Best WordPress Hosting
 

Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt

Megnevezte az ír sajtó azt a két magyar férfit, akiket őrizetbe vettek, miután 8 millió eurónyi eurónyi heroinszállítmányt foglaltak le egy rajtaütés során.

A hvg-hu beszámolója szerint egy nyugalmazott vadászpilóta, N. Zoltán vezethette azt a kisrepülőt, amelyről lefoglalták a drogot a dublini Weston repülőtéren. Ő és a másik őrizetbe vett magyar férfi, A. Ignác is tagadta a bűnösségét a brit sajtó szerint.

The Journal tudósítása szerint N. Zoltán a bíróságon azt mondta, hogy szó sem volt kábítószerről, s úgy tudta, hogy speciális mikrochipek készítéséhez szükséges anyagot szállítanak. „Soha sem használtam kábítószert, utálom a drogot”.

Nőket vett egy emberkereskedő pár, egyiküket saját maguk is szexre kényszerítették

Elfogtak az otthonukban egy szalatnaki párt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nőket vettek és drogot árultak.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint azzal gyanúsítják a 45 éves férfit és 27 éves nőt, hogy tavaly október előtt megvettek egy férfitől egy nőt, majd prostitúcióra kényszerítették, és minden pénzét elvették, és többször is bántalmazták.

A férfi és az élettársa idén januárban egy másik nőt is vásárolt, akit szintén prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, illetve arra, hogy a férfival szexuális kapcsolatot létesítsen. Az ő pénzét is elvették, majd később eladták a nőt egy svájci állampolgárságú férfinak.

168 bűnözőért fizetne díjat is a rendőrség

A november 27-ei adatok szerint 168 bűnelkövető ellen van érvényben díjkitűzés, közölte a rendőrség a Pénzcentrum kérdésére. A top 50-es körözési listán szereplők között van olyan, akiért 2 milliót fizetnek annak, aki érdemi információval tud szolgálni a hollétéről, ám az utóbbi pár évben bruttó 500 ezer forint volt a legmagasabb kifizetett díj.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közölte, a hatályos nyomravezetői díjak száma folyamatosan változik, a veszélyes bűnözők közül sem mindenki fért fel a hatóságok a körözési toplistára, aminek a módosítása, frissítése az adott körözési eljárásban rendelkezésre álló adatok alapján, a szakirányító szervek javaslatára történik.

Az ORFK szerint jelenleg hat olyan szökésben lévő bűnöző ellen van érvényes díjkitűzés, aki a legkeresettebbek listáján is szerepel. Egyikük nem kezdte meg szabadságvesztése letöltését, ezért először 500 ezer forintos nyomravezetői díjat tűztek ki, amit később bruttó 2 millió forintra emeltek.

Letöltendőt kértek egy hatósági állatorvosra és több társára

Vádat emelt egy hatósági állatorvos és kilenc társa ellen vezető beosztású hivatalos személy által előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség. Értesüléseink szerint letöltendőt kértek a hatósági állatorvosra.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy minden vádlottra szabadságvesztést kértek, többségükre letöltendőt, és a legsúlyosabb mértékes indítvány nyolc év beismerés esetére. Az ügyész elmondta még, hogy a vádlottak közül többen is beismerték a bűnösségüket.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás vádirata szerint egy vezető beosztású hatósági állatorvos és egy szolgáltató állatorvos hivatalos személyként, készpénzért cserébe több kutyakereskedővel és egyéb technikai, logisztikai feladatokat ellátó emberekkel 2019-ben megállapodott abban, hogy a jogszabályi rendelkezések megszegésével kölyökkutyákat szállítanak Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba.

Lecsukták a férfit, aki kést dobott a felesége hátába disznóvágás után

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a férfit, aki megkéselte a feleségét Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a család csobaji otthonában – közölte közleményében a Miskolci Törvényszék.

A férfi múlt szerdán a házban, a disznóölés utáni vacsorán, ittasan, szóváltás után egy 15 centiméter hosszúságú csontozókést dobott a feleségébe. A kés a nő bal oldalába fúródott, a bordáknál. Az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. A nő maga hívott mentőt, ezután kórházba vitték, ahol meg kellett műteni.

