatás elől lógott meg az a sofőr, aki miatt hajtóvadászat indult vasárnap délután a Városligetben. A Blikk egyik munkatársuk közlésére hivatkozva arról írt, hogy a fekete BMW a Magyar Zene Háza irányából az Olof Palme sétányon száguldott autójával a Stefánia út és az Ajtósi Dürer Sor sarka felé azon az úton, amelyet csak gyalogosok használhatnak, ennek megfelelően tele volt sétálókkal, családokkal, biciklisekkel, akiknek félre kellett ugrania az autó elől. A BMW nem lassított sem az emberek láttán, sem akkor, amikor a szirénázó rendőrök az útjába eredtek. Az RTL ugyancsak egy munkatársuk alapján arról írt, hogy a hajszába egy golfkocsis rendőr és egy civil is bekapcsolódott. A sofőr végül kiugrott az autóból és gyalog menekült, a rendőrök néhány percen belül elfogták.

A tévécsatorna megkeresésére a BRFK annyit közölt, hogy az autó sofőrjét a Hősök terénél akarták igazoltatni, ám a rendőrségi felszólításnak nem tett eleget, és behajtott a Városliget területére. „A szabálytalanul közlekedő autó követésébe több rendőri egység is bekapcsolódott. A kocsi a Városligeten keresztül nagy sebességgel balesetveszélyesen közlekedett, végül a XIV. kerület Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út kereszteződésénél megállt. A sofőr ekkor a járműből kiszállt, és gyalog menekült tovább, akit az egyenruhások azonnal elfogtak. A követés során személyi sérülés nem történt” – idézi az RTL a rendőrségi közleményt.

Az autóban tinédzserek utaztak, a 18 sofőr mellett két tizenéves ült még a kocsiban, őket a XIV. kerületi Rendőrkapitányságra vitték, elszámoltatásuk folyamatban van.