Best WordPress Hosting
 

Irakból üzent Iránnak az amerikai külügyminiszter, a háború kiterjedését szeretné elkerülni

Ne használja ki Irán a gázai övezetbeli háborút arra, hogy támadja az Egyesült Államok közel-keleti bázisait, illetve a térségben élő embereket, mert megteszi a szükséges lépéseket, hogy megvédje katonáit és a civileket – hangsúlyozta a váratlan vasárnapi iraki látogatása során Antony Blinken. Az amerikai külügyminiszter rámutatott: azon dolgozik, hogy ne szélesedjen ki a Közel-Keleten a gázai konfliktus. Előtte a Palesztin Hatóság illetékeseivel, köztük Mahmúd Abbásszal, is találkozott, és azt szorgalmazta, hogy a palesztin hatóság hangjait is hallják meg a konfliktus rendezése során.

Atom-tengeralattjáróról kilőtt ballisztikus rakétát tesztelt Oroszország – Háborús híreink vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy sikeresen tesztelték a Bulava ballisztikus rakétát, amit az új nukleáris meghajtású tengeralattjáróról, az Imperator Alexander III-ról lőttek ki. A rakéta eltalálta a több ezer kilométerre lévő célpontot az orosz Távol-Keleten található Kamcsatka-félszigeten, arról azonban nem közöltek részleteket, hogy mikor került sor a tesztre. Vlagyimir Putyin orosz elnök azt szorgalmazza, hogy elrettentő erőként Oroszország tartsa fenn nukleáris arzenálját. Közben terjednek a videók arról a támadásról, amelyet oroszok hajtottak végre egy Zaporizzsja megyében zajló díjátadó helyszíne ellen, és amelyben több mint húsz kárpátaljai katona veszthette életét. Háborús híreink vasárnap.

Fűtés továbbra sincs a Szent János kórház pszichiátriáján

Továbbra sem fogadnak új betegeket a fővárosi Szent János kórház pszichiátriáján, mert nem tudják befűteni a teljes osztályt – tudta meg az RTL Híradó című műsora.

Még október közepén derült ki, hogy nem működik megfelelően a fűtés a budapesti Szent János Centrumkórház Diós árok utcai telephelyének négy betegellátó osztályán, ezért az akut gasztroenterológiai és pszichiátriai felvétel átmenetileg szünetel. A fűtési rendszer hibáit mostanra a Híradó szerint a pszichiátria kivételével orvosolták. A pszichiátriai és neurológiai osztály azonban részben jelenleg is zárva van.

Funk Sándor pszichiáter főorvos a tévének azt mondta, kérdés, hogy más intézmények át tudják-e vállalni a János kórház betegeit.

Egy statiszta szerint Russell Brand egy filmforgatáson zaklatta a mosdóban, miközben egy stábtag őrizte az ajtót

Újabb vádakkal nézhet szembe a szexuális zaklatási ügyekben nyakig ülő Russell Brand: ezúttal egy statiszta vádolja azzal, hogy a férfi az Arthur, a legjobb parti című film forgatásán szexuálisan zaklatta. A Variety arról adott hírt, hogy a New York-i Legfelsőbb Bíróságon pénteken indított per szerint a nem nevesített nő statisztaként dolgozott az Arthur, a legjobb parti forgatásán 2010-ben. A főszerepet játszó Brand az incidens napján a nő szerint részeg volt, és egy üveg vodkával mászkált a forgatáson.

A zaklatás ugyanezen a napon történt, amikor a mosdóban voltam. Mr. Brand követett és zaklatott, miközben a produkciós cég egyik tagja kint őrizte az ajtót. A szexuális zaklatás tönkretett, azóta is szenvedek az extrém megaláztatástól, megalázottságtól és a rettegéstől

– idézi a peranyag a nőt. Nemcsak Brandet, de a filmet gyártó produkciós cégeket – a Warner Bros. Picturest, a Warner Bros. Discoveryt, a MBST Entertainmentet, a BenderSpinket és a Langley Park Picturest – is alperesként nevezi meg.

