via 24.hu => eredeti post link
Tóth Vera pszichológusa, Szy Katalin podcastjének vendége volt, ahol egyebek mellett gyerekkoráról is mesélt. Mint elmondta, egy tapolcai panellakás hátsó szobájában nehezen tudta elképzelni, hogy egyszer híres énekesnő lesz belőle. Tizenévesen a társaság közepe lett, elmondása szerint „nagy pofájú lány” volt.
Mindig volt bennem egy anyai, vagy inkább szociális ösztön, hogy a szárnyaim alá vegyek másokat. Nagyon együttérző, szociális csaj voltam mindig. Nagyon nehéz vidéken élni átlaggyerekként, akit bántanak az iskolában – engem bántottak rengeteget általános iskola első osztályaiban. Aztán valahogy ki tudtam ebből ugrani
– mondta el a műsorban, majd az édesanyjával köztük lévő hasonlóságról beszélt.