Best WordPress Hosting
 

Elszállt az orosz űrhajó robotpilótája, távolból kellett irányítani

Kézi vezérlés alá vonták a több tonna utánpótlást szállító Progressz teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó orosz űrhajósok, miután az automatikus csatlakozási rendszer meghibásodott – írja a Space.com. A Progressz-86 2540 kilogramm rakományt szállított a jelenleg az ISS-en élő és dolgozó hét legénységi tag számára. Az ellátmány élelmiszereket, felszereléseket, készleteket és tudományos kísérleti felszereléseket tartalmaz.

A pilóta nélküli teherűrhajót Oleg Kononyenko és Nyikolaj Csub, a Roszkozmosz űrhajósai a TORU nevű rendszerrel, távirányítással dokkolták az űrállomás orosz építésű Poiszk moduljához. A művelet megkezdésekor a Progressz mintegy 150 méteres távolságban repült az állomástól.

A körberepülés során a Progressz űrhajó elkezdett eltávolodni a várt helyzetétől, és nem igazodott a dokkolási célponthoz

Rájöttek, miként hozhatják létre a Star Wars fegyvereit

Egy friss tanulmány alapján sikerült a korábbiaknál jóval erősebb lézert létrehozni, ami lehetővé teheti nagy teljesítményű infravörös lézerfegyverek megalkotását – írja a Live Science. Bár a világ egyes hadseregei kifejlesztettek már lézerfegyvereket, ezek viszonylag gyengék, és csak kisebb célpontokat tudnak semlegesíteni.

Az új felfedezés hatására olyan extrém erős fegyvereket készíthetnek, amelyek a Star Wars sugárvetőire hasonlítanak.

Az eddigi eszközökben a szem számára láthatatlan lézer egy egymódusú optikai szálból származik. A teljesítményt nehéz növelni, mert a fény egy apró területre korlátozódik. A többmódusú optikai szál sokkal szélesebb, és 3-9-szeresére növelheti a kibocsátott infravörös fény erejét.

Furcsa, sokszögletű struktúrákat észleltek a Mars mélyén

Egy új tanulmány alapján furcsa mintázatot észlelt a Mars Utopia Planitia nevű régiójában küldetést teljesítő kínai marsjáró, a Csurong – írja az IFLScience. Az űreszköz 16 sokszögletű struktúrát mutatott ki a felszín alatt.

A kutatók úgy vélik, hogy a formációk a fagyási-olvadási ciklusok során alakultak ki, amelyek repedéseket hoztak létre az eredetileg a felszínen lévő terepben. A szakértők régóta tudják, hogy a szublimáció és a fagyás különös módon alakítja a vörös bolygó képét, úgy tűnik, most a jelenség újabb példájára bukkantak.

A Csurong radaradatai alapján a repedezett, sokszögletű mintát mutató terep egy része betemetődött. A képződmény 35 méteres mélységben fekszik.

Jön az olcsósított Nothing Phone 2

Néhány szemfüles rajongó kiszúrta a BIS adatbázisában a Nothing Phone (2a) készüléket. Az extravagáns mobiljairól ismert Nothing vállalat második modelljének olcsósított változata így hamarosan be is mutatkozhat – írja a Gizchina.

A tanúsítványból kiderül, hogy a Nothing Phone (2a) más akkumulátorral rendelkezik majd, mint a gyártó idei csúcsmodellje, pontos adat azonban egyelőre nem áll rendelkezésre. A hátlapon található Glyph-felület persze most is megmarad.

A telefon várhatóan 6,7 hüvelykes AMOLED kijelzővel is rendelkezik majd, középre igazított szelfikamerával. A feltételezések szerint azonban a kijelző nem biztos, hogy olyan LTPO panelt kap a mobil, mint a Nothing Phone (2).

A karácsony és a HONOR tökéletes párosítás, ha okostelefont, tabletet vagy okosórát vásárolnál!

A HONOR Magic5 Pro például egy csúcskategóriás, prémium telefon négy kamerával, remek hardverrel és vagány funkciókkal. Ideális ajándék elegáns, szimmetrikus, duplaíves, ultrakeskeny kialakításával, ráadásul kifejezetten könnyű és vékony is: csupán 220 gramm és 8,7 mm vastag. Könnyen csomagolható, és a kibontás után hűen szolgálja majd boldog új tulajdonosát!

