Best WordPress Hosting
 

Elnyerte a brit filmakadémia díját a Szegény Párák magyar berendezője

A Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) a Szegény Páráknak ítélte oda a legjobb díszletért járó díjat – írta meg a Variety alapján a Telex. A produkció egyik berendezője a magyar Mihalek Zsuzsa. Mellette Shona Heath és James Price feleltek a berendezésért.

A BAFTA-díjátadó még zajlik, ezért lehet, hogy további szobrokat söpörhet be magának a Szegény párák. A Magyarországon forgatott hollywoodi produkció a legjobb díszlet díján kívül

a jelmez,

Könnyekig hatódva nyilatkozott vb-döntője után Kapás Boglárka

Kapás Boglárka ötödik helyen végzett 400 méter vegyesen a dohai úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. A 30 esztendős versenyző, aki 2015-ben, Kazanyban 1500 méter gyorson bronzérmet nyert, öt éve Kvangdzsuban 200 méter pillangón győzött, most pályafutása során először vegyesúszásban volt érdekelt vb-döntőben.

Kapás a táv felénél első volt, mellen viszont komolyabb hátrányba került riválisaival szemben. Bár szépen hajrázott, ötödiknél nem tudott feljebb jönni, de a remek gyorsúszásnak köszönhetően óriásit javított az idején, a 4:39.78 perc viszont így sem volt elég az olimpiai szinthez (4:38.53).

Nem nagyon volt elvárás magammal szemben a döntőben, az volt a cél, hogy javítani tudjak a délelőtti időmön. Hogy ötödik lettem, az azért külön jó, mert az első vb-men is ötödik voltam. 13 éve… Bocsánat… Szóval ez egy jó lezárás

A közfelháborodás elsöpörte a gízai piramisfelújítást

Az egyiptomi hatóságok még januárban jelentették be, hogy elkezdik felújítani Gíza egyik híres építményét, a Menkauré-piramist. Az ötletgazdák az évszázad projektjeként hivatkoztak a tervre, de a közösségi oldalakon nagy felháborodást váltottak ki a munkálatok, Monica Hanna egyiptológus például abszurd eljárásról beszélt, ami megsérti a nemzetközi alapelveket. Mások úgy vélték, olyan a projekt, mintha az olaszok megpróbálnák kiegyenesíteni a pisai ferde tornyot.

A közfelháborodás hatására a hatóságok felülvizsgálták a terveket, és mégsem nyúlnak a sírhelyhez.

A cél eredetileg az volt, hogy gránittal fedjék be az egész építményt, ezzel visszaállítva az eredeti megjelenést, hiszen a készültekor ilyen kövek borították kívülről az egész piramist. Korábban egy videó is nyilvánosságra került a munkálatok megkezdéséről, ahogy munkások gránittömböket helyeznek a piramis aljára, tovább növelve a felháborodást, ami a felvételek láttán egyáltalán nem meglepő.

Emelték a víz- és csatornadíjakat, drasztikusan drágulhatnak a fürdőbelépők

A 24.hu nem rég írt arról, hogy Budapesten már alig találni olyan fürdőt, ahol a napi belépő ára nem haladja meg a 10 ezer forintot.

Az RTL Híradója szerint az áremelések mögött nagyobb részt a megemelt víz- és csatornadíjak állhatnak. A január elsejétől bevezetett díjemelés ugyanis akár több tízmilliós plusz költséget is jelenthet a fürdőknek, ezért a belépőjegyek drágulhatnak.

Május, június hó folyamán a legtöbb fürdő kénytelen lesz áremeléshez nyúlni, melynek a mértéke egy ilyen 10-15 százalék lesz a jelenlegi árakhoz képest

Harminc éve még elhittük, hogy a toxikus seggfejet kell választani a szimpatikus megalkuvó helyett

Nem értik, miért nem akarunk heti nyolcvan órát robotolni, csak hogy megvehessük a BMW-iket. Nem értik, miért nem vonz az ellenkultúrájuk, csakhogy arról van szó, hogy kibelezték a saját forradalmukat. A kérdés most az, mit tehetünk. Hogyan tehetjük jóvá az öröklött kárt? Kedves végzősök, a válasz egyszerű. A válasz az, hogy… a válasz az, hogy nem tudom.

Ezzel a diplomaátadón elhangzó beszéddel veszi kezdetét a Nyakunkon az élet, követendő példát mutatva a hasonló ünnepségeken szónokoló egyetemistáknak és minden középiskolásnak, aki ballagási beszédet mond. A főhős, Lainie szavai egyúttal világosan kijelölik a film alapproblémáját is: van itt egy nemzedék, amelyik nem akar olyan lenni, mint a szülei. Nem akar kispolgári munkát, elutasítja a nagyobb házat, a nagyobb autót.

Archives du 7eme Art / Photo12 / AFP

Nem láttuk jönni: itt a telefontok ajakápolóval

Legutóbb akkor hallottam Hailey Bieberről (Justin Bieber feleségéről), mikor a közösségi média a közte és Selena Gomez közti (állítólagos) ellenségeskedéssel volt tele, és meglepődtem, mikor kiderült, hogy a modell/influenszer 2022-ben alapított szépségápolási cége (Rhode) telefontokokban is utazik.

„Na és?” – gondolhatnánk teljesen jogosan, hiszen melyik cég nem próbál telefontokot rásózni a márkája iránt elkötelezett vásárlókra? Igen ám, de ez nem akármilyen tok, hiszen van egy olyan, kis túlzással még praktikusnak nevezhető tulajdonsága, ami jó eséllyel tényleg valós igényeket elégít ki: nemcsak a mobilt védi, de egyben tároló a Rhode által forgalmazott ajakápolónak is. Van aki a béreltét csúsztatja a tok alá, van aki a bankkártyáit tartja az erre kialakított speciális zsekekben, de most már akár az ajakápoló is mindig a kezünk ügyében lehet, pont ott, ahol a telefon is.

Rhode