Best WordPress Hosting
 

Újabb ügy került nyilvánosságra Novák Katalin kegyelmi döntései közül

via 24.hu => eredeti post link

Azok után, hogy hónapokkal ezelőtt Budaházy György, majd nemrég K. Endre esete nyilvánosságra került, a HVG egy újabb olyan személy ügyében hozott nyilvánosságra információkat, akit Novák Katalin köztársasági elnök tavaly elnöki kegyelemben részesített. A lap egy nőről ír, aki az egyik hazai bíróságnál dolgozott takarítónőként, és akit azért ítéltek egy év tíz hónap börtönre, mert rendszeresen felbontotta, majd visszazárta a bírósági leveleket, feltúrta a bírók asztalán az iratokat, és le is fényképezte azokat. Tette mindezt annak ellenére, hogy a felvételi beszélgetésen tájékoztatták munkája bizalmas mibenlétéről, és esküt is kellett tennie.

Miután lebukott és bíróság elé állították, a nő elismerte a bűncselekményeket és a bűnösségét, de vallomást nem tett. Az elsőfokú ítélet szerint a bíróság a súlyosító körülményként értékelte a folytatólagos elkövetést, és azt, hogy igazságügyi alkalmazottként bizalmi állásából, bizalmi helyzetéből adódó lehetőséggel visszaélve követett el bűncselekményt. Enyhítő körülményként értékelték ugyanakkor a beismerő nyilatkozatot és a megbánó magatartását.

„A bíróságok működésébe vetett közbizalom megrendítésére a cselekmény kifejezetten alkalmas, hiszen a bíróságokon folyó akár büntető-, akár polgári ügyekben érintett személyek joggal várhatják, hogy adataikhoz és az ügyek adataihoz illetéktelen személy ne férjen hozzá, sem puszta kíváncsiságból, sem más nem ismert célból, hogy ügyük és személyes adataik a bíróságon illetéktelenek számára hozzáférhetetlenek legyenek. Ugyanez érvényes a bíróságon dolgozókkal kapcsolatos személyi nyilvántartási adatokra is. A vádlott cselekménye mindezt a közbizalmat nagy fokban gyengíthette” – írták az ítéletben.