Best WordPress Hosting
 

Elvi megállapodás született arról, hogy a befagyasztott orosz vagyon nyereségét Ukrajna kapja

Az európai uniós tagállamok nagyköveti szinten elvben megállapodtak az Oroszország lekötött vagyonából származó rendkívüli bevételekkel kapcsolatos intézkedésekről: a pénz Ukrajna helyreállítását és katonai védelmét fogja szolgálni – közölte az EU Tanácsának soros belga elnöksége az X -en. Diplomáciai források szerint a bevétel 90 százaléka az EU által működtetett, Ukrajnának nyújtott katonai segélyalapba kerül. Az elvi megállapodást a tagállamok pénzügyminisztereinek is meg kell erősíteniük.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ugyancsak az X-en üdvözölte a politikai megállapodást. „Ezt a pénzt nem is lehetne jobban felhasználni, mint hogy Ukrajnának adjuk, hogy ezáltal egész Európa biztonságosabb hellyé váljon” – írta.

A befagyasztott orosz vagyon túlnyomó többsége Belgiumban van, és az Euroclear nemzetközi alapmegőrző intézet kezeli. Tavaly a csoport összesen 4,4 milliárd euró bevételt tudott generálni a pénzeszközökből.

Oroszországban rendeletbe foglalták az összorosz polgári identitás kialakítását

A történelem elferdítésére vagy elfeledtetésére irányuló kísérletek megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin abban az üzenteben, amit a náci Németország feletti győzelem 79. évfordulója alkalmából a FÁK-országok vezetőihez és polgáraihoz intézett – írja az MTI.

„Fontos ápolni és továbbadni az elkövetkező nemzedékeknek a barátság és a kölcsönös segítségnyújtás dicsőséges hagyományait, amelyek segítettek apáinknak és nagyapáinknak, hogy becsülettel álljanak ellen a nehéz katonai próbatételeknek, és leverjék a nácizmust” – mondta Putyin. Az orosz elnök üdvözölte Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Abházia és Dél-Oszétia vezetőit, valamint Georgia és Moldova népét az évforduló alkalmával.

Szerdán hozták nyilvánosságra azt a rendeletet, amelyben Putyin jóváhagyta az orosz állampolitika alapjait a történelmi oktatás területén. Ebben célként nevezték meg az összorosz polgári identitás kialakítását és az orosz világ közösségének erősítését a hagyományos orosz szellemi, erkölcsi és kultúrtörténeti értékek alapján. A dokumentumban Oroszországot államcivilizálóként nevezték meg, amely egyesítette az orosz és más népeket Eurázsia térségében. A rendeletben arra is kitértek, hogy szembe kell nézni olyan nyugati kísérletekkel, amelyek a történelem meghamisítására, a világ civilizációjának fejlődéséhez való orosz hozzájárulásnak a tagadására és lekicsinylésére, valamint az orosz államról alkotott kép eltorzítására irányulnak.

Orbánnal tárgyalt Zelenszkij

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A közlemény szerint a megbeszélés során a két vezető áttekintette a magyar-ukrán kapcsolatok „minden fontos elemét”. A megbeszéltekről kevés konkrétumot tudtunk meg, azt viszont hangsúlyozták, hogy a tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt, Orbán pedig megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, ami elvezet a békéhez.

Havasi tájékoztatása szerint Orbán és Zelenszkij megegyeztek abban is, hogy továbbra is fenntartják a kétoldalú konzultációkat.

A moszkvai magyar nagykövet részt vett Putyin beiktatásán

„Mivel Magyarország moszkvai nagykövete meghívást kapott a beiktatási ünnepségre, természetesen részt vett az eseményen, pont úgy, mint a francia, a görög, a máltai és a ciprusi nagykövetek, valamint az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok nagykövetei, képviselői” – válaszolta a 24.hu azon kérdésére a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy magyar részről ki vett részt Vlagyimir Putyin orosz elnök újbóli beiktatásán.

Michael Gahler, az Európai Néppárt külügyi szóvivője kedden az X-en kritizált több országot, amiért képviselői részt vettek Putyin beiktatásán. Gahler azt írta, sajnálatos, hogy Franciaország, Magyarország, Szlovákia, Görögország, Ciprus és Málta képviselőket küldtek a beiktatásra, majd háborús bűnösnek nevezte Putyint, az orosz elnökválasztást pedig semmilyen demokratikus elvárásnak nem megfelelő gyalázatnak.

The post A moszkvai magyar nagykövet részt vett Putyin beiktatásán first appeared on 24.hu.

