Jelentős költségvetési átcsoportosításokról döntött a kormány a különböző költségvetési tartalékok terhére a csütörtök esti közlönyben megjelent intézkedésével.
Nap: 2023. november 16.
„Ádám Zoltán nem politikai aktivista, hanem az egyetemi autonómia aktivistája”
Szabó Lajos rektor úr úgy fogalmazott, hogy Ádám Zoltán egy pártaktivista, aki politikai céllal szivárogtatta ki az ügyet. Az igazság ezzel szemben az, hogy Ádám Zoltán az egyetemi autonómia aktivistája
– így fogalmazott az egyik felszólaló Ádám Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetemről (BCE) október végén azonnali hatállyal kirúgott oktató melletti, nagyjából százfős tüntetésen, amelyen nagyrészt az egyetem és Ádám hallgatóiból álló csoport gyűlt össze az egyetem Fővám téri főépülete mellett.
Adrián Zoltán / 24.hu
Lefotóztuk, ahogy Schadl Györgyöt rendőrautó viszi haza szabadulása után
A végrehajtói kar volt elnökét és társát, R. Róbertet is rendőrök viszik haza csütörtök este, miután a bíró elrendelte házi őrizetüket. Mindketten két év után szabadulnak. Gazdinak kicsit hosszabb lesz az út Kecskemétre, mind Schadlnek a XI. kerületbe.
Megkongatta a vészharangot a Meteorológiai Világszervezet
Rekordmagas szintet ért el tavaly az üvegházhatású gázok kibocsátása világszinten, és egyelőre nincs esély a folyamat megfordítására – figyelmeztetett szerdán az ENSZ szakintézményeként működő Meteorológiai Világszervezet (WMO).
Lázár János kirúgta a GYSEV ausztriai vezetőjét
Még november elején menesztette Hana Dellemant, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) vezérigazgató-helyettesét, az ausztriai kirendeltség vezetőjét Lázár János építési és közlekedési miniszter, írja a Nyugat.hu-ra hivatkozva a Magyar Narancs.
Lázár a lap szerint azért rúghatta ki az osztrák-magyar állami vasúttársaság vezetőjét, mert az Opten szerint a cégben a magyar államnak van többségi tulajdonosa.
Az osztrák szakminisztérium közleményben azt írja, hogy Delleman az ausztriai kirendeltséget vezette, és ok nélkül bocsátották el. Ez szerintük ellentmond a társaság jogi szerződéseinek, ezért Ausztria jogi lépéseket tesz az eljárás ellen.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy találtak egy működő alagútrendszert az al-Shifa kórház alatt
Az IDF szerint nemrég találtak egy Hamász által használt alagútbejáratot a gázai al-Shifa kórházkomplexum alatt. A Reuters szerint arról is beszámoltak, hogy egy járművet is találtak, benne nagy mennyiségű fegyverrel. Ezekről videókat is raktak ki.
Our forces have found an operational shaft to a Hamas terror tunnel inside the #AlShifaHospital compound. pic.twitter.com/ZoraVlKbmX
— Ofir Gendelman (@ofirgendelman) November 16, 2023
Olaszország betiltja a tenyésztett hús gyártását és forgalmazását
A Coldiretti kistermelői szövetség szólalt fel először ellene.
Keményen odaszólt az EU külügyi vezetője Izraelnek: az egyik horror lépés nem igazolja a másikat
Josep Borrell az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője látogatása során arra kérte Izraelt, hogy ne válaszoljon a Hamász támadásaira ugyanolyan erőszakkal.
Olaszország betiltotta a mesterséges hús gyártását és eladását
Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában csütörtökön tartott szavazással. A képviselőház 159 igen, 53 nem szavazattal és 34 tartózkodással elfogadta a Francesco Lollobrigida mezőgazdasági miniszter nevével fémjelzett törvényt.
