Best WordPress Hosting
 

Petőfiről neveztek el három új állatfajt

Három, a tudomány számára új állatfajt neveztek el Petőfi Sándorról a Magyar Kutatási Hálózat Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói a költő születésének 200. évfordulója alkalmából – olvasható a HUN-REN közleményében.

A három közül az egyik egy Szingapúrban felfedezett Micherdzinskiiobovella petofii talajlakó atkafaj, a második a Geocoris (Piocoris) petofii nevet viselő poloskafaj. Utóbbi a nagyszemű bodobácsok (Piocoris) alnemének első ismert képviselője Madagaszkárról, és a jelenlegi ismeretek szerint a sziget erdeinek bennszülött faja. A harmadik egy fosszilis szárazföldi csiga, amely a Ferussina petofiana nevet kapta. Egyetlen ismert példánáta az erdélyi Hátszegi-medence késő kréta kori üledékeiben találták meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói.

Zsoldos Márton / HUN-REN

Sosem látott állatok rejtőztek egy japán szigetnél

Két új állatfajt fedeztek fel Japán egyik szigete körül – írja az IFLScience. Az eddig ismeretlen törpe tintahalak az Okinava közelében található korallzátonyokban rejtőzködve élnek, és nagyon aprók: a megtalált példányok közül a legnagyobb is mindössze 12 milliméteres volt.

A pöttöm puhatestűek a rjúkjúi törpe tintahal (Idiosepius kijimuna), valamint a Hannan-törpetintahal (Kodama jujutsu) nevet kapták, előbbit a Rjúkjú-szigetekként ismert japán szigetcsoport ihlette, míg a másik az új fajt megörökítő Brandon Ryan Hannan fotográfusnak adózik tisztelettel.

Jeff Jolly / Brandon Hannan / Marine Biology

Rémisztő új darázsfajt fedeztek fel

Kutatók egy csoportja 109 eddig ismeretlen fajra bukkant az amazóniai esőerdő perui területein – írja a Live Science. A szakértők rovarfogó csapdákat állítottak fel a térségben, amelynek köszönhetően számos sosem látott állatot sikerült tanulmányozniuk.

Mind közül a legérdekesebb egy félelmetes, citromsárga darázs, amely bogarakon, hernyókon és pókokon élősködik.

A kifejlett nőstény ráveti magát áldozatára, csápjaival fojtogatni kezdi, majd belemélyeszti peterakó csövét, amellyel egy tojást helyez belé. Néhány nappal később a pete kikel a gazdatestben, amiből a lárva ezután elkezd lakmározni.

Rejtélyes állatfajt fedeztek fel Kínában

Új tobzoskafajt fedeztek fel kutatók pikkelyekből kinyert genetikai minták alapján Kínában – írja az MTI.

A kínai Jünnan tartományban és Hongkongban lefoglalt, csempészett tobzoskapikkelyek molekuláris vizsgálata révén felfedezett új faj a rejtélyes ázsiai tobzoska, azaz latinul a Manis mysteria nevet kapta.

A kutatás eredményét nemrég publikálták a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos folyóiratban. A felfedezés jelentőségét kiemeli, hogy legutóbb több mint száz éve fedeztek fel új fajt a tobzoskafélék között, a fülöp-szigeteki tobzoskát.

Gigantikus, ismeretlen állatot fedeztek fel

Eddig ismeretlen, óriási dinoszauruszfajt találtak az Ibériai-félszigeten – közölte a Lisszaboni Egyetem. Amint a felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, az új faj nagyjából 122 millió éve élhetett, és a Garumbatitan morellensis tudományos nevet kapta.

A G. morellensis a sauropodák csoportjába tartozik, vagyis egy hatalmas termetű, négy lábon járó, növényevő dinoszaurusz volt.

Az állat gigantikus testméretéről árulkodik, hogy gerinccsigolyái 1 méter szélesek, combcsontjai pedig több mint 2 méter hosszúak.

