Halálos baleset Téten
Nap: 2023. szeptember 15.
Lehallgatták a vádlottak padjára került volt helyettes államtitkárt
Nagy János tagadja a vádakat. Az ellene folyó büntetőeljárásban most saját lehallgatott telefonbeszélgetéseit játszották le.
Titokzatos bolygó járhat a Naprendszerben, nagyobb, mint a Föld
Kanadai és japán tudósok szerint a Földnél mintegy másfélszer-háromszor nagyobb bolygó rejtőzhet valahol a Naprendszerben. Az lehet felelős a Kuiper-övben lévő objektumok furcsa mozgásáért.
Szlovákia is szembemegy az EU-val, meghosszabbítják az ukrán gabonaimport tilalmát
Szlovákia Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan szintén egyoldalúan meghosszabbította az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmat az év végéig – jelentette be pénteken Ódor Lajos megbízott miniszterelnök.
„Lehetőséget ad arra, hogy ott megvalósítsa ezt a 830 milliós beruházást” – lehallgatták a vádlottak padján ülő egykori államtitkárt
Egy 830 millió forintos beruházás támogatásáért ígértek öt százalékos tulajdonrészt a helyettes államtitkárnak – ez derült ki abból a lehallgatott telefonbeszélgetésből, amit a bíróságon játszották le a hivatali vesztegetéssel vádolt Nagy János, korábbi földügyi helyettes államtitkár ügyében – mutatta be az RTL Híradója.
Az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkárát azzal vádolják, hogy még hivatali idejében támogatta, hogy egy mezőgazdasági vállalkozó állami földekhez jusson. A 2020 nyarán indított telefonhívás közte és az ügy másodrendű váldlottja között zajlott.
Tehát a lényeg a lényeg, hogy ugye megvásárolja egy újonnan alapított cég ezt az ingatlant. És a mi pulykával foglalkozó vállalkozásunknak lehetőséget ad arra, hogy ott megvalósítsa ezt a 830 milliós beruházást
Macron: szó szerint túszként tartják fogva a francia nagykövetet Nigerben
Emmanuel Macron elnök szerint Franciaország nigeri nagykövetét és más tisztviselőit „szó szerint túszként tartják fogva” Niger francia nagykövetségén – írja a CNN.
A lengyelek is azonnal léptek: meghosszabbítják a gabonabehozatali tilalmat
A lengyel kormány az Európai Bizottság beleegyezése nélkül is meghosszabbítja az ukrajnai gabonafélék behozatali tilalmát – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken, reagálva arra a brüsszeli döntésre, hogy nem hosszabbítja meg a pénteken lejáró embargót. Magyarország hasonló, de szélesebb körű lépésre szánta el magát.
24 ukrán termékre hirdet behozatali tilalmat a kormány
A péntek este megjelent Magyar Közlönyben összesen 24 termékcsoport behozatalát tiltotta meg Ukrajnából a kormány szombati hatállyal. Mindez összefügghet azzal, hogy az EU bejelentette az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat nem hosszabbítják meg, így az szeptember 15-től megszűnik.
A kormányrendelet megtiltja többek között:
a szarvasmarha,
Divattervező, elnöki testőr és az ügyfeleit kifosztó sztárügyvéd felesége is szerepel a legújabb hollywoodi botrányban
A Real Housewives of Beverly Hills (Beverly Hills-i feleségek) című amerikai valóságshow 11. évadának 2. részében, amelyet 2021 májusában vetítettek – és az azt megelőző ősszel, azaz a koronavírus-járvány első évében vettek fel – a főszereplők a festői szépségű Tahoe-tónál béreltek ki egy házat, hogy a távolságtartási előírásokat betartva üdüljenek pár napot – természetesen bekapcsolt kamerák mellett.
Hogy elüssék az időt, egyik este egy „két igaz állítás, és egy hamis” nevű játékot játszották, amelynek során a résztvevők három dolgot mondanak magukról, és a többieknek ki kell találniuk, hogy melyik igaz és melyik hamis. A neves amerikai ügyvéd, Tom Girardi felesége, Erika Girardi első állítása az volt, hogy „be voltam poloskázva, és tanúskodtam egy kormányzati ügyben”, a második, hogy adoptálták, a harmadik pedig, hogy
egy időben a maffiának dolgoztam.
Nem engedik a rendőrök a Karmelitához a diáktüntetőket, feszült a helyzet
Rendőrök zárták el a tüntető tömeg útját a Várban, a Karmelitához vezető lépcsősornál. A tüntetők azt kiabálják a rendőröknek: “Engedjetek be minket!”
