Best WordPress Hosting
 

Itt dőlhet el a globális nagyhatalmi versenyfutás – Sorsfordító választásra készülnek a világ egyik legfeszültebb térségében

Tajvanon 2024. január 13-án tartanak elnökválasztást, a tét pedig nem kicsi: az a kérdés, hogy mely nagyhatalom felé húzzon a sziget a jövőben. A döntés sorsfordító lehet, hiszen a következő tajpeji kormány külpolitikai irányáról is döntsenek. Két lehetséges út rajzolódik ki a lakosság előtt: folytatják a szövetségi viszonyt a demokratikus Egyesült Államokkal, vagy pedig azzal a Kínával fűzik szorosabbra a viszonyt, amelyik a saját részének tekinti a szigetet, és nyílt szándéka, hogy magába olvassza a de facto független területet.

Bemondta az amerikai politikus: ekkorra törik meg az oroszokat a szankciók

Az ukrajnai háború kitörése óta a Nyugat számos szankciót hozott Oroszország ellen. Ezeknek az a célja, hogy megtörjék vele az orosz gazdaságot, ezzel rábírják Moszkvát a hadműveletek leállítására. Most egy új becslés érkezett, hogy pontosan mikorra érhetnek el súlyos eredményeket Moszkvában az intézkedések – számolt be a Financial Times.

Szijjártó egy új Orbán-Putyin egyeztetésről: „mindig nyitottak vagyunk az ilyen találkozókra, ha helyénvalók”

Szijjártó Péter külügyminiszter az Izvesztyija című orosz napilapnak adott exkluzív interjújában bejelentette, hogy Magyarország kész közvetítőként fellépni az ukrajnai konfliktus megoldásában. A politikus nyilvánosságra hozta, hogy nem sokkal a konfliktus kezdete után Budapest felajánlotta, hogy közvetít Moszkva és Kijev között. Arról is beszámolt, hogy Magyarország továbbra is szilárdan kitart amellett, hogy nem szállít fegyvert Ukrajnának, továbbá hogy Orbán Viktor bármikor kész találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Drámai jóslat: Vlagyimir Putyin megnyeri a háborút, és ennek súlyos következményei lesznek Európára nézve

Az ukrajnai orosz invázió kezdete óta most először tűnik úgy, hogy Vlagyimir Putyin győztesen és megerősödve kerülhet ki a háborúból. Ukrajna veresége pedig egyet jelent azzal, hogy Európának egy közelgő orosz invázióra kell készülnie – véleményezte az orosz-ukrán háború jelenlegi helyzetét és Európa jövőjét a The Economist.

Beszámoló a pokolból: ez vár az orosz katonákra az ukrajnai háború egyik legnagyobb csatájában

Moszkva 2023 októberében indított nagyszabású hadműveletet Avgyijivka elfoglalására, a harcok azóta is rendkívül intenzíven zajlanak. Az oroszok kisebb eredményeket elétek, de az erődítménnyé alakított település ukrán védelme még kitart. Számos beszámoló érkezett eddig a veszteségekről, illetve a taktikai (bal)lépésekről, viszont a fronton harcoló katonák ritkán adnak tájékoztatást a helyzetükről.