Best WordPress Hosting
 

13 300-ra emelkedett a Gázában elhunytak száma

A Hamász vezetése alatt álló gázai egészségügyi minisztérium szerint legalább 13 300 palesztin vesztette életét az izraeli ellencsapásokban. Adataik szerint eddig legalább 5600 gyermek, és 3550 nő halt meg Gázában, mióta kezdetét vette a konfliktus, írja a BBC.

A brit közszolgálati médium cikkében utánajárt, hogy a gázai egészségügyi minisztérium hogyan számolja a halottakat. Mint írják, a gázai egészségügyi minisztérium adatait Izrael kétségbe vonja, nemrég azonban az izraeli áldozatok számát kellett mintegy 200-zal – 1400-ról 1200-ra – pontosítani. Joe Biden amerikai elnök is azt mondta korábban, hogy „nem bízik” a gázai statisztikákban. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) és egyéb nemzetközi szervezeteknek viszont jelenleg az az álláspontja, hogy nincs okuk hitelteleníteni azokat.

A gázai egészségügyi minisztérium a közösségi médiában rendszeresen közli a halálos áldozatok számát, ezen belül bontásban közli a nők, gyermekek és idősek, továbbá a sebesültek és az eltűntek számát. A jelentés nem tér ki a halál okára, nem tesz különbséget a katonai és a polgári halálesetek között, illetve a halottakat az „izraeli agresszió” áldozataiként írja le.

Válságos állapotban vannak az Egyiptomba szállított gázai koraszülöttek

Válságos a vasárnap Egyiptomba menekített 28 gázai koraszülött állapota – tájékoztatták orvosok hétfőn az EFE spanyol hírügynökséget, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pedig közölte, hogy 12 csecsemőt repülővel Kairóba szállítottak.

A Sínai-félsziget északi részén található el-Arís kórház orvosainak tájékoztatása szerint a rafahi határátkelőn át kimenekített koraszülöttek többségének, sőt valamennyinek válságos az állapota.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója az X mikroblogportálon közölte, hogy valamennyi kisbaba súlyos fertőzésekkel küzd és speciális kezelést igényel.

„Volt olyan, aki csak utazni akart, de hát ez nem az RTL Tours”

Elsőként tisztázzuk: mi a dolga egy senior kreatív producernek?

Az RTL-nél a reality műsorok senior kreatív producere vagyok, ami annyit tesz, hogy hozzám tartozik a reality műsorok zöme. Mind a kreatív, mind a senior kreatív producernek az az alapvető feladata, hogy a teljes tartalmi és rendezési koncepciót kidolgozza, felügyelje, valamint tartsa a költségvetési kereteket is.

Összetett feladatkörnek hangzik.

Kovács Zoltán szerint Brüsszel megtámadta a nemzeti konzultációt

Brüsszel támadást indított a nemzeti konzultáció ellen, és mindent megtesz a magyar emberek elhallgattatásáért – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az X-en hétfőn.

Kovács Zoltán bejegyzésében az Európai Bizottság vezető szóvivője, Eric Mamer hétfői kijelentéseire reagált, amely szerint a magyar kormánynak a nemzeti konzultációval kapcsolatosan az uniós testületet érintő állításai teljesen valótlanok.

Az államtitkár közölte, azt kell mondania Eric Mamer nyilatkozatára, hogy: Brüsszel migránsokat akar betelepíteni Magyarországra, Brüsszel több pénzt és több fegyvert akar adni Ukrajnának, el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt és a rezsicsökkentést, a kamatok befagyasztásáról szóló rendelkezéseket és az extraprofitadót. Ezek mellett brüsszeli és más, tengerentúli pénzzel befolyásolni akarja a magyar politikát, továbbá be akarja engedni a génmódosított ukrán gabonát.

Negyvenezer nő szolgál az ukrán seregben, ötezren a fronton

Több mint 40 ezer nő szolgál az ukrán hadseregben – közölte hétfőn a kijevi védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint ez valamivel több mint öt százaléka a hadsereg teljes állományának. A 40 ezer női katonából mintegy ötezren közvetlenül harci bevetésen vannak.

A minisztérium szerint a harci bevetésen részt vett státuszt eddig több mint 13 400 nő szerezte meg. A kijevi tárca közlése kitér arra is, hogy a katonanők 41 százalékának kiskorú gyerekei vannak, és közülük több mint 2500-an egyedül nevelik gyermeküket vagy többet is. 2014-ben valamivel több mint 16 500 nő szolgált az ukrán fegyveres erőknél. A kijevi vezetés időközben a nőkre vonatkozó minden korlátozást feloldott a hadseregben.

GIAN MARCO BENEDETTO / ANADOLU AGENCY / AFP

Snoop Dogg kamuzott, mégsem áll le a szívással

Kiderült, Snoop Dogg átverte az egész világot azzal a kijelentésével, hogy „felhagy a füstöléssel”. A világ talán legismertebb marihuánafogyasztója a múlt héten egy posztban bejelentette, hogy „hosszas mérlegelés és a családjával való beszélgetés után úgy döntött, hogy felhagy a füstöléssel.” Ezután természetesen a legtöbben azt gondolták, hogy a veterán rapper kijelentése a füves cigiről való leszokásra vonatkozik, aki ezzel le is sokkolta az internetet.

Hétfői legújabb X (korábban Twitter) bejegyzéséből azonban kiderül, hogy mindez csak egy médiahack volt, amivel egy füstmentes mobiltábortűz reklámkampányát készítette elő. Snoop a szponzorált videóban az említett alkalmatosságon pillecukrot sütöget, közben arról beszél, hogy a füst a múlté, mostantól füstmentes lesz az élete, a végén pedig még jóízűen el is neveti magát.

I’m done with smoke. I’m going smokeless with @SoloStove. #ad pic.twitter.com/RwF8wnk1wp

Sebestyén Balázs elmondta, miért nem ő vezeti idén a Sztárboxot

A Fókusz november 20-ai adásából derült ki, hogy miért nem tért vissza műsorvezetőként az idei Sztárboxba Sebestyén Balázs: jelenleg Szujó Zoltán, Héder Barna és Csobot Adél látják el a műsorvezetői/riporteri feladatokat a műsorban. Sebestyént a Fókusz stábja faggatta a műsor helyszínén.

Akartam volna visszatérni igazából, csak rosszul döntöttem, hogy nem vállaltam a műsorvezetést. Szerintem hiba volt, de nem kell mindig jól járni. Ezt látva, hogy itt milyen őrület van… már egy kicsit bánom. De nagyon profi az egész

– mesélte Sebestyén, aki a show első két évadában szerepelt műsorvezetőként, még 2004-ben és 2005-ben.