Új állatfajokra bukkant egy magyar kutató

Három eddig ismeretlen állatfajt fedezett fel a Hornok Sándor professzor vezette kutatócsoport Japánban – derül ki a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) közleményéből.

A szakértők Távol-Keleten ritkának számító denevérkullancsokat gyűjtöttek, amelyekről Dr. Ai Takano, a Yamaguchi Egyetem laboratórium vezetőjével együttműködve először genetikai módszerekkel, majd morfológiai vizsgálattal is megállapították, hogy az eddigi vélekedéssel ellentétben nem az Európában ismert, hanem teljesen új fajok képviselői. Az újonnan felfedezett fajok az Ixodes nipponrhinolophi, az Ixodes fuliginosus és az Ixodes fujitai nevet kapták.

HUN-REN

Méretes, megkövesedett pókot fedeztek fel

Nagy, megkövesedett pókot fedeztek fel Ausztráliában – írja a Phys.org az Australian Museum közleménye alapján.

A maradványok nagyjából 11-16 millió évesek lehetnek, és egy eddig ismeretlen fajhoz tartoznak.

Az új pókfaj a Megamonodontium mccluskyi tudományos nevet kapta az azt felfedező kutató, Dr. Simon McClusky után. Amint a felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, a M. mccluskyinek 23.31 milliméter hosszú a teste, amely a pókok között viszonylag nagynak számít.

Új állatfajokat fedeztek fel Amerikában

Két eddig ismeretlen állatfaj maradványaira bukkantak Amerikában – írja a Texasi Egyetem. Amint a róluk szóló tanulmányból kiderül, frissen felfedezett emlősök leginkább a ma is élő kicsi és közepes méretű makifélékhez hasonlítanak.

Az új fajok a főemlősök egy mára teljesen kihalt családjába, az Omomyidae-ba tartoztak, amelynek tagjai nagyjából 500-1000 grammot nyomhattak és főleg gyümölcsökkel, illetve levelekkel táplálkoztak.

A szakértők szerint ez a két faj kizárólag a texasi Tornillo-medence területén élt.

Különös tarantulafajt fedeztek fel Thaiföldön

Különleges, kékes ibolya árnyalatban pompázó tarantulafajt találtak Thaiföldön – írja az IFLScience. A kék az egyik legritkábban előforduló szín a természetben, ezért is számít kivételesnek ez az újonnan felfedezett pók, amelynek kék szőrök borítják a lábait és csáprágóit.

A magroveerdők üreges fáiban élő faj a Chilobrachys natanicharum tudományos nevet kapta. Idén már ez a második különleges színű tarantulafaj, amelyet felfedeznek: augusztusban az aranyszínű szőrökkel rendelkező perzsiai arany tarantulával (Chaetopelma persianum) bővült a pókszabásúak listája.

A kutatók szerint a madárpókok populáció egyre csökkenek, mert az emberek pusztítják élőhelyeiket és vadásznak is rájuk, mivel Ázsiában sok helyütt ínyencségnek számítanak.

Hátsó kertjében fedezett fel egy új állatfajt a YouTuber

Saját hátsó kertjében fedezett fel egy, a Fülöp-szigeteken korábban ismeretlen állatfajt egy filippínó-kanadai YouTuber, Mikey Bustos – írja az AZ Animals. A férfi 2021-ben lett figyelmes a háza közelében egy fekete-vörös, apró szőrökkel borított hangyára, amihez hasonlót korábban még sosem látott.

Különös felfedezését egy szakértőnek is megmutatta, aki megállapította, hogy a rovar a Meranoplus bicolor fajhoz tartozik, amelyet korábban senki nem fedezett fel a Fülöp-szigeteken, így az országban teljesen új fajnak számít.

Mikey Bustos felfedezésével így már 555 Fülöp-szigeteken élő hangyafajról tudunk.