 

A pihenés sokaknak filmezéssel, sorozatozással jár, és erre is tökéletes. HDR10+ és az IMAX Enhanced minősítéseivel moziszerű filmélményt kínál a kellemes kikapcsolódáshoz, élénk színekkel, pazar hangzással és tiszta képpel. A TÜV Rheinland által is elismert eszköz a szemeket sem terheli annyira, ugyanis kevesebb kékfényt bocsát ki. Ezen túl a napszakhoz igazítja a fényerő , imitálva a természetes fény dinamikus változását, ami azt jelenti, hogy a bejgli elpusztítása és a sorozatok ledarálása kellemesebben zajlik majd. Fantasztikus kamerarendszere két 50MP-es, széles és ultraszéles látószögű, valamint egy 50MP-es telekamerájú lencséből áll, amikkel gyönyörű képeket lehet lőni, már ott, az ajándékozás pillanatában is Az új HONOR Image Engine új algoritmusa pedig a kedvezőtlen fényviszonyok között is jó minőségű képeket alkot, így a meghitt esték is ugyanolyan jól elevenedhetnek meg a képeken, mint a jól megvilágított karácsonyi vacsora.

Mit vegyünk egy gamernek karácsonyra?

1. Mi mást, hát játékot!

Adja magát, hogy egy gamert játékkal lepjünk meg, de bármennyire kézenfekvő az ötlet, a megvalósítás már koránt sem egyszerű – hacsak nem kaptunk egy tételes listát, vagy kikerülhetetlen utalásokat az érintettől, hogy pontosan mire is vágyik. Lehet persze finoman puhatolózni, de ennél valamivel praktikusabb (és biztonságosabb) megoldás, ha játékra költhető összeget ajándékozunk. Utóbbit nem úgy kell elképzelni, hogy betesszük a bankókat egy borítékba: vásárolhatunk ajándékkártyát, amit beváltva a feltüntetett összeg elkölthető egy digitális áruházban.

Ehhez csak azzal kell tisztában lennünk, hogy a meglependő személynek melyik a kedvenc vagy éppen legtöbbet használt platformja. Konzolosoknak a gépükhöz vásárolhatunk PlayStation Store ajándékkártyát, Xbox-ajándékkártyát, Nintendo eShop feltöltőkártyát, a PC-s játékosoknak pedig ott a Steam feltöltőkártya. Ezek elérhetők digitális formában, de akár kézzel fogható verziót is szerezhetünk belőlük nagy műszaki áruházakban és videójátékos szakboltokban.

Észak-Korea bekapcsolta a kémműholdját

Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. Az ország azonban nem hátrál, és a hírek szerint megkezdte a felderítő műholdjának beüzemelését – írja az MTI.

A Nemzeti Űr- és Űrtechnológiai Igazgatóság (NATA) phenjani általános irányítóközpontjában működő új műholdas műveleti iroda szombaton kezdte meg feladatának teljesítését, és a megszerzett információkat a hadsereg felderítő irodájának és más fő egységeknek fogja jelenteni.

Észak-Korea azt állítja, hogy november 21-én sikeresen útjára indította első katonai kémműholdját, amely már a washingtoni Fehér Házról, az amerikai védelmi minisztériumról, amerikai katonai bázisokról és dél-koreai területekről is küldött képeket.

Érkeznek az első szivárogtatások a GTA 6-ról

December 5-én, magyar idő szerint kedd délután három órakor hivatalosan is bemutatkozik a Grand Theft Auto VI első előzetese, a megjelenés előtti napokban azonban már szállingóznak a szivárogtatások – írja a Gizchina.

Egy TikTok-felhasználó közzétett egy nagyon rövid videót, ami állítólag a GTA VI egyik fejlesztői buildjéből származik. A pár másodperces anyag Vice City egy részét mutatja be, a képernyőn pedig fejlesztői jegyzetek láthatók. A GTA-rajongók gyorsan összehasonlították a kiszivárgott felvételeket a tavalyi leakekkel, és gyorsan hasonlóságokat találtak az épületek és nevezetességek terén.

A játékkal foglalkozó GTA Base oldal szerint a szivárogtató a Rockstar Games egyik alkalmazottjának fia lehet.

A Tesla űbercsúnya terepjárójának gyorsulásán ámul a fél világ

Négy évvel a botrányos bemutatója után a Tesla végre tényleg leleplezte a Cybertruckot. Az Elon Musk vezette vállalat első elektromos terepjárója minden szempontból unortodox: ár, gyorsulás és megjelenés terén is – írja a RoadandTrack.

A Cybertruck három verzióban lesz elérhető, amelyekben felfelé lébdelve a kategóriák között mindig egyel több motort találunk. A három motoros Cyberbeast a jelenlegi információ szerint 100 ezer dollárba kerül, ami áfa nélkül nagyjából 35 millió forintot jelent. A rozsdamentes acél külsővel rendelkező autón nincsenek ívelt vonalak: teljesen szögletes, emellett óriási rakodótér van benne.

