Best WordPress Hosting
 

A szerelem egy formája: vajon a Győr vagy a Fradi lovagolja meg a hullámot a történelmi Final Fourban?

A 2022-23-as női kézilabdaszezon legnagyobb meglepetését az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata érte el. Már önmagában azzal is, hogy sokszori nekifutás után bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, de ahogyan megtette, az volt igazán nem mindennapi.

A Fradi ugyanis a nagyszerűen teljesítő, 14 csoportmeccséből 12-t megnyerő Metz ellen jutott tovább úgy, hogy a franciák – mondhatni a papírformának megfelelően – 32-26-os, sima győzelmet arattak Magyarországon. A zöld-fehér csapat ugyan fogadkozott, de hát ki hitt a csodában?

Úgy tűnik, a játékosok igen, mert a franciaországi visszavágó szünetében 17-17 volt az állás, majd a ferencvárosiak történetük talán legjobb második félidejével 33-26-ra győztek és kiharcolták a négyes döntőbe jutást. A siker egyik fő letéteményese a kapus Bíró Blanka volt, aki hat lövést hárítva 35,2%-os védési hatékonysággal segítette a drámai továbbjutást.

„Már most több a fizetése, mint nekünk 30 év után“ – nagyon büszke Keserű Balázsra az édesapja

Közel három hete derült ki, hogy Keserű Balázs nyerte meg Az álommeló című műsort, azaz ő kapta meg az elnöki asszisztensi pozíciót Balogh Levente cégénél.

A győztest a Fókusz stábja kísérte el az első munkanapjára, amit elmondása szerint nagyon élvezett. Úgy véli, ha az elkövetkezendő egy évben mindenkinek sikerül megfelelnie a bizalmi körön belül, akkor bebiztosította a jövőjét – a szerződése egy évre szól, havi bruttó hárommillió forintos fizetéssel, új céges autóval és prémiumminőségű munkaeszközökkel.

A riporthoz a Keserű család otthonában is forgatott az RTL, megszólaltatták az elnöki asszisztens édesapját is.

Eddig nem látott videó alapján kér perújítást a Teréz körúti robbantásért elítélt férfi

Soha nem látott videót tett közzé az RTL a 2016-os Teréz körúti robbantásról, amelyben két rendőr életveszélyesen megsérült. A felvételen a térfigyelő kamera a Király utca és a nagykörút sarkát pásztázza a térfigyelő kamera, majd amint tovább fordul jobbra, rögzíti a robbanást.

Az RTL felidézi, hogy a bűncselekménnyel kapcsolatban előbb egy horgászsapkás férfit kerestek, majd egy hónapos hajtóvadászat után után elkaptak egy akkor 23 éves fiatalt, aki a későbbi jogerős ítélet szerint fél évvel korábban bombaalkatrészeket rendelt a neten, a DNS-ét pedig megtalálták a robbantás helyszínén. Őt 2019-ben jogerősen is életfogytiglanra ítélte a bíróság.

A vádlott akkor panaszt tett az ítélet ellen az Alkotmánybíróságon, de azt azóta sem bírálták el, most pedig az ügyvédjével együtt perújítást kérnek, részben az újonnan közzétett felvételekre hivatkozva. Szerintük ugyanis a pillanatokkal a robbanás előtt a zebrán feltűnő két férfi gyanúsan viselkedett, ahogy a robbanás után a kapualjból kiszaladó férfi is.

„Egyre jobban élvezem veled ezt az egészet” – féléves évfordulójukat ünneplik Csutiék

Szabó András Csuti és kedvese, Sudár Bianka tavaly decemberben jöttek össze, az üzletember év elején még szűkszavúan nyilatkozott az új kapcsolatról, mint mondta, nem a nyilvánosság előtt akarják megélni a szerelmüket.

A pár már hat hónapja jár együtt, a jeles dátumról Csuti az Instagram-oldalán emlékezett meg, ölelkezős fotót posztolt a barátnőjével.

Egyre többet tapasztalunk egymásból, egyre jobban vesszük az akadályokat és én ezt az egészet, egyre jobban élvezem veled

Pánik Belgorodban, leállás Bahmutnál – helyzetkép a 463. napon

Folytatódtak az ukrán hadsereg orosz egységeinek orosz területen végzett rajtaütései. Újabb rakétatámadások mindkét oldalon. Bahmutnál az ukránok leállították a támadást, az összecsapások súlypontja Marjinka térségére tevődött át. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 463. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója. Szerző: Andrzej Wilk, Piotr Żochowski. Fordította: Zeöld Zsombor.

Hova tegyem a pénzem a befektetéseket terhelő különadó után? – Díjmentes, interaktív online előadás

Az online előadásunkon alaposan áttekintjük az új adózási helyzetet, amelyben a kormány a megtakarítási formákra 13%-os szociális hozzájárulást (szocho) vezet be, a meglévő 15%-os kamatadó mellett. Ez a változás érinteni fogja a július 1-je után keletkező kamatokat és az újonnan vásárolt értékpapírok árfolyamnyereségét. Csatlakozz hozzánk, vizsgáljuk meg együtt azokat a lehetőségeket, amelyek hozamot biztosítanak, ugyanakkor minimalizálják az adóterheket.