Best WordPress Hosting
 

Az olaszok nagy napja, Liverpool-bukta

A Liverpool nem jutott a legjobb 16 közé az El-ben, miután a Besiktas ledolgozta egygólos hátrányát Isztambulban, és büntetőkkel diadalmaskodott csütörtök este. 5-4 lett a párbaj vége, Lovren hibázott az utolsó körben. A Spurs is kizúgott Firenzében, csak az Everton képviseli már a PL-t. Az Inter Guarín 87. percbeli, könyörtelen bombagóljával biztosította be a továbbjutást. A Roma kétszer is vezetést szerzett Rotterdamban, és másodszorra – immár emberelőnyben lévén – már nem engedte ki a kezéből az irányítást a meccsen, amelyet egyébként a második félidőben rövid időre felfüggesztettek (öngyújtót hajítottak a lelátóról a játékvezető felé). A kilenc, még állva maradt topligás együttesből öt olasz – a legnagyobb bravúrt talán a Torino hajtotta végre Bilbaóban. Sorsolás pénteken 13 órától.

Ráfagyott a mosoly az Arsenal arcára

A sorsolás után még a hurráoptimizmus jellemezte az Arsenal játékosainak hangulatát, ehhez képest a Monaco a BL egyik legegységesebb csapatának benyomását keltve 3-1-re nyerni tudott az Emiratesben, a nyolcaddöntő első, szerdai felvonásán. Az ASM védelme – amely 540 perc alatt egy gólt kapott a csoportkörben – ezúttal csak 22,5 éves átlagéletkorral bírt, de így is remekelt, a londoniaknak sokáig kapura lövésük sem volt. A kontrajáték is működött a vendégeknél, kétszer is így sújtottak le, különösen sokkoló lehetett, hogy még Oxlade-Chamberlain hosszabbításban elért találatára is volt válaszuk. A Leverkusen egy mesés Bellarabi-Calhanoglu összjátéknak köszönhette, hogy két vállra tudta fektetni a tavalyi döntős Atléticót.

Suárez elbánt a Cityvel, nyert a Juve

Kísértetiesen hasonlított az idei Man. City-Barcelona BL-nyolcaddöntő a tavalyira, a katalánok ezúttal is két gólt szerezve nyertek (Suárez-dupla), és az angoloktól most is kiállítottak egy védőt a második félidőben (Clichy, második sárgával). A Barca tekintélyt parancsolóan játszott az első felvonásban, s bár a folytatásban erőre kapott a Yaya Tourét eltiltás miatt nélkülöző City, és Agüero révén szépített is, nem sokkal később azonban tíz emberre fogyatkozott. Csak Joe Hartnak köszönheti, hogy elkerülte a még nagyobb bajt, a kapus hárítani tudta Leo Messi 94. percben lőtt büntetőjét. A Juve harcos meccsen múlta felül a BVB-t, ám a 2-1-es eredmény nem tűnik megnyugtatónak számára a németországi visszavágó előtt, sőt…

Balo a nyerő ember, Celtic-Inter 3-3

A Liverpool Mario Balotellinek köszönheti a sikert, az Inter gólzáporos döntetlent ért el a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharcok csütörtök esti első mérkőzésein. Bár a Roma otthon ikszelt, összességében elmondható, hogy az öt olasz csapat jól teljesített, talán csak a Torino tűnik kevéssé esélyesnek az egy hét múlva sorra kerülő visszavágók előtt. A holland Bas Dost (Wolfsburg) csütörtök esti duplájával együtt legutóbbi hat tétmeccse alatt tízszer zörgetett!

A Real fél lábbal a BL-negyeddöntőben!

Megnyugtató előnyt szerzett a címvédő Real a BL szerda esti nyolcaddöntőjének első felvonásán, a Schalke otthonában, ahol az első félidőben Cristiano Ronaldo fejelt gólt, a másodikban Marcelo bombája akadt be a 19 éves Timon Wellenreuther kapujába. Más lenne a leányzó fekvése, ha 0-1-nél bemegy a másik német BL-debütáns, Felix Platte sistergős lökete (pár centin múlott). A Basel korán lesújtott egy szögletet követően a Porto ellen, s bár egy lesgólnál még megúszta a kapitulációt (hosszas tanakodás után visszafújták Casemiro találatát a 48. percben), végül egy Danilo-tizenegyesből mégis összejött az egyenlítés a vendégeknek.