Kína gratulált Putyin elnöki beiktatásához

„Kína gratulál Putyin elnöknek a beiktatásához” – ezt Lin Csien kínai külügyminisztériumi szóvivő mondta szerdán. Hszi Csin-ping elnök már küldött is gratuláló üzenetet Putyinnak újraválasztása alkalmából – fűzte hozzá. Lin azt is közölte, hogy

a kínai-orosz kapcsolatok a két vezető stratégiai irányítása alatt egészségesek maradtak.

A két államfő megállapodott abban, hogy továbbra is szoros eszmecserét folytatnak a kínai-orosz kapcsolatok zökkenőmentes és stabil fejlődése érdekében.

Több helyen gördülő áramszünetet rendeltek el Ukrajnában a hajnali támadás miatt

Korábban megíruk, hogy orosz légitámadás ért egy sor energiaipari létesítményt Ukrajnában. Mint kiderült, az orosz rakéták és drónok közel egy tucatnyi kritikus infrastrukturális létesítményt értek el szerdán kora reggel, és ez súlyos károkat okozott három szovjetunió korabeli hőerőműben.

Az ukrán légierő közölte, hogy 55 rakétából 39-et, a 21 támadó drónból pedig 20-at lőttek le a támadás során.

Ihor Klimenko belügyminiszter szerint két ember megsérült Kijev térségében, egy pedig Kirovohrad térségében. A kármentés érdekében 350 egységet vezényeltek ki. A támadások nemcsak energetikai létesítményekben okoztak kárt, de harminc lakóházban, valamint tömegközlekedési járművekben, autókban és egy tűzoltóállomásban is.

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban.

Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit.

Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet váltott, hogy hazatérjen.

Hatalmas támadás érte az ukrán energiaipart

Orosz légitámadás ért egy sor energiaipari létesítményt Ukrajnában – közölték szerdán ukrán katonai és energetikai illetékesek. German Galuscsenko ukrán energiaügyi miniszter közlése szerint a támadás célpontjai energiatermelő és átviteli létesítmények voltak szerte az oroszágban, Poltava, Kirovohrad, Zaporizzsja, Lviv, Ivano-Frankivszk és Vinnyica régiókban.

Újabb hatalmas támadás az energiaiparunk ellen!

– így minősítette az orosz támadást az energiaügyi miniszter.

Az EPP szóvivője Magyarországot is kritizálta Putyin beiktatása miatt

Michael Gahler, az Európai Néppárt külügyi szóvivője az X-en kritizált több országot, amiért részt vettek Vlagyimir Putyin beiktatásán. Gahler azt írja, sajnálatos, hogy Franciaország, Magyarország, Szlovákia, Görögország, Ciprus és Málta képviselőket küldtek a beiktatásra, majd háborús bűnösnek nevezte Putyint. Szerinte az orosz választás gyalázat volt, ami semmilyen demokratikus elvárásnak nem felel meg.

It is extremely regrettable that France, Hungary, Slovakia, Greece, Cyprus and Malta chose to attend the inauguration of a war criminal in the Kremlin. Putin is an illegitimate president after a travesty of an “electoral” process, that falls short of any democratic standards

— Michael Gahler (@gahler_michael) May 7, 2024

Oroszország és Belarusz taktikai atomgyakorlatokat végez

A Reuters a TASSZ hírügynökséget idézve írja, hogy Belarusz Oroszországgal közös taktikai atomgyakorlatokat tervez tartani. Belarusz jelenleg felméri, hogy milyen a hadsereg készültsége a nukleáris fegyverek bevetésére. Oroszország még hétfőn közölte, hogy a nukleáris gyakorlatokat válaszként végzi a fenyegetésekre, amelyeket szerinte Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok jelent. Lukasenka fehérorosz elnök áprilisban jelentette be, hogy többtucat orosz taktikai nukleáris fegyvert helyeztek el Belaruszban.

The post Oroszország és Belarusz taktikai atomgyakorlatokat végez first appeared on 24.hu.

Nem használtak vegyifegyvert az ukrán-orosz háborúban – állítja az erre specializálódott szervezett

Mind Oroszország, mind pedig Ukrajna vegyi fegyverek használatával kapcsolatos, egymást vádló állításokat jelentett, azonban a felek által eddig rendelkezésre bocsátott információk nem kellően megalapozottak – közölte szóvivője útján a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) kedden.

Közölték, noha a rendelkezésre álló orosz, illetve ukrán információk nem kellően megalapozottak, a helyzet rendkívül aggasztó a mérgező vegyi anyagok fegyverként való lehetséges újbóli megjelenése szempontjából. Noha a világon bejelentett összes vegyifegyver-készlet megsemmisítését 2023 júliusáig sikerült elérni, ez nem jelenti azt, hogy a vegyi fegyverek már nem léteznek – hívták fel a figyelmet.