Az első tesztek szerint kiviteltől függően 400-550 kilométeres hatótávra lehet számítani. Az autó sosem látott gyorsulást mutat: a legerősebb modell 2,6 másodperc alatt képes elérni a 0-ról 100 km/h-ra történő felgyorsulást. A Tesla ennek demonstrálására bemutatott egy videót, amin a Cybertruck legyursol egy új Porsche 911-est, miközben egy ugyanolyan autót vontat maga mögött.

Végre Európában is elérhető lesz a legújabb közösségi oldal

A nyáron elindult a Meta új közösségi oldala, a Threads, ami az eredeti koncepció szerint a Twitternek állított volna konkurenciát. A szolgáltatás sikeres rajtot vett, öt nap alatt 100 millióan regisztráltak rá, azonban európai felhasználók sosem találkozhattak a fejlesztéssel, ugyanis az alkalmazás nem felelt meg az EU-s adatvédelmi irányelveknek.

A Meta azóta kitartóan tevékenykedett, hogy megkapja a jóváhagyást, most pedig úgy tűnik, beért a munka. A The Wall Street Journal értesülései szerint a Meta mostanra minden ponton megegyezett az Európai Unióval, így a Threads 2023 decemberében Európa-szerte elérhetővé válik.

A pontos dátum egyelőre nem ismert, de az is könnyen elképzelhető, hogy már december első napján elérhető lesz.

Ezek 2023 legjobb androidos alkalmazásai

A Spotify-os éves gyűjtés, és az Apple App Store díjátadója után a Google Play Áruház is közzétette az idei év legjobbjait, írja a hvg.

Az idei trendeknek megfelelően a Google Play „Best of 2023 Awards” új díjkategóriákat vezetett be, amelyek díjazzák a legújabb technológiát használó hasznos alkalmazásokat, valamint az eszközök széles skáláján jól működő appokat is. A Google olyan kategóriákat is bevezetett, mint a „Best with AI” (a legjobb MI-támogatott program) vagy a „Best Game for Good”, hogy elismerje a pozitív hatást kifejtő alkalmazásokat.

A legjobb alkalmazás a meghökkentően kevés, mindössze 100 ezer letöltéssel bíró Imprint: Learn Visually lett.

Lenyűgöző 360 fokos videók készültek a Földről

2023 elején az Insta360 nevű cég két kamerát bocsátott fel alacsony Föld-körüli pályára – írja az IFLScience. Az Insta360 X2 nevű eszközök 360 fokos felvételeket készítenek, ezek az első ilyen típusú kamerák az űrben.

Az eszközök által készített fotókat és videókat a közelmúltban mutatták be.

A vállalat korábban kipróbálta már kameráit extrém környezetekben, de a világűr egészen más. 500 kilométerre bolygónk felszínétől mínusz 70 és plusz 50 Celsius-fok közötti hőmérséklet uralkodik, és a sugárzás egészen szélsőséges.

Túlsúlyos bolygóra bukkantak

Egy friss tanulmányban a szakértők egy 13 földtömegű bolygót mutatnak be, amely egy, a Napnál kilencszer könnyebb csillag körül kering – írja a The Guardian. A LHS 3154 egy fehér törpe, ez a legkisebb és leghidegebb ismert csillag.

Hogy miként lehet ennyivel nagyobb, túlsúlyos bolygója, az rejtély a kutatók számára.

A páros ellentmond a bolygóformálódás eddigi modelljeinek. „Ez a felfedezés igazán rávilágít arra, hogy milyen keveset tudunk az univerzumról” – mondta Suvrath Mahadevan, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa és a csapat tagja.

Hatalmas kozmikus folyót figyeltek meg

Egy friss tanulmány alapján lenyűgöző csillagfolyamra bukkantak egy galaxishalmaz intergalaktikus terében, a Földtől mintegy 300 millió fényévre – írja a ScienceAlert. A struktúra megközelítőleg 1,7 millió fényév hosszú, ezzel kategóriájában az eddigi legnagyobb, és az Óriás Kóma-folyam nevet kapta. További érdekessége, hogy ez az első csillagfolyam, amelyet egy galaxison kívül észleltek.

A felfedezés igen meglepő, hiszen ennyire dinamikus és gravitációs szempontból komplex környezetben elvileg nem sokáig maradhatnak fenn az ilyen struktúrák.

Javier Román, a Groningeni Egyetem, illetve a La Laguna-i Egyetem munkatársa és kollégái nagy galaxisokon kívül eső csillaghalókat vizsgáltak, amikor a véletlennek köszönhetően megtalálták a csillagfolyamot. A csillagfolyamok viszonylag gyakoriak a Tejútrendszerben, és a szakértők szerint gömbhalmazok szétszóródásával jönnek létre.