Különös őslény csontjait fedezték fel

Sosem látott dinoszaurusz maradványaira bukkantak Kínában – írja az IFLScience. A felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, hogy az új faj a Fujianvenator prodigiosus nevet kapta, nagyjából 150 millió éve élhetett és különleges testi adottságai voltak.

Az F. prodigiosus alsó lábszára kétszer olyan hosszú volt, mint a combja, ez egy olyan tulajdonság, amelyet korábban semelyik másik dinoszauruszfajnál sem láttak a szakértők.

Furcsa felépítése miatt a kutatók úgy gondolják, hogy az állat rendkívül gyorsan futhatott vagy mocsaras környezetben vadászott teknősökre és halakra.

Lenyűgöző új állatfajokat találtak Indiában

Hét új állatfajt fedeztek fel Indiában, amelyek elképesztően jók a rejtőzködésben – írja az IFLScience. A vándorló levelek családjába tartozó rovarok nem véletlenül kapták ezt a nevet, megjelenésük ugyanis megtévesztésig hasonlít a falevelekre.

Különleges tulajdonságuknak köszönhetően hatékonyan tudnak bujkálni a ragadozók elől, ugyanakkor a kutatók dolgát is megnehezítik, hiszen csupán kinézetük alapján nem tudják a különböző fajokat megkülönböztetni egymástól.

Amint a felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, az új fajokat kizárólag genetikai vizsgálatok alapján tudták differenciálni.

Hatalmas karmú, ősi ragadozót fedeztek fel

Sosem látott hüllő maradványaira bukkantak Brazíliában – írja a Live Science. Amint a felfedezésről szóló tanulmányból kiderül, az új faj a Venetorapter gassenae nevet kapta.

Az ősi ragadozó nagyjából 230 millió évvel ezelőtt élhetett, 70 centiméter magas és 1 méter hosszú volt, valamint hatalmas, kardszerű karmokkal és jókora, éles csőrrel rendelkezett.

Caio Fantini

Évmilliók óta bujkáló állatokat találtak a föld alatt

Két új vakondfajt fedeztek fel Törökországban – írja az IFLScience. Az eddig ismeretlen állatokról szóló tanulmányból kiderül, hogy a Talpa hakkariensis és Talpa davidiana tatvanensis neveket viselő vakondok akár a 50 Celsius-fokos meleget és az erős havazást is képesek túlélni.

David Bilton, a Plymouth-i Egyetem biológus professzora elmondta, nagyon ritka manapság új emlősfajokat találni, a mostani felfedezés pedig azért is különleges mert ezek a vakondfajok már 3 millió éve létezhetnek a Földön, és egészen mostanáig senki sem tudott róluk.

A Talpa hakkariensis nemzetségének legnagyobb vakondjai közé tartozik, a Talpa davidiana tatvanensis pedig a perzsa vakond egyik alfajaként lett besorolva.

A valaha élt legsúlyosabb állatot fedezték fel

Rekordot döntött egy újonnan felfedezett faj, ezzel ő lett a legnehezebb ismert állat, amely valaha élt a Földön – írja a Live Science. A cetek alrendágába tartozó óriás a Perucetus colossus tudományos nevet kapta, és nagyjából 39 millió évvel ezelőtt élhetett.

Ez a gigantikus vízi emlős körülbelül 85 000-340 000 kilogrammot nyomhatott, vagyis több mint kétszer felülmúlhatta a kék bálnákat.

A kolosszális új fajról készült tanulmány szerint a P. colossus 20 méter hosszú lehetett, ami nagyjából egy bowling pálya hosszának felel meg.

145 millió éve kihalt állatot fedeztek fel

Új dinoszauruszfajt fedeztek fel Thaiföldön, amely nagyjából 145-163 millió évvel ezelőtt élhetett – írja az IFLScience. A Minimocursor phunoiensis nevű őshüllőről szóló, nem rég megjelent tanulmányból kiderül, az új fajt rendkívül jó állapotban fennmaradt maradványokból sikerült azonosítani.