Mivel a gyanúsított a bűncselekményt a hozzátartozója ellen követte el és az eljárás elején vonakodott terhelő vallomást tenni, szabadlábon hagyása esetén a bíróság szerint feltehetően megnehezítené a bizonyítást a sértett vagy más tanú befolyásolásával, megfélemlítésével. Kisebb fokban fennáll annak lehetősége is, hogy a felesége sérelmére újabb bűncselekményt követne el

Legalább 15 késszúrással végeztek Gyálon az eltűnt budapesti M. Györggyel, letartóztatták az ismerősét

Letartóztatták azt a 30 éves budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta az eltűntként keresett 29 éves  M. Györgyöt Gyálon. Értesüléseink szerint a támadó több mint egy tucat szúrással végzett az áldozatával.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség szökés, elrejtőzés, bizonyítás megnehezítésének veszélye, és bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amit az ügyben eljáró nyomozási bíró el is rendelt.

M. György testvére csütörtökön jelentette be a hozzátartozója eltűnését a IX. kerületi kapitányságon. Elmondta, hogy a testvére előző nap elment hazulról, és azóta sem tudja hol van, a telefonja ki van kapcsolva, és a kocsija sincs meg.

Megvádolták a férfit, aki megfojtotta a szekrénybe bújó 9 éves kisfiú anyját, majd beült a Pólusba egy szuperhős filmre

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a C. Károllyal szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly áprilisban megfojtotta az élettársát Zuglóban, miközben a nő 9 éves kisfia is a lakásban volt. A férfi ezt követően elment a Pólusba az anyjával, és beült az új szuperhősfilmre.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi tavaly éve elején ismerkedett meg a nővel, majd nem sokkal később össze is költöztek abban a zuglói lakásban, amelyben a nő a korábbi kapcsolatából született, 9 éves gyermekével lakott. A pár gyakran vitatkozott az együttélése során, de tettlegességre korábban még nem került sor.

Az ominózus délután a férfi véletlenül megütötte könyökkel a kisfiú szemét, ami miatt a nő számon kérte a férfit, és lekevert neki egy pofont. Ezután tovább veszekedtek, amit egy idő után a konyhában folytattak, a kisfiú pedig a szobában maradt, és a férfi nem is engedte neki, hogy kijöjjön onnan.

Elítélték az oxigénpalackhoz kötött tüdőbeteg nőt kifosztó férfit

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége azt a húszas éveiben járó férfit, aki kifosztott egy oxigénpalackhoz kötött idős asszonyt Barcsnál.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi tudta, hogy a mozgásszervi megbetegedésben, illetve tüdőbetegségben szenvedő, oxigénpalackhoz kötötten élő asszony egyedül él egy Barcshoz közeli faluban. És hogy a kora és egészségi állapota miatt alig tud felkelni az ágyból, s mozogni is csak rövid ideig képes.

Ősszel bement az asszony házába, ahol a nő a gyógyszerei bevétele után lefeküdt szundítani. A zajra azonban felébredt az asszony, és felelősségre vonta a betolakodót, és megkérte, hogy távozzon.

Rendőri intézkedés közben halt meg egy őrjöngő autós Gödön

Rendőri intézkedés közben halt meg egy őrjöngő autós csütörtök este Gödön. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint igazoltatni akarták a dunakeszi járőrök késő este a sofőrt, akiről tudták, hogy eltiltották korábban a vezetéstől.

A férfi megpróbált elhajtani a helyszínről, amikor meglátta az egyenruhásokat. Később pedig nem akart kiszállni a kocsiból, és támadólag lépett fel a rendőrökkel szemben. A zavart férfi ellenállását a rendőrök megtörték, bilincselték és a szolgálati autóba ültették. Az autója átvizsgálásakor kábítószergyanús anyagokat találtak.

Az őrjöngő férfi percekkel később hirtelen elhallgatott. Eszméletét vesztette, és mivel nem mutatott életjeleket, ezért a rendőrök azonnal megkezdték az újraélesztését és értesítették a mentőket.

Több mint egymilliót húzott le a szerelmes idős nőtől egy magát amerikai katonának kiadó csaló

Egy idős asszony tett feljelentést a napokban a dombóvári rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki több mint egymillió forintot csalt ki tőle házasság ígéretével, közölte a rendőrség honlapján a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az asszony elmondta, hogy november elején ismerkedtek meg az interneten, és rendszeresen leveleztek. A férfi amerikai katonának adta ki magát, aki jelenleg külföldön szolgál, de korábban járt Magyarországon is, ezért ismeri a nyelvet, sőt, távoli rokoni szálakat is említett.

Az állította, hogy küld egy csomagot, amiért eljön majd, amikor nyugdíjba vonul. Ezután egy szállítmányozócég jelentkezett, sejtetve, hogy a küldemény nagyon nagy értékű. A csalárd e-mail alapján a hölgy elutalt egy számlára 1 millió 250 ezer forintot, majd újabb fizetési felszólítást küldtek, mire ráeszmélt, hogy becsapták. Ha nem szeretne áldozattá válni, ide kattintva elolvashatja, mikre érdemes odafigyelnie.