A bejelentett gyűlés véget ért
A bejelentett gyűlés véget ért
Kiderült, mennyit fizetnének a magyar autósok az egynapos pályamatricáért
A válaszadók többsége az 1000 forintos árat tartaná elfogadhatónak, de ennél várhatóan jóval többe kerül majd az egynapos matrica.
A magyar kormány döntött, hogy Messi vagy Ronaldo
Továbbra is özönlenek a videók Orbán Viktor TikTok-oldalára, ahova az első videókhoz hasonlóan rendszeresen kerülnek fel kevésbé politikus, sokkal inkább imázsépítő felvételek is.
A kormányfő ezúttal a kabinet több tagját is bevonta a válaszadásba, és egy jóval fontosabb kérdést vitattak meg annál, hogy 2 cent vagy 4 cent. Arra keresték ugyanis a választ, hogy
Ronaldo vagy Messi,
Szemétből készült papírcsákóval a fején gálázott Maisie Williams
A brit kultúra előtti tisztelgett a csütörtöki Vogue World-gála, amin a Trónok harca Arya Starkja, Maisie Williams is tiszteletét tette. A színésznő tetőtől talpig Maison Margiela-szettet viselt. Fejdíszét a divatház kreatív igazgatója, John Galliano tervezte, az a 2023-as őszi, forradalmi témájú ready-to-wear kollekcióból származik, írta meg a Vogue. A kalap szemét- és papírdarabkákból áll, és egy fekete háló is a része, ami akár egy méhtámadás kivédésében is Williams segítségére lehetne.
Karwai Tang / WireImage / Getty Images
Az esten egyébként Twiggy is feltűnt:
Orbán Viktor fogadta a Telekom vezérét: eltörli a kormány 2025-től a távközlési különadót, jön a gigabites internetkánaán és a 99%-os 5G
Orbán Viktor miniszterelnök, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Telekom és a Deutsche Telekom vezérigazgatóival találkozott a Karmelita kolostorban pénteken, ahol közös nyilatkozatot írt alá a kormány és a Magyar Telekom, melyben megerősítették, hogy folytatják hosszútávú együttműködésüket.
A kormány meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán gabona behozatali tilalmát
Már meg is jelent a Magyar Közlönyben a friss rendelet: a behozatali tilalom kiterjed a gabonafélékre, a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is.
Akkora a baj Oroszországban, hogy betilthatják az olajtermékek kivitelét
Az orosz kormány a belföldi üzemanyagárak stabilizálása érdekében az olajtermékek exportjának egy meghatározott időtartamra szóló teljes tilalmát fontolgatja a TASS hírügynökség értesülése szerint.
27 év után válik Hugh Jackman és felesége
Hugh Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness békésen véget vetnek házasságuknak, ezt egy a People-nek eljuttatott közös nyilatkozatban jelentették be. Ebben úgy fogalmaznak:
Nagy áldás, hogy majdnem három évtizedet tölthettünk együtt férjként és feleségként egy csodálatos, szeretetteljes házasságban. Az utunk most másfelé tart, és úgy döntöttünk, hogy különválunk, így folytatjuk egyéni fejlődésünket. A családunk volt és lesz is mindig a legfőbb prioritásunk. Hálával, szeretettel és kedvességgel vállaljuk ezt a következő fejezetet. Nagyra értékeljük mindenki megértését, és hogy tiszteletben tartják a magánéletünket, miközben a családunk minden tagja feldolgozza ezt a változást.
A közleményt, amit „Deb és Hugh Jackman” aláírással láttak el, azzal zárják, ez az egyetlen nyilatkozat, amit bármelyikük is tesz a témában.
A nap hírei – 2023. 09.15.
Két hetük maradt a tanároknak eldönteni, hogy a pályán maradnak-e.
Több ezer diák vonult végig Budapesten.
Kómába eshetett Kadirov, a rettegett csecsen hadúr.
Végül kibökte a kormányzat, mennyibe került a légiparádén megsérült állami Airbus javítása
A szerelés költsége 95 millió forint volt, a biztosítás pedig fedezte a sérült hajtómű cseréjének költségét. Ez utóbbi összegét a külügyi tárca már adta meg, de egy ilyen Rolls-Royce hajtómű ára 12-15 millió dollár is lehet, vagyis bő 4-5 milliárd forint.