2022 óta gyökeresen megváltozott a gazdasági és politikai környezet, minderre tekintettel most nemcsak lehetséges, de szükséges is mérleget vonni, illetve jelen formájában lezárni a programot – olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban a Modern Városok Program (MVP) felülvizsgálata kapcsán. A bejelentés mindenképp meglepő, hiszen ezzel magyar nagyvárosok veszítenek korábban beígért beruházásokat.
Nap: 2023. november 2.
Változnak a vontatás szabályai az autópályán
A kormány a csütörtök esti Magyar Közlönyben módosította a 3,5 tonnánál nagyobb tömegű gépjárművek vontatási díjtételeit.
Sosem látott sarki fényt vettek észre az Uránuszon
Brit kutatók a Keck Obszervatórium által 2006-ban rögzített adatok alapján mutatták meg, hogy miként lehetne látni a sarki fényt az Uránuszon, ha az szabad szemmel is látható volna.
Steven Tylert, az Aerosmith énekesét szexuális zaklatással vádolják
Jeanne Bellino azt állítja, hogy 1975-ben, 17 éves korában, ellene elkövetett állítólagos bántalmazás után “maradandó lelki sérülést” szenvedett.
Az Apple felülmúlta az elemzői várakozásokat
Az Apple negyedik negyedéves eladásai és profitja felülmúlta a Wall Street várakozásait, az iPhone eladások 2,8%-kal nőttek, ami ellensúlyozta a Mac és iPad eladások csökkenését – írja a Reuters.
Megnyílt az első űrrepülőtér Európában
A Norvégiához tartozó Andoya szigetén azért nyitották a kontinentális Európa első űrrepülőterét, mert az ukrajnai háború óta az európai országok nem tudják igénybe venni az orosz űrrepülőtereket.
A török elnökkel tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön kétoldalú megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel Kazahsztán fővárosában, Asztanában – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ultragyors elektromosautó-töltő hálózatot épül Magyarországon – de ne várjon senki nagy csodát
A beruházás az OMV és az Európai Unió által közösen finanszírozott regionális projekt része, amelynek keretében Romániában 328, Szlovákiában 11, Magyarországon pedig 7 ultragyors töltőpont létesülhet.
A nap legfontosabb hírei – 2023. november 2.
Olyan inflációs veszély leselkedik Magyarországra, amiről a kormány hallgat
Pálffy Istvánt meglepte gyors kirúgása a Hír Tv-től
Rusvai Miklós úgy tudja, jelenleg nem elérhető idehaza koronavírus elleni vakcina
Elbuktak az Amazon ruhaboltjai
Az Amazon kiskereskedelmi óriás november 9-én bezárja két fizikai ruhaboltját. A Style ruházati üzletek még két évet sem éltek meg – írja a The Verge.
Körülzárta Gáza városát az izraeli hadsereg
„A katasztrófa mélységéből a győzelem felé haladunk” – jelentette ki Beni Ganz izraeli miniszter.
Franciaország egy újabb helikoptert küld Gázába
Franciaország egy második helikoptert küld Gázába, hogy a bombázások közepette orvosi segítséget nyújtson – írja a Reuters.
David Beckham egy csodálatos férfi szép pulóverekkel és aggasztó mániákkal
David Beckham egyszerre volt több és kevesebb mint az ezredforduló környékének egyik legjobb focistája. Több volt, mert dollármilliós szponzori szerződései és a Spice Girls tagjával, Victoria Adamsszel kötött házassága miatt ismertsége túlnőtt a vele egy nemzedékhez tartozó, legkiválóbb játékosok népszerűségén. Lehet, hogy a sportszakma jobb futballistának tartotta őket, de – hogy csak a Real Madrid-beli csapattársak közül válogassunk – Figóért, Raúlért, de még Zidane-ért és Ronaldóért sem rajongtak olyan sokan, mint az Egyesült Államoktól Japánig milliók szívét megdobogtató Beckhamért.