Megörökítették, ahogy elég a légkörben egy orosz űrhajó

A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó űrhajósoknak sikerült megfigyelniük, amint lángra kap, majd darabjaira esik a légkörben egy orosz teherűrhajó – írja a Space.com. A Progressz MS-23 november 29-én vált le az ISS-ről, fedélzetén olyan hulladékokkal, amelyekre már nem volt szükség. Oleg Kononyenko, a Roszkozmosz orosz űrügynökség űrhajósa szerint a járművön elhasznált berendezések, háztartási szemetek és egyéb feleslegesnek ítélt tárgyak utaztak.

Négy órával később Jasmin Moghbeli, a NASA asztronautája észlelte, illetve meg is örökítette, ahogy az űrhajó belép a légkörbe, majd megsemmisül.

„Gyorsabban történt, mint gondoltam, és csak 2-3 percig volt látható. Kicsit a tűzijátékra emlékeztetett, különösen, amikor szétesett” – elevenítette fel az X-en. Moghbelit a Földről segítették a Progressz MS-23 lokalizálásában.

Ez hozhatja el a négynapos munkahetet

Egy évtizeden belül munkavállalók milliói állhatnak majd át a négynapos munkahétre, azonos fizetésért a mesterséges intelligencia elterjedésének köszönhetően – írja a Guardian az Autonomy kutatószervezet tanulmánya alapján.

A jelentés megállapításai ugyan Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra vonatkoznak, máshol is vonhatnak le belőle konzekvenciákat. E szerint 2033-ra az ország munkaképes lakosságának 28 százaléka – ez nagyjából 8,8 millió főt jelent az Egyesült Királyságban, míg 35 milliót az USA-ban – dolgozhat majd heti 32 órában.

Ez esetükben teljes munkaidőnek fog számítani, ami komolyan javíthatja a munka-magánélet egyensúlyt.

Tökéletes harmóniájú bolygórendszert találtak

Egy új tanulmányban egy ritka, hat bolygóból álló rendszert mutatnak be – írja az MTI. A megfigyeléshez az Európai Űrügynökség (ESA) exobolygóvadász Cheops űrtávcsövét hívták segítségül, a kutatásban magyar szakértők is részt vettek.

A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint a felfedezés azért különösen érdekes, mert a bolygók pályái alapján a rendszer a kialakulása óta eltelt több mint egymilliárd évet alapvetően változatlan állapotban töltötte.

A HD110067 jelű csillag csaknem 100 fényévre fekszik a Földtől, tömege és sugara is a Napénak körülbelül 80 százaléka. A NASA TESS űrtávcsöve (Transiting Exoplanet Survey Satellite) 2020-ban olyan csökkenéseket észlelt az objektum fényességében, amelyek elhaladó bolygókra utaltak. Az előzetes elemzés két lehetséges égitestet mutatott ki.

Több tucat településen vált elérhetővé a Vodafone gigabites internete

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit sebességű vezetékes internetszolgáltatása – derül ki a szolgáltató közleményéből.

A mostani fejlesztésekkel érintett településeken, november 28. és december 5. között folyamatosan teszi elérhetővé a szolgáltató az 1 gigabit sebességű vezetékes internetet. A szolgáltató lépése az alábbi településeket érinti:

Bács-Kiskun vármegye: Kiskunfélegyháza

50 év után térne vissza Amerika a Holdra

Több mint 50 évvel az utolsó Apollo-küldetés után az Egyesült Államok 2024. január 25-én ismét megpróbál landolni a Holdon – írja az AFP. A missziót egy magáncég hajtaná végre.

Az Astrobotic által fejlesztett Peregrine leszállóegység fedélzetén senki sem fog tartózkodni. John Thornton, a vállalat vezérigazgatója szerint a robot a NASA műszereit szállítja majd a holdi környezet tanulmányozására, a NASA-féle Artemis-program emberes küldetéseinek előkészítéseként.

Néhány évvel ezelőtt a NASA úgy döntött, hogy amerikai cégeket bíz meg azzal, hogy tudományos kísérleti eszközöket és technológiákat küldjenek az égitestre, a program a CLPS nevet viseli. A szerződések célja, hogy lehetővé tegyék a holdi gazdaság fejlesztését, illetve az alacsonyabb költségű megvalósítást.

Magyar civil szervezeteknek is szervez kerekasztal-beszélgetéseket a TikTok

A Gazdasági Versenyhivatal reklámkorlátra is kötelezte a TikTokot, illetve napi képernyőidőt kell beállítaniuk a kiskorú felhasználóknak.

Több területen is változtatásra kötelezte a TikTokot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A TikTok Technology Ltd. önként vállalta, hogy

információs célú adatközpontot hoz létre