Best WordPress Hosting
 

Csehország versenyre kell Magyarországgal az új sikerágazatban

Csehország jelentős autóakkumulátor-gyártóvá akar válni, miután a Volkswagen AG-val egy lehetséges gigagyárról folytatott tárgyalások megrekedtek. Petr Fiala miniszterelnök elárulta, hogy a német konszern helyszínének kiválasztása és a beruházás előkészítése után arról tájékoztatta a cseh kormányt, hogy még nem határozta el magát az üzemlétesítés mellett. A prágai kormány ezért az akkuszektort nézte ki magának – számolt be a Bloomberg.

Nem él, de műsort vezet, zenekara van, sőt interjút is ad

A hollywoodi írósztrájkhoz sok más művész mellett a színészek is csatlakoztak. Utóbbiak, többek között a szinkronszínészekkel vagy a statisztákkal karöltve azért is harcolnak, mert attól tartanak, hogy a mesterséges intelligencia elveszi a munkájukat. Dél-Koreában más a helyzet: akadnak olyan művészek, akik kifejezetten azért bocsátják áruba magukat, hogy az AI a lehető leghitelesebb klónjukat tudja létrehozni.

Tíz emberből gyúrták

A mesterséges intelligencia által vezérelt művészek mára általánossá váltak, ráadásul a virtuális sztárok népszerűsége napról napra nő. Jelenleg a legnagyobb sztár Zae-in, aki/ami nagyjából akkora, mint egy átlagos méretű ember, kiválóan énekel, műsorvezetőként is megbízható, de akkor is számítani lehet rá, ha luxuscikkeket kell eladni a tévében. Itt például a dél-koreai SBS hírműsorának egyik reggeli adásában látható:

Az EU betiltja a Meta személyes adatokon alapuló célzott hirdetéseit

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez.

A határozat megtiltja a személyes adatok viselkedésalapú reklámozás céljából történő feldolgozását az Európai Gazdasági Térség (EGT) egész területén – áll a testület közleményében. A határozatot azt követően hozták meg, hogy a Meta hétfőn közölte: a Facebook és az Instagram közösségi platform európai felhasználói novembertől kezdve előfizetést vásárolhatnak a hálózatok hirdetés nélküli használatára.

Az óriáscég képviselője szerint a Meta már bejelentette, hogy az EU-ban és az EGT-ben élő embereknek lehetőséget adnak arra, hogy választhassanak, és e hónaptól kezdve előfizetési modellt kínálnak, hogy megfeleljenek a szabályozási követelményeknek – írja az MTI. A vállalat szerint az EDPB tagjai már hetek óta tudnak a cég tervéről, és teljes mértékben együttműködtek velük.

Az EU leszámol a Facebook és az Instagram legidegesítőbb funkciójával

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez. A határozatot azt követően hozták meg, hogy a Meta hétfőn közölte: a Facebook és az Instagram közösségi platform európai felhasználói novembertől kezdve előfizetést vásárolhatnak a hálózatok hirdetés nélküli használatára.

Jakabos Zsuzsanna húsz év elteltével is országos bajnok lett

A 60 hosszból álló versenyszámban Betlehem Dávid és Sárkány Zalán vívott egymással nagy csatát, utóbbi ugyan hivatalosan a Kőbánya SC sportolója, de az Egyesült Államokban tanul, viszont az elmúlt fél évben éppen a nyíltvízi úszó nagymenőkkel, Betlehemmel és Rasovszky Kristóffal készült Veszprémben.

Az óriási küzdelem végén – féltávnál majdnem megdöntötték a 800 méter gyors országos csúcsát is – végül Betlehem mindössze négy századmásodperc különbséggel diadalmaskodott, 14:23.27 perces idejével pedig Gyurta Gergely 2014-es magyar rekordját (14:28.36) adta át a múltnak, ennél több mint öt másodperccel úszott jobbat.

Talán úgy helyesebb, hogy országos csúcsot úsztunk, hiszen Zalán is bőven a régi rekordon belül jött. Nagyon komoly ez az új felállás, hogy ő is velünk készül, embertelen, amit művel edzéseken, szóval nem véletlen, hogy itt tartunk.

Először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikaiak a konfliktus kirobbanása óta

A Hamász Izrael elleni terrortámadása óta először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikai állampolgárok, akik a rafahi határátkelőn Egyiptomba beengedett külföldiek csoportjában voltak – közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán. Matthew Miller külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján pontos számot nem mondott, és jelezte, hogy műveleti és biztonsági okokból számokat a továbbiakban sem hoznak nyilvánosságra. Ugyanakkor hozzátette, hogy a következő napokban további külföldiek, köztük amerikaiak is Egyiptomba érkeznek.

Megismételte azt a kedden közölt számot, miszerint 400, a Gázai övezetben tartózkodó amerikai állampolgár jelezte, hogy elhagyná a területet; családtagokkal együtt 1000 emberről van szó. A külföldiek távozásának lehetővé tételét a szóvivő áttörésnek nevezte a folyamatosan változó helyzetben, aminek elérése az amerikai kormány számára prioritás volt. Az elmúlt napokban a külügyminisztérium és a Fehér Ház is több alkalommal azt jelezte, hogy a külföldiek kijutását egyedül a Hamász akadályozza. A Gázai övezet jövőjére vonatkozó kérdésre a külügyi illetékes azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem értene egyet a palesztin terület izraeli megszállásával.

Matthew Miller közölte azt is, hogy kedden 59, humanitárius segélyt szállító kamion lépett be Egyiptom felől a Gázai övezetbe, szerdán pedig ennél is nagyobb számú jármű; a következő napokban további szállítmányok várhatók. Kedden Antony Blinken külügyminiszter a Kongresszus bizottsági meghallgatásán arról beszélt: jelenleg az a cél, hogy naponta 100 kamion juthasson be a palesztin területre, amit humanitárius minimumnak nevezett. A miniszter elismerte, hogy a segélyek egy része feltételezhetően a Hamász kezébe kerül, de nagy hányaduk így is eljut a rászorulókhoz. A szerdán tartott sajtótájékoztatón a külügyi szóvivő azt is közölte, hogy Antony Blinken pénteken ismét Izraelbe utazik, és Jordániában is tárgyal majd.

Áttörést ért el az Egyesült Államok Gázában

A Hamász Izrael elleni terrortámadása óta először hagyhatták el a Gázai övezetet amerikai állampolgárok, akik a rafahi határátkelőn Egyiptomba beengedett külföldiek csoportjában voltak. Mintegy 1000 amerikai tartózkodik a palesztin fennhatóságú területen. Az amerikai külügy fokozza a humanitárius segítségnyújtást az Izrael által megszállt területen.

Ha ez megtörténik, akkor bármi megtörténhet – hogyan gyászolnak a gyerekek?

Azt tudjuk, hogyan kell az örömben kapcsolódni, azt már nem, hogyan kapcsolódhatnánk a veszteségeken keresztül. Sem időt, sem teret nem adunk a gyásznak, aminek a megélésére sokszor még családon belül sincs engedély, pedig a gyerekeket is foglalkoztatja a veszteség, érintettek benne és nagyon sokféle módon ki tudják fejezni. Hogy ez mennyire igaz, arra egy vándorkiállítás képei között is megtalálhatjuk a választ.

Kategoria HVG