Best WordPress Hosting
 

Mirkóczki Ádám: A legőszintébben mondom, örülök, hogy már nem én vagyok az egri polgármester, tök jó

Pár napja azt nyilatkozta nekünk, hogy tudna olyan képviselő-testületet rajzolni, amivel folytatódna az egri városházán öt éve zajló téboly, és földbe állna a település. Azt is mondta, ha „horrortestületet” választ a nép, és ön nyeri a polgármesteri posztot, akkor előfordulhat, hogy a választás másnapján azzal lép az egriek elé, hogy „kösz, de ezzel a brigáddal mégsem”. Horror lett a testület?

Abszolút.

Akkor még jó, hogy nem sikerült újráznia polgármesterként. Legalább nem kell lemondania.

Öt éven át ütötték-verték egymást az egri közgyűlés tagjai, most elérkezhetünk a hevesi ponyvaregény finiséhez

Nincs az a mókásan gyilkos ponyvaregény, ami reprodukálná az egri városházán az utóbbi öt évben zajlott tébolyt.

A történet azzal indult, hogy a 2019-es önkormányzati választáson meglepetésre elbukott Habis László fideszes polgármester – az őt támogató kormánypárti testületi többséggel együtt –, és az összellenzék favorizálta jobbikos parlamenti exképviselő, Mirkóczki Ádám vette át a helyi hatalmat. Az még magyarázható vagy legalábbis bevett, hogy a győztesek az első perctől utálták a veszteseket, és viszont. Azt viszont öngyilkos indulat vezérelte, hogy:

a polgármester és sokpárti csapatának tagjai között is fellobbant a gyűlölet,

Hangfelvételen, ahogy Eger polgármestere trágár módon sajtómunkásokat gyaláz

Egy újabb kiszivárgó hangfelvételen Mirkóczki Ádám polgármester egészen durván becsmérlő kifejezésekkel illette az egri média szereplőit. Elhangzik buzizás, testszégyenítés, alkoholistázás és más gyalázás is.

Már három egri hírportált blokkolnak a Mirkóczki Ádámot leleplező újabb hangfelvétel után

Elérhetetlenné vált az Eger Hírek is. Ez már a negyedik olyan portál, amelyet azután ér kibertámadás, hogy beszámol a Mirkóczi Ádám egri polgármestert érintő újabb leleplező hangfelvételről.

Bűnözők lelőtték az Egri Választ és az Egerinfót, portálunkat is próbálják elnémítani egy leleplező hangfelvétel közzététele után

Három magyar portált, a Media1 mellett az Eger Infót és az Egri Válasz nevű oldalt is támadás alá vontak kiberbűnözők a hétvégén. Különös időbeli egybeesés, hogy épp azután történt mindez, hogy az említett oldalak közzétettek az egri polgármesterrel kapcsolatban egy újabb leleplező hangfelvételt, ez azonban lehet a véletlen műve.

„Ha fizetek, akkor ne b*sztass!” – hangfelvételen, ahogy Eger polgármestere a helyi sajtóról tárgyal

Mirkóczki Ádám egri polgármester egy kiszivárgott hangfelvételen arról tárgyal a kormányközeli Rádió 1 Eger vezetőjével és a Sztárbox Média Kft. tulajdonosával, hogy miként tudnának közpénzt kifolyatni az önkormányzat költségvetéséből a városvezető saját médiumába. A trágár kifejezésekkel tarkított párbeszéd bárki számára meghallgatható. A Media1-nek sikerült megszólaltatnia az egyik érintett.

Tiltakozó nyilatkozatot készültek átnyújtani az egri képviselők Mirkóczki Ádámnak, de a polgármester bezárkózott az irodájába

Az egri önkormányzati képviselők tiltakozásuk jeléül egy közös nyilatkozatot szerettek volna átadni a hangfelvétel botrányba keveredett Mirkóczki Ádám polgármesternek, de ő bezárkózott előlük az irodájába, írja az egrivalasz.hu.

A múlt héten kiszivárgott hanganyagon Mirkóczki elmondja, hogyan kellene manipulálni az önkormányzathoz beérkező közérdekű adatigénylésekre kiadott válaszokat. „Nagyjából semmit nem adnék ki, úgy vagyok vele, hogy pereljen mindenért, minden érdemi részt kiveszek belőle vagy kicsontozom úgy, hogy tessék itt van egy semmi, amivel nem tudsz mit kezdeni” – hallható a felvételen.

Mirkóczki elismerte, hogy valóban ő hallható a felvételen, de szerinte az állításai valójában egyetlen személy tevékenységével kapcsolatban fogalmazódtak meg.

Titokban készült hangfelvétel szivárgott ki az egri városházáról: Mirkóczki nem ad ki adatokat

Ha konkrét szerződést kérnek ki, akkor meg pont kitörlök olyan részeket, ami őt érdekli

– mondta Mirkóczki Ádám egri polgármester egy titokban készült hangfelvétel szerint.

A felvételt az Egri Ügyek tette közzé csütörtökön „Mirkóczki igazságbeszéde” címmel. A helyi lap szerint a hanganyag meg nem nevezett készítője szerint a polgármester egy beszélgetés során azt hangoztatta, hogy nem akar kiadni lényeges adatokat az önkormányzattól. A felvételen nem egy teljes beszélgetés hallható, hanem vágásokkal állították össze.

Visszalépett a DK-Momentum támogatta egri polgármesterjelölt

Sajnálattal jelentem be, hogy egészségügyi okokból visszalépek a polgármesterjelöltségtől. Az elmúlt hónapokban nagyon sokan támogattatok, biztattatok, ezt teljes szívemből köszönöm. Mindenkit arra kérek, támogassa a politikai kultúraváltást, és segítse az ellenzéki jelölteket úgy Egerben, mind az ország többi településén

– ezzel a Facebook-bejegyzéssel tudatta Jánosi Zoltán egri polgármesterjelölt, hogy nem áll rajthoz a júniusi önkormányzati választáson. A politikust a DK és a Momentum is támogatta, erről és indulásáról alig két hete tett közzé bejegyzést.

Jánosi az ellenzék két erős pártjaként hivatkozott a szervezetekre, de az egri politikai paletta ennél összetettebb színeket használ: a várost a 2019-ben összellenzéki támogatással induló, korábban jobbikos Mirkóczki Ádám vezeti, de ő azóta egriként és nem ellenzékiként határozza meg magát, nem véletlenül kerestek az összefogás meghatározó pártjai más jelöltet helyette. A Fidesz helyi frakcióját is feloszlatták 2023-ban – emlékeztet a Telex, egykori frakcióvezetőjük, Oroján József civil jelöltként indul, a kormánypárt Vágner Ákost állítja rajthoz.