Az oroszok eddig 3-400 ezer katonát veszíthettek
Oroszország 3-400 ezer halottat és sérültet veszített az Ukrajna elleni harcokban eddig, a harcok legkeményebb része pedig Avdijivka környékén van, ahol ötszáz-ezer katonát veszítenek egy nap alatt, közölték nyugati hivatalnokok a Guardian szerint. Ettől még azt a névtelenséget kérő hivatalnokok is elismerik, hogy Ukrajna ellentámadása véget ért, bár hozzátették, hogy három hidat sikerült átjuttatniuk a Dnyeper folyón Herszon közelében.
The post Az oroszok eddig 3-400 ezer katonát veszíthettek first appeared on 24.hu.
Varga Mihály: A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek
A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a kormány letörte az inflációt az egyszámjegyű tartományba, és a magyar állampapírok iránti befektetői bizalom is töretlen – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Figyelő Top 200 gálaestjén.
Elmondta: a magyar gazdaság kezd kilábalni abból a nehéz időszakból, amelyet a koronavírus-járvány, a háború és a megemelkedett infláció okozott. Teljesítménye a kedvezőtlen geopolitikai környezet ellenére a járvány előtti szintet már 5 százalékkal múlja felül, míg az uniós átlag 3,5 százalékon áll.
Rámutatott: véget ért a négy negyedéven át tartó technikai recesszió Magyarországon, a gazdaság harmadik negyedévben visszatért a növekedési pályára. Válságról ugyanakkor nem beszélhetünk, mert a gazdasági visszaesés nem járt tömeges munkanélküliséggel – tette hozzá.
Eljárás indult az Egységes Diákfront egyik vezetője ellen, miután diákok látogatták meg a Néprajzi Múzeum melegellenes kordonját
A rendőrség szerint nem bejelentett demonstrációt szervezett. A diákok viszont azt állítják, hogy a múzeumlátogatáshoz nem kell a rendőrség engedélye.
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Szíria elnöke ellen
Tiltott vegyi fegyverek civilek elleni használata miatt.
Megszólalt a Sápi vonatbaleset egyik túlélője
A személyvonat mozdonyvezetőjét mélyaltatásban tartják.
„Minden nap megsimogatom a táskáimat” – Bemutatkoztak A Város Királynői főszereplői
Az RTL csütörtökön délután jelentette be, hogy december negyedikén indul A Város Királynői – The Real Housewives of Budapest, közleményükben pedig a főszereplők kilétét is leleplezték.
A hölgyek ma a Fókuszban is bemutatkoztak a közönségnek, rövid betekintést engedve abba, hogyan élik a hétköznapjaikat.
Minden nőnek a gardróbja a szentélye! Itt sorakoztatom fel a táskáimat. Minden nap elsétálok mellettük és meg is simogatom őket
Nincs megállás, nagyot esik az olaj
Tovább esik az olajár, a WTI jegyzése már 6 százalék körüli mínuszban áll, miután az elmúlt hónapok szűkös kínálattal kapcsolatos félelmei helyett egyre inkább a gyenge kereslet kezdi aggasztani a piaci szereplőket.
Történelmi lépésre készül az Apple, ez az androidosokat is érinti
Az Apple nagy nehezen beadta a derekát és jövőre olyan technológiai szabvány elfogadását tervezi, amely lehetővé teszi a szöveges üzenetek zökkenőmentesebb működését az iPhone-ok és az Android-eszközök között – számol be a hírről a Bloomberg.
Snoop Dogg eldöntötte, hogy leáll a szívással
A rapper bejelentése szerint családjával közösen hozta meg a döntést.
A nap legfontosabb hírei – 2023.11.16.
Izrael: A kórház mellett találták meg egy elrabolt túsz holttestét – Élő
Hét év börtön járt a szupermarketek árcimkéinek átragasztásáért – Élő
Novák Katalin tényleg kegyelmet adott a Hunnia-ügy utolsó három érintettjének
Újra lehet unalmas vagy kiszámíthatatlan elnöke az USA-nak, de bűnös aligha
Kapcsolódó