Best WordPress Hosting
 

Döntött a kormány: 80 millióig lesznek illetékmentesek a CSOK Plusszal vásárolt lakások

Nem lehetett tudni eddig, hogy a CSOK január 1-jei átalakítása nyomán mit kezd a kormány a CSOK-kal együtt járó lakásvásárlási illetékmentességgel. Mára eldőlt: a falusi CSOK mellé korlátozás nélkül, a CSOK Plusz mellé viszont csak 80 milliós lakásértékig fog járni az illetékmentesség.

Idén még nem történt ilyen: fordulatot vett a magyar lakáspiac

Idén először nemcsak havi, hanem éves összevetésben is emelkedett a tranzakciószám novemberben a magyar lakáspiacon a Duna House pénteken este közzétett tranzakciószám-becslése szerint. A 8800 novemberi tranzakcióval így is csak 90 ezer körül lehet idén a lakáspiaci adásvételek száma, ami 2013 óta nem látott mélypontot jelent.

Nem biztos, hogy akkora büszkeség a saját tulajdonú lakásban élők magas aránya

A negyven évnél fiatalabb magyarok 75 százaléka rendelkezik saját otthonnal, mondta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. A témában a napokban a K&H Bank publikált kutatási adatokat, amelyek szerint elmúlt négy év alatt 64 százalékról 75 százalékra nőtt a saját lakással rendelkezők aránya, igaz, ez az információ a 30-59 éves korosztályra vonatkozik.

Miért fontos ez? Magyarországon a lakásbérléssel szemben döntően a saját tulajdonban lévő ingatlanokban élnek az emberek, ami a kelet-európai régió többi országában is jellemző. Tavaly a magyarok 90 százaléka élt olyan saját ingatlanban, míg az uniós átlag e tekintetben 69 százalék. A saját ingatlanok túlsúlya a rendszerváltásig visszavezethető.

Alulnézet: a magántulajdon-fétis mellett sokak csak kényszerből élnek a meglévő, saját ingatlanjukban. Így bár elsőre biztonságot is jelenthet a saját lakás – mert például nincs kiszolgáltatva a bérbeadónak – sokan rossz minőségű lakásban élnek. Főleg a tehetősebb rétegek örvendhetnek a tulajdonlás előnyeinek.

Stabilizálódnak a Duna House számai

Közzétette friss számait a Duna House, az elmúlt negyedévek sztorija, hogy a cég növekedési pályáját megakasztotta a lengyel és magyar piacok visszaesése 2022 második felében, ugyanakkor mindkét piac újra növekedési pályára állt 2023-ban. Olaszországban ezzel szemben tartósabb a kamatemelések negatív hatása és a 2023-as évet további piaci csökkenés jellemzi. Összességében azonban a stabilizálódás jeleit mutatják a cég számai.

Soha nem volt még ennyi üres iroda a világon

Globálisan is szenved a kereskedelmi ingatlanok piaca, aminek hatása alól Kelet-Közép-Európa sem képes kivonni magát – hangzott el az iO Partners háttérbeszélgetésén, ahol az is kiderült: a folyamatok akadozása eltérő méreteket ölt az egyes szektorokban és az egyes országokban. Az ESG-átalakulásnak ugyanakkor határozottan kedvez, hogy a napjainkra már lecsengeni látszó energiakrízis számos folyamatot felgyorsított.

Meghaladja a járvány előtti szintet a külföldi ingatlanvásárlók száma

Bár a Covid sokkja máig sem múlt el nyomtalanul, 2022-re jobbára visszatértek a külföldiek a hazai lakáspiacra. A mélyponton, 2020-ban, a járvány első évében az addigiaknál mintegy 20-30 százalékkal kevesebb lakást vásároltak nálunk. Azóta – a KSH adatai szerint – már a korábbi eredményeket is sikerült túlszárnyalni: míg a jó forgalmú 2018-as békeévben mintegy 7300 lakásra találtak külföldi vevőt, addig 2022-ben már 8 ezerre. Az öt év alatt ennél jóval több is változott: akár azt vizsgáljuk, hogy honnan érkeznek a vásárlók, akár azt, hogy hazánk mely’ tájára igyekeznek.

A küldő országok közül négy emelkedik ki a forgalmat tekintve: Németország, Szlovákia, Kína és Románia. 2018 és 2022 között minden évben Németországból érkezett a legtöbb vevő úgy, hogy a számuk az időszak végére meg is duplázódott, 2127-re. A kínai vásárlók érdeklődése 2018-ban még holtversenyben volt a németekével, de náluk a Covid egy drámai, mintegy 50 százalékos visszaesést hozott, aminek 2022-re  csak a felét sikerült ledolgozniuk (814 lakás). A román vásárlók aktivitása 2018-ban alig maradt el a már említettek mögött, de a következő évben gyengült, és végeredményben 25 százalékkal alacsonyabb szinten, 750 tranzakciónál stabilizálódott. A szlovák vásárlók fordított utat jártak be: ők öt év alatt 45 százalékkal növelték a magyarországi lakásvásárlások számát, amivel a németek mögött ma már a második legnagyobb vásárlócsoportnak számítanak (1042 db).

A vevők egyes csoportjai abban is markánsan különböznek, hogy hol keresik az új otthonukat az országban: a fővárosban vagy valahol vidéken?

Ekkor válthatja fel a papíralapú rendszert az elektronikus ingatlan-nyilvántartás

Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás – közölte a miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.

2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális ingatlan-nyilvántartás a papíralapú rendszert

Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.