Ugyanakkor éppen a futballszakértők közül vélték úgy sokan, hogy az angol középpályás tehetsége valójában jócskán elmaradt zseniális társaiétól. Kritikusai szerint Beckham voltaképpen pályája végéig megmaradt az angol focival kapcsolatban rosszmájúan emlegetett, „rúgd el a labdát és fuss” hagyomány átlagosnál technikásabb képviselőjének.
A Netflixen októberben bemutatott, négyrészes, Beckham című dokumentumsorozat viszont alapvetően azt az állítást szeretné megfogalmazni, hogy David Beckham elsősorban focista volt és maradt.
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost – jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este. A Gázai övezetben a szárazföldi hadművelet hatodik napján, csütörtökön az iszlamista Hamász terrorszervezet előőrseit, főhadiszállásait, rakétakilövő állásait és infrastruktúráját támadták az izraeli katonák.
A katonai szóvivő közölte, hogy az elmúlt órákban több mint százharminc palesztin fegyveres vesztette életét az övezetben – írja az MTI. Az izraeli erők katonai létesítményeket és rengeteg ott talált fegyvert semmisítettek meg. Vadászgépek és helikopterek a Hamász magas rangú harcosainak egyik parancsnokságát támadták, és egy hadihajóról aláaknázott épületeket és megfigyelőállomásokat lőttek. A haditengerészet katonái és a harci repülőgépek a Hamász haditengerészeti erőinek célpontjait is támadták, köztük a terrortámadások tervezésére és kivitelezésére használt épületeket.
Joáv Galant védelmi miniszter helyzetértékelést tartott a különleges feladatokkal foglalkozó mérnöki egységnél, ahol a Hamász földalatti alagútrendszere felszámolásának lehetőségeiről beszélt.
1991 óta nem látott sztrájk készül Las Vegas-ban
Nagyjából 35.000 Las Vegas-i vendéglátóipari dolgozó készül sztrájkba lépni november 10-én az MGM Resorts International, a Caesars Entertainment és a Wynn Resorts ellen a munkaszerződések miatt – írja a Reuteres.
Nálunk krumplit, máshol WC-papírt osztogatnak a választások előtt
A tajvani elnökválasztás egyik jelöltjének hívei állítólag toalettpapírral vesztegették meg a választókat.
Sínek mellett dolgozó munkásokat sodort el a vonat Debrecen közelében
Munkásokat gázolt el egy személyvonat a Debrecenhez közeli Kismacsnál. Az RTL Híradó úgy tudja, a vasútvonal közelében hárman dolgoztak, amikor kettejüket elsodorta az érkező személyvonat. Egyikük életveszélyes, a másik férfi súlyos állapotban van, műteni kell őket. A vonaton 18-an utaztak, közülük senki sem sérült meg. A MÁV tájékoztatása szerint a balesetet szenvedett munkások nem az ő dolgozóik és az engedélyük nélkül végeztek munkát a területen.
Hogy mit csináltak, kinek a megbízásából, és hogyan kerültek a vonat elé, nem tudni. A Debrecenbe tartó személyvonaton, amelyik elütötte a munkásokat, 18-an utaztak, közülük senki nem sérült meg.
The post Sínek mellett dolgozó munkásokat sodort el a vonat Debrecen közelében first appeared on 24.hu.
Megnyílt a kontinentális Európa első űrrepülőtere
Európa kontinentális területének első űrrepülőterét avatta fel csütörtökön Haakon norvég trónörökös a Norvégiához tartozó Andoya szigetén, az északi sarkkörön túl.
Dagadnak a várólisták, már 48 ezer ember vár műtétekre
A szakértő szerint az ellátórendszer nem igazán érdekelt a várólista rövidítésében.
Evakuálnak az ukránok Harkiv térségében
Az ukrán hatóságok elrendelték csütörtökön a heves orosz tüzérségi csapások miatt a gyermekes családok kényszerevakuálását Harkiv megye több településéről.