Kést dobott a felesége hátába egy borsodi férfi

Kést dobott a felesége hátába egy csobaji férfi. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a 30 éves férfival szemben.

A rendőrség közleménye szerint a férj összeszólalkozott a feleségével a családi házukban november 29-én este, majd egy kést dobott feléje, mely a hátába állt. Az asszony életveszélyes sérülést szenvedett.

A bűncselekménnyel gyanúsított férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Legyek és lárvák borították a húsba vágó sebeit, kínjában nyüszített egy láncra vert kutya Kunhegyesen

Egészen embertelen körülmények körülmények között tartotta a kutyáját egy 59 éves férfi Kunhegyesen. A kutyának benőtt a húsába a lánc és nyüszített fájdalmában, amikor rátaláltak. A Karcagi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi egy oszlophoz rögzített, három és fél méter hosszú láncon tartotta megkötve a 10-12 éves nőstény kutyáját. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal állatvédelmi felügyelője májusban hatósági helyszíni ellenőrzést tartott a férfi lakóhelyén és megállapította, hogy a kutyát nem megfelelő körülmények között tartja a férfi.

A kutya lánca fel volt akadva a kerítésre. Legyek járták a testét, és nyüszített kínjában. Az ügyészség tájékoztatása szerint már annyira súlyos egészségügyi állapotban volt az állat, hogy már mozogni is alig tudott, a már a külvilágra is alig reagált. Annyi ereje sem volt már, hogy elhajtsa a testéről a legyeket. Az állat 2,5 x 2,5 méteres területen járhatott, mely terület vizelettel és ürülékkel volt szennyezett.

Gumibottal vertek össze a rendőrök egy német férfit a kapitányságon, miután állba vágta egyiküket

Ököllel állba vágott egy rendőr egy német férfi a fogdán, amikor kikéredzkedett, hogy felvehesse a pulóverét. Ezt követően az egyik rendőr lefogta, a másik pedig gumibottal verte a külföldi férfit a gyanúsítás szerint.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség  hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt indított eljárást az ügyben, és őrizetbe vette a két rendőrt és a német férfit is.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint egy bűncselekmény gyanúja miatt állították elő szerdán a német férfit a budapesti rendőrök az egyik kerületi kapitányságra. Az előállított férfi arra panaszkodott, hogy fázik, így az őt őrző rendőr kiengedte a fogdáról, hogy felvegye a folyosón lévő ruházatát. 

Negyven év múlva szabadulhat a kétgyermekes kolléganőjét kivégző videójáték-függő gyilkos

Jogerősen is életfogytig tartó szabadságvesztésre számíthat az a 26 éves játékfüggő férfi, aki tavaly májusban kivégezte a húsz évvel idősebb kétgyermekes kolléganőjét egy veszprémi gyárban. A Győri Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi büntetését.

Aférfi vérengző tartalmú online videójátékkal játszott a szabadidejében, amelyben lőfegyverrel, illetőleg szúrófegyverekkel lehet ölni. A  tette előtti három napban nem aludt, nem evett, hanem – munkaidején kívül – folyamatosan ezzel a videojátékokkal játszott, miközben megivott 30 energiaitalt.

A férfi és az áldozata ugyanabban a veszprémi gyáregységben dolgozott, s bár a munkavégzésük során találkoztak, személyes kapcsolat nem alakult ki közöttük. A férfi titkon vonzalmat érzett az asszony iránt, de megszólítani sem merte. Az ominózus hajnalon utána ment az éjszakai műszak után a női öltözőbe, majd miután az asszony visszautasította a durva szexuális ajánlatát, elővett egy kést a hátizsákjából és számtalanszor megszúrta vele a nőt.

Késsel támadt a gyermekére egy részeg férfi, de az hozta a felmosónyelet

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt állítja bíróság elé a Somogy Vármegyei Főügyészség azt az ötvenes éveiben járó, büntetett előéletű férfit, aki késsel támadt a fiára és a lánya párjára is.

A főügyészség közleménye szerint a férfi régebb óta alkoholizált, és gyakran veszekedett és fenyegette a családtagjait részegen. Tavaly novemberben elvesztette a munkáját, ezért folyamatosan italozott. Így volt ez a bűncselekmény napján is.