Meztelenül verekedett össze egy férfi egy rendőrrel Las Vegasban, majd elhajtott a rendőrautóval

Nem mindennapi incidens bontakozott ki október utolsó napján Las Vegas utcáin: a rendőrséget egy láthatóan zavart férfihoz riasztották, aki anyaszült meztelenül járkált a Buffalo Drive és a Blue Diamond Road kereszteződésénél az úton. A KSNV információi szerint a pucér férfi láthatóan azt akarta, hogy elüssék, emiatt hívtak rendőrt az ön- és közveszélyes férfihoz. Az esetről egy, a közelben autózó férfi készített videót, aki szerint a rendőr védelmezően próbált fellépni a helyszínen, próbálta leterelni a férfit az útról. Az azonban agresszívvá vált, és arcon ütötte a rendőrt, majd miután az a földre került, a meztelen férfi bepattant a szirénázó rendőrautóba, és elhajtott. A videón látszik, hogy a rendőr megpróbálja a kocsi nyitott ajtaján keresztül megállítani a sofőrt, eredménytelenül.

A férfi után hajtóvadászat indult, negyedórán keresztül menekült az őt üldöző rendőrautók elől, végül öt mérfölddel arrébb sikerült megállítani, miután a lopott rendőrautóval egy piros lámpánál belerohant egy Fordba. A vétlen autó utasai, egy 34 éves nő és egy 43 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedtek, az utóbbi a sérülések miatt a jobb oldalára mozgásképtelenné vált.

A 29 éves Clyde Cabulisanról kiderült, hogy korábban egy buliban kokaint és marihuánát fogyasztott, majd testvére szerint volt egy idegösszeroppanása, emiatt viselkedett zavartan. Cabulisan szintén megsérült, kórházba szállították. Négy vádpontban kell felelnie tetteiért: hatósággal szembeni engedetlenség, emberek és vagyontárgyak veszélyeztetése, gépjárművel elkövetett súlyos lopás, és védett személy elleni erőszak miatt emeltek vádat ellene.

Emberbe került Texasban a tesztpirula – globális siker előtt egy kis magyar gyógyszerkutató cég

Egy texasi ember bevette a Motorpharma vadonatúj piruláját, rég született ekkora gyógyszerkutatási siker Magyarországon, mint most. Amerikai befektetők és amerikai szabadalom révén a krónikus izomgörcsöket oldó MPH-220 még közelebb jutott ahhoz, hogy tényleg gyógyszer, globálisan elérhető blockbuster legyen belőle.

Október 12-én megkezdődött a humánklinikai vizsgálatok első fázisa, amikor egészséges önkéntesekben próbálják ki a Motorpharma gyógyszerjelöltjét, hogy kiderüljön, vannak-e mellékhatásai vagy kockázatai. A Málnási-Csizmadia András és Gyimesi Máté vezette kutató csapat tagjaival épp ezen a napon beszélgettünk. Különösebben nem izgulnak, patkányon, kutyában és disznóban már nagyon biztonságos volt a szer Budapesten és Amerikában is.

Ha most 64 egészséges emberi tesztalanyon és fokozatosan emelt dózisban is biztonságosnak ítéltetik, akkor mehet tovább a Fázis II. vizsgálatokra (várhatóan jövő tavasszal). Ott már 100–200 beteg – ez esetben súlyos és krónikus izomgörcsökkel élő – emberben mérik a hatásosságát. Majd ideális esetben nagy betegszámnál is bizonyítják (Fázis III.), hogy piacképes gyógyszerjelöltről van szó.

Netanjahu: Nincs tűzszünet, amíg a túszokat el nem engedik

Izrael vasárnap elutasította a gázai tűzszünetre vonatkozó egyre hangosabb felhívásokat – írja a Reuters.

