via 24.hu => eredeti post link
Merthogy az élet az elmúlt 30 évben picit sem lett könnyebb. Sem lassabb. Sem nyugodtabb. Ugyanúgy ömlenek ránk a stresszfaktorok, mint a Família Kft. szegény túlhajszolt háziasszonyára, Ágicára: a gyerek nem tanul, a férjem elfoglalt, a főnököm mindenbe beleköt, én pedig néha idegbeteg módjára, elveszve rohangálok a család-háztartás-munkahely Bermuda-háromszögében. S ha néha elegem lesz, máris kapom a jobbnál jobb stresszkezelő tippeket.
Lazulj el, lélegezz…
A barátnőm például a jógára esküszik. Amikor elpanaszoltam neki, hogy nagyon rosszul alszom és állandóan ideges vagyok, azonnal lecsapott rám: „Rajtad már csak a jóga segíthet!” Elcipelt magával egy sportboltba, ahol félhavi fizetésemet otthagytam a szükséges felszerelésre, elvégre egy szál melegítőben csak nem állíthatok oda a város legpuccosabb jógastúdiójába. Persze a férjem azonnal megtalálta a számlát, így az esténk kissé feszültre sikeredett – na sebaj, végül is ezért megyek, nem? Csakhogy a jóga hajnali 6-kor kezdődött, így mire végre igazán álomba szenderültem volna, már kelhettem is fel. Hősiesen végigküzdöttem magam az ászanákon, és csak kicsit csikorgattam a fogamat, amikor a velem egykorú, pillesúlyú tréner, aki lótuszülésben lebegett egy kötélen, a nyakamba akarta hajtogatni a lábamat. A levezető, relaxációs légzőgyakorlatokból a barátnőm finomnak alig nevezhető rázogatása ébresztett fel: „Az istenért, legalább ne horkolj!” Ezek után már csak azt remélem, ha felveszem a vadiúj edzőcuccomat az esti kutyasétáltatásokhoz, nem néznek ki a parkból a többiek.