György István az állam működése szempontjából nélkülözhetetlennek nevezte az ország minden négyzetméterére kiterjedő digitális adatbázist, amelyben nem engedhető meg semmilyen pontatlanság. Az új rendszernek igazodnia kell a magyar ingatlanjog több évszázados hagyományaihoz, ugyanakkor meg kell felelnie a jogbiztonság mai követelményeinek, erősítve az ingatlan-nyilvántartásba vetett közbizalmat. Az államtitkár szerint az elektronikus nyilvántartás a gazdasági versenyképességet is javíthatja, hiszen csökkenti az adminisztratív terheket, egyszerűsíti a földügyi eljárásokat.

György István felidézte, hogy a kormány 2010 után ügyfélbarát szemléletben szervezte át a közigazgatást, mérsékelte a bürokráciát, hatékonyabbá tette a hivatalok működését. A digitális állampolgárság új szintre emeli az adminisztrációt, az új korszakban akár egy telefonról is lehet ingatlanügyeket intézni. Az e-ingatlan nyilvántartás ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb eleme, hiszen a földügyi eljárások száma évente milliós nagyságrendű, a magyar ingatlan-nyilvántartás 19 millió tulajdoni lapot kezel – tette hozzá.

Megújult a KSH Ingatlanadattár: látványos térképeken nézelődhetünk mostantól a hazai lakásárak között

Megújult formában, kibővült tartalommal, valamint egy területi és időbeli összehasonlítást lehetővé tevő lekérdezőfelülettel jelent meg a KSH Ingatlanadattár című kiadványa, ami részletesen mutatja be a használt lakások négyzetméterárait. A települési és kerületi adatok mellett a legdrágább és a legolcsóbb utcákat is ismertetve.

Egyes ingatlanok még olcsóbbak is lettek, hiába nőtt a kereslet

Fordulatot hozott a csok plusz a lakáspiacon: a pangó kereslet élénkülésre váltott át az október végi bejelentést követő 31 napban. A nagyobb érdeklődés részben az év végén kifutó, vissza nem térítendő támogatást és egyéb kedvezményeket biztosító nagyvárosi csok igénylőknek is köszönhető.

Az ingatlan.com Forbes.hu-hoz is eljuttatott közleménye szerint a kereslet élénkülése paradox módon bizonyos ingatlanok árát még csökkentheti is, mert a nagyvárosi CSOK segítségével továbbköltözőket egyre jobban szorítja az év végi határidő.

A csok plusz bejelentése óta eltelt 31 napban megállt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések számának csökkenése, éves alapon pedig keresletnövekedés is tapasztalható, derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Pánikban az ingatlanosok, mert túl drágák a lakások, házak és nincs kereslet

Előzetes évértékelőt adott ki a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete, ingatlanszakmai szempontból. Mint írják, elég nagy a pánik,főleg a budapesti kollégák között. Pedig úgy látják, az elemzések szerint jobb a helyzet.

Azt hallani, hogy

Drágák az ingatlanok, nincs kereslet.

Megvan a lista! A hazai ingatlanpiac legkülönlegesebb projektjei sorakoznak fel

Megvannak a 2023-as év legkülönlegesebb ingatlanpiaci projektjei, cégei, teljesíményei, és szereplői: elkészült a Property Awards shortlistje! Összesen 16+1 kategóriában gyűjtöttük össze a kiválóságokat az ingatlanpiac legkülönfélébb szegmenseiből, ők azok, akik november 30-án a szakmai zsűri elé kerülnek, és akik közül a győzteseket megünnepeljük december 5-én a Property Awards konferencia és díjátadó eseményünkön.

Az épületkarbantartó szerszámkészletének ma már éppúgy része a mobileszköz és a laptop, mint a csavarhúzó és a villáskulcs

A munkaerőhiány, az infláció, az orosz-ukrán konfliktus és a képletbe újonnan belépő közel-keleti háború miatt várható újabb energia-, anyag- és alkatrészellátási kihívások ellenére a létesítménygazdálkodási szakemberek optimisták. Az idén 10 éves Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO FM) idei utolsó negyedévi hangulatindexe alapján (53,24) a következő évre nézve is bizakodó az előrejelzés, a vállalatvezetők a piac további növekedését várják, kiemelt figyelmet szentelve az ESG kritériumoknak, a PropTech megoldásoknak és az oktatás ügyének.

Meglepő dolgot csinált a Balatonnál a kormányközeli cég vezére, hogy jobban rálásson a tóra

A kormányközeli 4ig egyik vezetőjének kiemelt tájképvédelmi övezetben zajló balatoni építkezése szinte minden létező szabályt megsértett a helyi panaszosok szerint. Az érintett szerint viszont minden az engedélyeknek megfelelően zajlik, és a kormányhivatal sem talált semmilyen szabálytalanságot.

A 24.hu keddi cikke szerint két, egymás mellett álló, szuperpanorámás „gazdasági épület” nőtt ki a föld alól Siófok-Töreki külterületén, ami az építkezést figyelemmel kísérő helyiek szerint valójában egy monolit vasbeton épület: állítják, noha az utcafrontról már nem látszik, a pinceszintnél egybe van építve a papíron két külön álló ingatlan. Nem ez az egyetlen probléma a környékbeliek szerint, hanem:

a helyi építési szabályzat szerint ide még gazdasági épület sem helyezhető el (csak gyümölcsösbe, szőlőültetvényre vagy egyéb kertészeti művelés alá eső területen lehet).