Nem lesz tűzszünet a túszok elengedése nélkül. Ezt teljesen ki kell törölni a szótárból

– mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a dél-izraeli Ramon légitámaszponton, megismételve ezzel az izraeli kormány korábban is hangoztatott álláspontját. Netanjahu azt követeli, hogy a Hamász eressze szabadon az október 7-i támadások során elfogott több mint kétszáznegyven túszt.

Nem egy véletlen szülte esemény volt a zsidók elleni dagesztáni hajtóvadászat

Az orosz vezetés igyekszik úgy tenni, mintha a nyugati titkosszolgálatok – és természetesen ukrán ügynökök – provokálták volna ki az egy héttel ezelőtti dagesztáni zavargásokat, melyek során az Izraelből érkezett menekültekre vadászó helyiek feldúlták a mahacskalai repülőteret és zsidók után kutatva végigjárták a dagesztáni főváros szállodáit. A mahacskalai incidens azonban nem idegen ügynökök műve volt, hanem az orosz rég- és közelmúlt egyenes folytatása.

Kategoria HVG

Verstappen Brazíliát is behúzta, Alonso emlékezetes dobogót szerzett

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban. A 26 éves pilótának ez az idei 17. és pályafutása 52. futamgyőzelme,

amellyel feljött az örökranglista negyedik helyére és csak eggyel marad el a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vetteltől, aki 53-szor győzött karrierje során.

Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként a brazíliai viadalon, a dobogó alsó fokára pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol pilótája állhatott fel. A spanyol klasszis emlékezetes csatát vívott Sergio Pérezzel, oda-vissza előzték egymást, végül Alonso egy hajszállal előbb ért be a célba, 53 ezredmásodperc volt kettejük közt a különbség.

A klímaváltozás nyertesei a Hortobágyon rekordszámban vonuló darvak

Videósaink és a madarakat kamerájával is követő Szilágyi Attila természetvédelmi őr képein a Hortobágyi Nemzeti Parkot ellepő madarak, Magyarország egyik leglátványosabb természeti jelensége.

The post A klímaváltozás nyertesei a Hortobágyon rekordszámban vonuló darvak first appeared on 24.hu.

Véget ért A Nagy Ő: Jákob Zoltán döntött Betti és Nati közt

Október elején indult el A Nagy Ő új évada a TV2-n: Jákob Zoltán, Magyarország 39. leggazdagabb embere kereste a szerelmet. A műsor tizenhét hölgy részvételével startolt, a fináléra ketten maradtak:

Betti és Nati.

Az utolsó adásban kivételesen nem a nagy ő, hanem a hölgyek szerveztek álomrandit Jákob számára:

Csodálatos madaraink látványos fotókon – Birdo Az év madárfotósa 2023

Ünnepélyes díjátadóval és a nyertes fotókból összeállított kiállítás megnyitójával zárult a Birdo Az év madárfotósa 2023 fotópályázat. A magánszemélyek kezdeményezésére indult a kétfordulós fotópályázatra közel 2500 fotó érkezett. Fődíjasok: Daróczi Csaba, Koncz-Bisztricz Tamás, Horváth Tibor.

A Birdo Az év madárfotósa ma Magyarországon az egyetlen olyan fotópályázat, amelynek a madarak a főszereplői. A pályázat kiírói szeretnék elérni, hogy bővüljön a madarakat szerető és védő, elkötelezett emberek köre. A pályázaton kizárólag etikus elvek alapján fotózott képeket fogadnak el, amelyek készítése a madarakat szaporodásukban és természetes mozgásukban nem akadályozta. A madárfotósok 10 különböző kategóriában versenyezhettek, nevezési díj nélkül.

November 4-én a Fővárosi Állat- és Növénykertben az Óriások csarnokában megtartott díjátadón összesen 51 alkotás, kategórianyertes és különdíjas fotók kaptak elismerést. A kiírók nagy örömére ebben az évben bővült a Dokumentum kategóriába nevezők köre, így jövőre remélhetően, még többen nyújtanak be olyan fotósorozatot, amelyek madár- és élőhelyvédelmi projekteket mutatnak be.