Először a férfi veszekedést kezdeményezett az élettársával és a húszas éveiben járó fiával, majd torkon akarta szúrni a gyermekét egy konyhakéssel. A fiú hátralépett, hogy elkerülje a szúrást, majd kimenekült az udvarra. 

Újabb orvosokat fogtak el a cipős ügyben, ezzel 22-re nőtt a meggyanúsított doktorok száma

Újabb orvosokat fogtak el a cipős ügyben. Ezzel már 22-re nőtt a meggyanúsított doktorok száma a gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalási ügyekben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a mostani esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a hajdú-bihari nyomozócsoport egy békéscsabai cég ügyében vizsgálódik, amely gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

A bizonyítékok szerint a kft. ügyvezetője a vállalkozását felhasználva 2018 és 2022 között egy olyan, anyagi függőségen alapuló, többszintes hálózatot működtetett, aminek az volt a célja, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni a NEAK-tól.

Nyolc évet kapott a férfi, aki minden ok nélkül 15-ször megszúrt egy örömlányt Budapesten

Nyolc év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az S. Attilát, aki minden ok nélkül 15-ször megszúrt, majd kifosztott egy örömlányt három évvel ezelőtt Budapesten.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság enyhítő körülményként értékelte azt, hogy az élet elleni cselekmény kísérleti szakban maradt, valamint azt is, hogy a fiatal férfinek súlyos fokban korlátozott a beszámítási képessége, amely megakadályozta őt abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, és ennek megfelelően cselekedjen.

Súlyosító körülményként értékelték a büntetett előéletét, és azt, hogy maradandó fogyatékosságot okozott az áldozatának.

Minősített emberöléssel vádolják a kocsijába kapaszkodó tulajt elgázoló videón lévő tolvajt

Járó motorral otthagyott autót akart lenyúlni két ittas férfi az egyik váci dohánybolt elől. A tulajdonos kirohant a boltból, és megpróbálta megakadályozni, hogy elvigyék a kocsiját, de a tolvajok elgázolták. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban belehalt.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a sofőrre fegyházbüntetést kértek nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt. A mellette ülő másik elkövetőre felfüggesztettet szabadságvesztést indítványozott az ügyészség  jármű önkényes elvételének bűntette miatt azzal, hogy a próbaidő alatt nem fogyaszthat nyilvános helyen alkoholt.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy az autót vezető férfi nem ismerte el, hogy meg akarta ölni a sértettet. Állítása szerint csak olyan ötlete támadt, hogy beüljön a kocsiba, és kipróbálja. A mellette lévő férfi pedig azt mondta, hogy ő csak azért ült be a járműbe, hogy elmenjenek vele valahova.

Két liter Ginát találtak egy betépett fiatal nő kocsijában Újpalotán

Nagy mennyiségű kábítószert találtak a járőrök egy nő autójában a XV. kerületi Neptun utcában – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel a police.hu oldalon.

Azt írták, november 22-én éjjel a nő autója az út közepén állt, felkapcsolt világítással. A rendőrök jelzésére az autó félreállt, de mozgása bizonytalan volt, ezért a rendőrök igazoltatták a sofőrt. Az autót vezető nő bizonytalansága nemcsak a vezetésben mutatkozott meg, hanem az iratai előkeresésében, és a kérdésekre adott válaszokban is.

Mivel a nő láthatóan bódult volt, ezért a rendőrök átkutatták a gépkocsiját, amelyből alufóliába csomagolt kábítószer került elő. A tájékoztatás szerint a járőrök 2 crackpipát, egy kábítószer mérésére alkalmas digitális mérleget és öt fecskendőt találtak.

Megúszta a börtönt a nő, akinek hiába szólt a 11 éves kislánya, hogy szinte naponta erőszakolja a nevelőapja

Jogerősen is 11 év fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki szinte naponta erőszakolta a nevelt kislányát. A gyerek többször is szólt az anyjának, de ő nem hitt neki, és még meg is verte. A táblabíróság súlyosított a két év felfüggesztett börtönre ítélt asszony büntetésén, és négyről, öt évre emelte a próbaidő tartamát.

Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a nő és a férfi tíz évvel ezelőtt házasodott össze, melyből egy közös gyermekük is született. Együtt nevelték a nő korábbi kapcsolatából 2003 októberében született lányát is. Az ügyészség azt közölte, hogy a kislány még csak 11 éves volt, amikor a nevelőapja szinte napi rendszerességgel szexuális cselekményt végzett vele.

Előfordult, hogy a gyerek alvó állapotát használta ki, de 2016-tól már erőszakot alkalmazott a lány ellenállásának leküzdése érdekében.