A szakértők szerint az M. phunoiensis nagyjából 2 méter hosszú lehetett, vagyis körülbelül akkora, mint egy oroszlán.

Az oroszlánokkal ellentétben ez a dinoszaurusz azonban feltehetőleg kizárólag növényekkel táplálkozott, legalábbis ez derült ki a fogait elemző vizsgálatokból.

Új mérgeskígyófajt fedeztek fel Ausztráliában

Új mérgeskígyófajt fedeztek fel Ausztráliában – írja az ABC News. A kutatók elmondták, ezeket az állatokat évtizedek óta keverik össze más, hasonlóan kinéző kígyókkal, most viszont sikerült bebizonyítani, hogy külön fajhoz tartoznak.

Az új hüllőfaj a sivatagi ostorkígyó (Demansia Cyanochasma) nevet kapta, nagyjából 70 centiméter hosszúra nő meg, mérge fájdalmat és duzzanatot okoz, de nem veszélyes az emberekre.

A szakértők szerint a sivatagi ostorkígyó gyakori az Ausztrália közepén található sivatagokban, ahol főleg apró, gyors gyíkokra vadászik.

Új, 486 lábú állatot fedeztek fel

Nem kevesebb. mint 486 lába van annak az új állatfajnak, amelyet egy Los Angeles- i parkban fedeztek fel – írja az IFLScience. Az új fajról szóló tanulmányból kiderül, hogy az ezerlábúak alrendjébe tartozik, és az Illacme socal tudományos nevet kapta.

Világszerte nagyjából 12 000 ezerlábúfaj él, de a közhiedelemmel ellentétben a legtöbbüknek jóval kevesebb lába van ezernél. Ennek ellenére léteznek olyanok is, akik túlteljesítik a nevükben foglalt számot: a világrekordot tartó fajnak 1306 lába van.

Az ezerlábúak nem rovarok, hanem az ízeltlábúak törzsének soklábúak altörzsébe tartozó, gerinctelen állatok.

Magyar kutató fejtette meg a különös koponya rejtélyét

Eddig ismeretlen aligátorfajt azonosított egy magyar tudós és csapata – derül ki a New Scientist cikkéből. A különös hüllő maradványait még 2005-ben fedezték fel Thaiföldön, a szakértők azonban nem tudták pontosan megállapítani, milyen állathoz is tartoznak. Dr. Rabi Márton és kollégái most viszont sikeresen bebizonyították, hogy egy teljesen új fajról van szó.

Amint újonnan megjelent tanulmányukban olvasható, a kutatók négy kihalt és hét élő aligátorfaj koponyájával hasonlították össze a rejtélyes állatét.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a titokzatos állatot több külsőjegy is határozottan megkülönbözteti a többi fajtól, például rövid orra, magas koponyája és széles feje. Hatalmas fogmedreiből a szakértők arra következtetnek, hogy páncélok szétzúzására alkalmas fogai lehettek, tehát akár kagylókkal és csigákkal is táplálkozhatott.

A tudósokat is meglepte ez az új dinoszaurusz

Sosem látott dinoszaurusz maradványaira bukkantak az amerikai Utah államban – írja az IFLScience. Az újonnan felfedezett faj az Iani smithi tudományos nevet kapta és nagyjából 99 millió évvel ezelőtt élhetett.

Az eddig ismeretlen növényevő őshüllő csontjai rendkívül jó állapotban maradtak fenn: koponyája szinte teljesen egyben maradt.

Miután részletesen megvizsgálták az őslény maradványait, kiderült, hogy a faj a Rhabdodontomorpha kládba tartozott. Ezen a tudósok is meglepődtek, hiszen ez a dinoszauruszok egy olyan csoportja, amely fajai jelenlegi tudásunk szerint szinte kizárólag a mai Európa területén éltek. Az Iani smithi  felfedezése azért is különleges, mert ez az első alkalom, hogy a késő kréta időszakban élő, Ornithopoda alrendbe tartozó fajt találtak Észak-Amerikában.