Közölték: az OPCW mind a 193 tagállama, így Oroszország és Ukrajna is kötelezettséget vállalt arra, hogy soha nem fejleszt, gyárt, szerez be, halmoz fel, szállít vagy használ vegyi fegyvereket. A vegyifegyver-tilalmi egyezmény részes államai egyetértenek abban, hogy a vegyifegyverek bármilyen használata elfogadhatatlan és sérti a nemzetközi közösség jogi normáit és a vonatkozó kötelezettségvállalásokat.

Beiktatták Putyint, 2030-ig lehet államfő, és újrajelöltetheti majd magát

Oroszország sorsát mi magunk, és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.

Az MTI tudósítása szerint kitért arra is, hogy Oroszország nem utasítja el a párbeszédet a nyugati országokkal, amelyeknek maguknak kell erről dönteniük. Kijelentette, hogy van lehetőség a tárgyalásra a biztonságról, a hadászati stabilitásról, de nem az erő pozíciójából, hanem csak az egyenrangúság alapján. Leszögezte, hogy Oroszország folytatja erőfeszítéseit a többpólusú világrend kialakításáért.

Putyin ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz az őt túlnyomó többséggel megválasztó oroszok bizalmának igazolásáért. Azt hangoztatta, hogy az elnök munkájának eredménye az egész társadalom egységén és összetartásán múlik.

Ózd is gyászol, meghalt az ukrán fronton egy kétszeres Európa-bajnok súlyemelő

A pályafutását egy doppingolás miatt kiszabott nyolcéves eltiltás miatt 2018-ban befejező sportoló az oroszok 2022-es ukrajnai inváziójának első napjaiban csatlakozott a fegyveres erőkhöz. Május 5-én, 30 évesen a fronton érte a halál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ukrajna azt állítja, meghiúsítottak egy Zelenszkij elleni merényletet 

Az ukrán SBU biztonsági szolgálat azt állítja, hogy lekapcsoltak egy Volodimir Zelenszkij és más kormánytisztviselők meggyilkolására készülő orosz ügynökhálózatot – írja a Reuters alapján a The Guardian.

The post Ukrajna azt állítja, meghiúsítottak egy Zelenszkij elleni merényletet  first appeared on 24.hu.

Szibériai börtönben ülő orosz ellenzéki publicista kapta a Pulitzer-díjat

Vlagyimir Kara-Murza újságíró a putyini rezsim egyik legismertebb bírálója, több mint két éve tartóztatták le Oroszországban.

Navalnij özvegye a Putyin elleni harcra buzdít

Julija Navalnaja száműzött orosz ellenzéki vezető kedden arra buzdította támogatóit, hogy folytassák a harcot Vlagyimir Putyin elnök ellen, és újbóli beiktatása napján egy videóban „hazugnak, tolvajnak és gyilkosnak” nevezte őt – írja a Reuters. Egykori férje, Alekszej Navalnij volt Putyin legnagyobb oroszországi kritikusa és ellenfele. Az ellenzéki politikus 47 évesen februárban halt meg az egyik legkeményebb orosz börtönben.

The post Navalnij özvegye a Putyin elleni harcra buzdít first appeared on 24.hu.

Ágyútűz végzett egy emberrel Szumi régióban

Az ukrán nemzeti rendőrség jelentése szerint az elmúlt 24 órában az orosz csapatok 224 csapást mértek a Szumi régió területén. Az ágyúzás következtében egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek, köztük két gyerek – írja a Meduza.

A támadások során tíz magánház, hat lakóház és két adminisztratív épület sérült meg.

The post Ágyútűz végzett egy emberrel Szumi régióban first appeared on 24.hu.

Garázdaság miatt letartóztattak egy amerikai állampolgárt Oroszországban

Az orosz bíróság garázdaság miatt tíz napra előzetes letartóztatásba helyezett egy amerikai állampolgárt – írja a Reuters az állami RIA hírügynökségre hivatkozva.

Egy tévériport szerint a férfi ittas állapotban bemászott az ablakon keresztül egy gyerekkönyvtárba, és ott elaludt.

The post Garázdaság miatt letartóztattak egy amerikai állampolgárt Oroszországban first appeared on 24.hu.

Több mint 8500-an érkeztek Ukrajnából hétfőn Magyarországra

Az ukrán-magyar határszakaszon 4013-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4589-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 21 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

The post Több mint 8500-an érkeztek Ukrajnából hétfőn Magyarországra first appeared on 24.hu.