…a délnyugatról érkező egynébb nedvesebb légtömeg a hideg levegővel a Kárpát-medencében és környékén. Ennek következtében csapadékosra fordul időjárásunk, és főként szerdán van esély tartósabb havazásra is az ország egyes részein.
Kategória archívum : MET
A ciklon új fővárosi szélrekordot is hozott (2023.12.03.)
Szombat estére a mediterrán ciklon hidegfrontja is átvonult felettünk. Mögötte többfelé megerősödött, helyenként viharossá fokozódott a nyugati-, északnyugati szél. Vasárnap hajnalban, 2023.12.03-án a fővárosban még új napi legnagyobb budapesti széllökésrekord is született. Budapest János-hegy állomáson ugyanis 23 m/s-ot (82,8 km/h-t) regisztrált a mérőműszer, amellyel letaszította a trónról a korábban ugyanezen a napon, 2012-ben Budapest Lágymányoson mért korábbi szélsőértéket, amely 21,2 m/s (76,3 km/h) volt.
Didergős
Az előttünk álló éjszakán igazán erős, kemény fagyokra van kilátás, és hétfőn is átlag alatt alakul a hőmérséklet. Ugyanakkor még nyugodt lesz időjárásunk, majd ismét változékonyra fordul a hét közepe tájékán érkező alacsony légnyomású képződmény hatására.
Tavaszias melegrekorddal indít a december (2023.12.02)
2023.12.02-án egy hullámzó frontrendszer és egy mediterrán ciklon határozta meg hazánk időjárását. Utóbbi hatására napközben melegebb légtömegek érkeztek az ország déli, illetve keleti részére, olyannyira, hogy Csongrád-Csanád és Békés vármegyékben több helyen 17 fok körül alakult a csúcshőmérséklet. A szinte már kora tavaszias időben Békéscsaba repülőtéren meg is dőlt a napi legmagasabb maximumhőmérséklet rekordja, ahol a legmelegebb órákban 18 fokig emelkedett a hőmérő (képzeletbeli) higanyszála. A korábbi csúcstartó érték 17,4 fok volt, amelyet 1959-ben, Békéscsaba állomásunkon mértük.
Nyugodtabb
A hidegfront átvonul felettünk, mely mögött vasárnapra nyugodtabbra, hidegebbre fordul az idő. A délkeleti tájakon is elillan a tavaszias idő. Ezúttal az északkeleti tájakon fordulhatnak elő hózáporok.
Rendkívül változatos
Izgalmakból nem lesz hiány: havazás, szél, ónos eső, köd, zivatarok… szinte az összes évszakunk megmutat(hat)ja magát.
2023-ban éghajlati rekordok dőltek, a hatások sem maradtak el
Genf/Dubai, 2023. november 30. (WMO) – A Meteorológiai Világszervezet szerint a 2023-ban éghajlati rekordok dőltek, szélsőséges időjárás pusztított sokfelé, kétségbeesésbe sodorva sokakat. A WMO előzetes jelentése a globális éghajlat helyzetéről megerősíti, hogy 2023 lesz a valaha mért legmelegebb év.
Évszakvál(toga)tás
Egyszerre több évszak is jelen lesz az országban, ugyanis egy tőlünk nyugatra mélyülő ciklon hatására fölöttünk keveredik intenzíven a légörvény előoldalán érkező igen enyhe légtömeg a hideg, sarkvidéki levegővel. Emiatt egy-két napig még folytatódik a sokfelé csapadékos időjárás, és nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt az északi, valamint a déli tájak között. Csendesebbre csupán a szombaton átvonuló hidegfront után fordul az idő.
Sok csapadék átmeneti enyhüléssel
Átmeneti szárazabb időszak után kedden ismét csapadékosabbra fordult időjárásunk, és november utolsó napjaiban az igazi tél is beköszöntött már. Az Alföld déli és keleti tájain egyre nő a belvízzel elöntött területek nagysága, ami nem tesz jót az őszi vetéseknek. A hét végéig pedig újabb jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás jellemzően eső formájában, de ma és szombaton északon valamint nyugaton havazás is várható.
Halmazállapotok
Szombat estig hullámzó és mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így sokfelé várható kiadós csapadék. Holnap az Északi-középhegységben nem esőre, hanem előbb tartós havazásra, majd estétől tartós ónos esőre lehet számítani.
Mozgalmas
A szél éjszaka előbb feltámad, majd szerdán napközben már mérséklődik is, így vár ránk egy nyugodtabb, naposabb nap. Csütörtöktől szombat reggelig viszont gyakorlatilag országszerte kiadós csapadékra van kilátás.
2023. novemberi nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép
A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett jelentősebb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze, valamint néhány főbb növényre vonatkozó termésbecslést mutatunk be.
Jelentős…
Ciklon hoz jelentős csapadékot, döntően esőt, de az északkeleti harmadban havazással kezdődhet a csapadékhullás, majd ott is egyre több helyen havas esőbe, esőbe válthat a csapadékforma. Az északkeleti határhoz közelebb eső részeken, valamint a hegyekben akár vastagabb, tapadó hóréteg is kialakulhat.
Mélységek és magasságok
Továbbra is mozgalmas marad a légkör, sőt, ha lehet ilyet mondani, tovább fokozódik a légköri dinamika. Gyakran fordul elő csapadék, emellett rendkívüli hullámzásba kezd a hőmérséklet.
Itt a hideg
Megérkezett a hideg légtömeg, erős, néhol viharos északnyugati széllel. Hózápor, kisebb havazás csak helyenként fordul elő. De a lehűlés csak átmeneti lesz, a jövő hét elején újra meleg levegő érkezik fölénk.
Jön a hideg
Északias áramlással érkezik a hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg térségünkbe, így az eső mellett már havazásra is van esély a következő napokban, akár megmaradó hó is lehet kisebb körzetekben.
Nyitány
A holnap érkező hidegfront mögött erős, helyenként viharos széllel hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg érkezik hazánk térségébe, így egyre zordabb időjárásban lesz részünk. Pénteken még esőre, záporesőre, majd a következő napokban inkább havazásra, hózáporokra van kilátás.
A Dunántúlon fejlettebbek az őszi vetések
A múlt héten pénteken keleten, most kedden pedig délnyugaton hullott jelentős csapadék hazánkban, de összességében már kevesebb volt az eső, mint az előző hetekben. Foltokban még mindig van belvíz, ami az őszi vetéseknek nem tesz jót. A folytatásban téliesre fordul időjárásunk: megérkezik a hideg kemény éjszakai fagyokkal és szombattól már több napon is van esély hóesésre.
Tél előtti csend
A reggeli fagyokat követően a csütörtök még nyugodt lesz, azonban pénteken markáns hidegfront érkezik, amely mögött tartósan téliesre fordul időjárásunk: a jelentős lehűlést követően hajnalonta helyenként kemény fagyokra, illetve napközben is csupán alig 0 fok fölötti csúcsértékekre számíthatunk.
Elhunyt Turopoli Béla egykori munkatársunk
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy egykori munkatársunk, Turopoli Béla 2023. november 6-án, életének 74. évében örök nyugovóra tért. Búcsúztatása szűk családi körben történik. Nyugodjék békében!