Áthaladt az első harminc üres kamion az Uhrinyiv–Dolhobychuv átkelőn, amelynek megnyitása Kijev reményei szerint enyhíthet a lengyel fuvarozók blokádja miatt kialakult helyzeten.
Archívum címkék: Aktuális
Nem tér vissza Hongkongba a demokráciapárti mozgalom egyik legismertebb arca
A jelenleg Kanadában tanuló Agnes Chow a legutóbbi azon aktivisták sorában, akik a kínai hatóságok folyamatosan szigorodó elnyomása elől külföldre menekültek az egykor még széles körű autonómiát élvező városállamból.
Fehér Ház: Fogytán a pénz és az idő, mielőbb el kell fogadni az ukrajnai támogatási csomagot
Az amerikai elnöki hivatal költségvetési igazgatója az Ukrajnának szánt több tízmilliárd dollár értékű katonai és gazdasági támogatás jóváhagyásának fontosságát hangsúlyozta a kongresszus vezetőinek küldött levelében.
Szijjártó Péter: Porosenko kezdeményezte a találkozót Orbán Viktorral
A találkozó a magyar miniszterelnök és a volt ukrán elnök között nem jött létre, mert Porosenkót nem engedték ki Ukrajnából. Szijjártó Péter a Telex tudósítása szerint azt mondta: Orbán Viktor bárkivel szívesen tárgyal, így van ez a korábbi külföldi állami vezetőkkel is.
Izrael tömeges evakuációt rendelt el a gázai offenzíva kiszélesítésével párhuzamosan
Az izraeli hadsereg ismét felszólított az övezet déli részében fekvő Hán Júnisz több negyedének minél előbbi kiürítésére, miközben nagy erővel tovább folyt a különböző célpontok bombázása a területen.
Katar rendkívül fontos közvetítővé lépett elő a közel-keleti konfliktusban
Egy ideig úgy látszott, hogy az összeomlás határán lehet a gázai ideiglenes fegyverszünet, szombaton azonban katari gép szállt le az izraeli Ben-Gurion repülőtéren. A küldöttség sikeresen lépett fel az egyezség megmentése érdekében.
Disszidens újságíró: Az ukrajnai háború „az orosz birodalmi mítosz erkölcsi csődje”
Mihail Zigar tavaly februárban nyilvánosan elítélte az ukrajnai inváziót, majd néhány nappal később száműzetésbe vonult.
Janyevo: a festői koszovói kisváros elveszíti legjobbjait a kivándorlás miatt
Az először 1303-ban említett kelet-koszovói Janyevo, egy multikulturális és soknemzetiségű kisváros egykor ismert volt kereskedőiről és kézműveseiről. Ma az elnéptelenedéssel küzd, mert a legjobbak és legképzettebbek elhagyják szülőföldjüket.
Az ukrán katonák kiképzése mérföldkőhöz érkezett, miközben a figyelem Gázára terelődik
Nem csökkent az intenzitása az ukrán katonák nyugati kiképzésének a gázai háború hatására sem. Az AP tudósítója személyesen nézhette meg, hogyan zajlik az ukránok kiképzése egy francia bázison. Franciaország idén hétezer ukrán katonát képez ki, az uniós tagállamok pedig összesen 35 ezret.
Irán ügynökei és partnerei csúcsra járatják a fegyvergyártást a Közel-Keleten
Irán közel-keleti stratégiája lényegében egy régi közmondás átvétele: Adj fegyvert az ügynökeidnek és a partnereidnek, ezzel egy nappal kitolhatod a harcukat. Tanítsd meg őket fegyvert készíteni, és egy életen át képesek lesznek harcolni az ellenségeiddel.
A háború elől menekülő palesztinok úgy vélik, hogy sehol nincsenek biztonságban Gázában
Az övezet mindig is apró és zsúfolt területnek számított, jóformán valódi kijutási lehetőség nélkül, de az ott-tartózkodók világa mostanra még inkább szűkült a harcokkal.
Kvíz: Így konzultál a kormány
Ismét a kormánytól érkezett boríték landolt az emberek postaládájában. Ez már a sokadik nemzeti konzultáció, de vajon jól emlékszik még az eddigiekre, vagy már inkább összemosódnak? Kvízünkből kiderül.
Oroszországban egyre nő a nyomás a migránsokon, hogy vegyenek részt az ukrajnai háborúban
Egyre gyakrabban élnek migránsellenes retorikával az orosz politikusok. Követeléseik élén az áll, hogy több külföldi származású munkavállaló harcoljon az ukrajnai háborúban. Szakértők szerint azonban a munkaerőhiánnyal küzdő orosz gazdaságnak éppúgy szüksége van a migránsokra, mint a hadseregnek.
Egy friss jelentés szerint továbbra is Irán a terrorizmus legfőbb globális támogatója
Továbbra is az iszlám köztársaság a terrorizmus első számú állami szponzora. Teherán a világ számos részén támogatja a merénylők toborzását, finanszírozását és akcióit – olvasható az amerikai külügyi tárca friss jelentésében.
Egy orosz bíróság meghosszabbította a Szabad Európa újságírójának letartóztatását
Két hónappal, február 5-ig meghosszabbította egy kazanyi bíróság a Szabad Európa/Szabadság Rádió (RFE/RL) tatár–baskír szolgálatának dolgozó veterán újságíró, a már október 18. óta rács mögött lévő Alsu Kurmasheva letartóztatását.
A Hamász megsértette a tűzszünetet, újrakezdődtek a harcok Gázában
Izrael bejelentette a harci cselekmények folytatását, miután a Gázai övezetet uraló terroristacsoport rakétákat lőtt ki a zsidó államra még a fegyvernyugvás meghosszabbított határidejének lejárta előtt.
Nem csak célokat, rendeléseket is kérnek Európától a fegyvergyártó cégek
Az európai védelmi ipar vezetői csütörtökön határozottabb megrendeléseket kértek, hogy reagálni tudjanak az ukrajnai háborús igények és más biztonsági szükségletek kielégítésére, miközben nő rajtuk a nyomás kapacitásuk növelésére.
Szélsőségesnek minősítette az LMBTQ-mozgalmat a legfelsőbb orosz bíróság
Az orosz legfelsőbb bíróság csütörtöki döntésével szélsőségesnek minősítette az LMBTQ-aktivistákat. A melegek és transzneműek képviselői most letartóztatástól és vádemeléstől tartanak.
Újra meghosszabbították a gázai fegyverszünetet, a tárgyalások egyre keményebbek
Izrael és a Hamász csütörtökön megállapodott abban, hogy újabb nappal meghosszabbítják a tűzszünetet, alig néhány perccel a lejárta előtt. Erre csekélynek tűnt az esély, a militánsok ugyanis a fogságukba esett nők és gyermekek többségét már szabadon engedték palesztin foglyokért cserébe.
Meghalt Henry Kissinger – a meghatározó amerikai diplomata százéves volt
Szerdán elhunyt Henry Kissinger, a könyörtelenül ambiciózus amerikai diplomata, aki jelentős mértékben hozzájárult a második világháború utáni világ formálásához – közölte tanácsadó cége. Az egykori külügyminiszter százéves volt.