BL: bizakodhat a Chelsea és a Bayern

Bár az eredmény alapján a Chelsea lehet elégedettebb, a látottak – például a hétszer annyi helyzet – alapján a PSG-nek is van miben bíznia a BL-nyolcaddöntőjének első, kedd esti, párizsi felvonása után, ahol 1-1-re végeztek egymással a felek. Ibra és Cavani ziccerénél is parádézott Courtois a második félidőben. A Sahtar-Bayern meccsen a csontzene dominált semleges helyszínen, Lvivben, a hazaiak Xabi Alonso kiállítása után sem tudták átvenni a kezdeményezést. Továbbra is a bajorok a párharc esélyesei, ám győzelmi kényszerben lépnek majd pályára a Münchenben rendezett visszavágón.

Babosék továbbjutottak Dubajban

Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán továbbjutott a páros első fordulójából a 2,513 millió dollár (673 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás női tenisztornán, miután a nyolcadik helyen kiemelt magyar, francia kettős két játszmában legyőzte a Darija Jurak, Okszana Kalasnyikova horvát, grúz duót.

Az MU állva maradt, jöhet az Arsenal!

A záró félórában három góllal válaszolt a Manchester United a házigazda, harmadosztályú Preston North End találatára, amely egy megpattanó lövésből született a hétfő esti, utolsó FA-kupa-nyolcaddöntőben, egy fantasztikus hangulatú meccsen. Így a Vörös Ördögök fogadhatják majd március első felében a címvédő Arsenalt. Ander Herrera egyébként nyolcadszor kezdett az MU-ban, ezeken a meccseken nem kevesebb, mint öt gólt és gólpasszt jegyzett.

MU-Arsenal a negyeddöntőben?

Hétfő este elkészítették az FA-kupa-negyeddöntő sorsolását, amelynek értelmében az MU a címvédő Arsenalt fogadhatja a sorozatban – amennyiben túljut a harmadosztályú Prestonon idegenben. A legjobb nyolc között rendezendő párharcok egy meccsen dőlnek majd el március hetedikén, illetve nyolcadikán.

Sporttörténelmet írt Knoch Viktor

Sporttörténelmi tettet hajtott végre Knoch Viktor azzal, hogy 500 méteren a leggyorsabbnak bizonyult a rövidpályás gyorskorcsolyázók törökországi világkupaversenyén, Erzurumban. A 25 éves Knoch a sportág első magyar vk-győztese lett, egyben pályafutása első egyéni vk-érmét nyerte.

Ezt elszórakozta a Juventus

Arturo Vidal lábában maradt a győztes gól a Juve cesenai, vasárnap esti vendégjátéka alkalmával, a chilei ugyanis mellélőtte a Fernando Llorente által kiharcolt büntetőt a 82. percben, 2-2-es állásnál. Az elején nagy meglepetésre a kiesőjelölt jutott vezetéshez a listavezető ellen, aztán bár hat perc alatt fordított a Juve (G.: Morata, Marchisio), a második félidőben is hálóba kellett nyúlnia Gianluigi Buffonnak Franco Brienza kapásgólja után. Maradt a hétpontos differencia a Juve és a Roma között.

Giroud továbblőtte az Arsenalt

Az Arsenal Olivier Giroud remekbe szabott, két perc leforgása alatt elért duplájával könnyedén eltávolította az útból a másodosztályú Middlesbrough-t vasárnap este az FA-kupában, a legjobb 16 között. A címvédésre hajtó Ágyúsokhoz hasonlóan a harmadik ligás, korábban a Chelsea-t kiejtő Bradford is várhatja a hétfő esti sorsolást, amelyet a Preston-Manchester United csata előtt rendeznek majd (20:30-tól).

Gála a javából: újabb Barca-ötös

Sok helyzetet elszórakozva is 5-0-ra nyert a Barca otthon a Levante ellen, a 23. forduló vasárnapi játéknapján. Leo Messi közel állt a mesternégyeshez 300. bajnokiján, és két gólra megközelítette Cristiano Ronaldót a góllövőlistán. Neymar és Suárez is villant, utóbbi szépségdíjas, félollós gólt szerzett.

Tizenegy meccses győzelmi szériában vannak Neymarék a ligában. A bajnokságban a Málaga, a BL-ben a City következik a gránátvörös-kékek számára.