Best WordPress Hosting
 

Jókora béremelést kaphatnak a Lufthansa pilótái

A Lufthansa új bérajánlatot tett a Lufthansa Airlines és a Lufthansa Cargo pilótáinak, írja a Handelsblatt. A felülvizsgált ajánlat a tavaly szeptemberi béremelésekkel együtt 18,5%-os béremelést eredményezne, amelyet több éven keresztül, 2025-ig fizetnének ki. Bár a pilóták szakszervezete, a Vereinigung Cockpit (VC) jelenleg az ajánlat elfogadása felé hajlik, a végleges döntés még nem született meg.

Magasabb kamatok jöhetnek Európában, mint azt eddig gondoltuk

Az Európai Központi Banknak (EKB) a nyári szünet után is emelnie kell a kamatokat a Bundesbank elnöke, Joachim Nagel szerint. Közben a német rövid lejáratú hozamok háromhavi csúcsra emelkedtek, és a pénzpiacok arra számítanak, hogy az euróövezeti irányadó kamatok meghaladják a 3,9%-ot. Nagel hangsúlyozta a magas kamatszint fenntartásának fontosságát, amíg az infláció biztonságosan vissza nem tér a 2%-os célhoz. Mindez azután történt, hogy Christine Lagarde, az EKB elnöke a jegybank e heti döntése megismételte, hogy még van teendőjük.

19 millió forintos bírságot kapott egy magyar nagybank

Az MNB összesen 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra hitelkockázati, értékvesztés elszámolási, betétbiztosítási, adatszolgáltatási és vállalatirányítási hiányosságok miatt és kötelezte azok mielőbbi kiküszöbölésére. A hitelintézeti csoportnál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbízható működését – olvasható a jegybank közleményében.

Óriási üzlet küszöbén a Rheinmetall, nagyon jól járhat ezzel Ukrajna is

A Rheinmetall vezérigazgatója, Armin Papperger bejelentette, hogy a vállalat várhatóan a következő hetekben véglegesíti a német kormánnyal kötendő több milliárd eurós lőszerüzletet. A védelmi vállalat júliusban szállítja az első 35 mm-es lövedékeket a Gepard légvédelmi lövegekhez Ukrajnába – írja a Reuters.

Németország beint az EU-nak, nem fizetnek többet a közös kasszába

Christian Lindner német pénzügyminiszter kijelentette, hogy nincs helye további német befizetéseknek az uniós költségvetésbe. Németország feszült költségvetési helyzetére és a szükséges megszorítások szükségességére hivatkozott, ami lehetetlenné teszi, hogy az Európai Uniónak további hozzájárulásokat nyújtsanak. Lindner azt is megjegyezte, hogy más tagállamok is hasonló megszorításokkal küzdenek – számolt be a Der Spiegel.

Brutális lakáspiaci különbségek az európai országok között

Míg Romániában a társadalom 96 százaléka saját tulajdonú lakásban él, addig Németországban kevesebb mint fele. A görögök mindössze 10 százaléka biztos abban, hogy a következő három hónapban gond nélkül ki tudja fizetni a rezsit, Hollandiában pedig a saját tulajdonú lakások közel 90 százalékát jelzálogjog terheli. Az alábbiakban az Eurofound tanulmánya alapján az uniós országokat aszerint hasonlítottuk össze, hogy hol, mi jellemzi a társadalom lakhatását, a lakástulajdonlás szerkezetét és a lakhatási költségek jövedelmekhez viszonyított arányát.

Ilyen az, amikor a Tesco beszól a jegybanknak

Ken Murphy, a Tesco vezérigazgatója bírálta a Bank of Englandet, amiért az igazságtalanul a szupermarketeket okolja az Egyesült Királyság tartósan magas inflációjáért. Erre azután került sor, hogy Andrew Bailey jegybankelnök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az élelmiszerárak inflációja nem csökken olyan gyorsan, mint a globális nyersanyagárak.

Hátborzongató felfedezést tettek a tudósok: szintetikus embriókat hoztak létre

Egy kutatócsoport őssejtek felhasználásával szintetikus embriókat hozott léte, anélkül, hogy ehhez petesejteket vagy spermiumokat használtak volna fel. A kutatók szerint a tudományos áttörésnek köszönhetően könnyebben feltárhatók a genetikai rendellenességek és a visszatérő vetélések okai – írja a The Guardian.

Fontos kérdésben mondott véleményt az ENSZ vezetője

António Guterres, az ENSZ főtitkára a fosszilis tüzelőanyagokról való fokozatos leválásra szólította fel az államokat és a vállalatokat – írta meg a Reuters, amely egy másik cikkében arról is beszámolt, hogy Kanadában olyan jogszabályt terjesztettek elő, mely felkészíti a munkavállalókat a zöld gazdaságban betöltött új szerepekre.

Egyre durvul a szudáni polgárháború, miután meggyilkoltak egy kormányzót

Csütörtökön a harmadik hónapba lépett a szudáni konfliktus, de továbbra sem tűnik úgy, hogy belátható időn belül rendeződne a helyzet, mivel a diplomáciai béketörekvések folyamatosan akadályokba ütköznek, és egyre nagyobb a kockázata egy szélesebb körű etnikai háborúnak. A szudáni hadsereg és Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű paramilitáris szervezet közötti harcok miatt már 2,2 millió ember hagyta el lakóhelyét, legalább ezren életüket vesztették, leállt a gazdaság, milliók éheznek, és az összeomlás szélén az egészségügyi rendszer. Hamisz Abbakar nyugat-dárfúri kormányzó meggyilkolása további harcokkal fenyeget, és a sikertelen diplomáciai erőfeszítések miatt a helyzet tovább eszkalálódik –  írja a Reuters.

Brüsszel óva inti Németországot, hogy nagyon kekeckedjenek a költségvetéseken

Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági biztosa felszólította az uniós kormányokat, hogy a merev álláspontokhoz való ragaszkodás helyett találjanak közös álláspontot a blokk adósságszabályainak reformjával kapcsolatban. Eközben Németország és 10 másik tagállam véleménynyilvánítást tett közzé, amelyben a Stabilitási és Növekedési Paktum módosításaiban javasoltnál szigorúbb költségvetési fegyelem mellett érveltek – írja a Bloomberg.

A Fed után az EKB-t is további kamatemelésekre sürgeti az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) sürgette az Európai Központi Bankot, hogy az infláció elleni küzdelem érdekében folytassa a kamatemelést, az euróövezet kormányait pedig a költségvetési hiány csökkentésére szólította fel – számol be a Reuters. Az IMF az euróövezeti pénzügyminisztereknek és az EKB-nak benyújtott jelentésében arra is felszólította az uniós kormányokat, hogy gyorsan állapodjanak meg a blokk költségvetési és adósságszabályainak reformjáról. A szervezet úgy véli, hogy a költségvetési konszolidációnak folytatódnia kell az inflációs nyomás enyhítése és a költségvetési mozgástér helyreállítása érdekében. Korábban az IMF már a Fed számára is megfogalmazott egy ajánlást a kamatemelés folytatására vonatkozóan.

Már ebben a hónapban indul a lakossági űrrepülés!

A Virgin Galactic csütörtökön bejelentette, hogy a régóta várt kereskedelmi űrrepülési szolgáltatása még ebben a hónapban elindul, az első repülés, a “Galactic 01” június 27. és június 30. között fog lezajlani. A hír hatására a vállalat részvényei több mint 50 százalékkal emelkedtek a tegnapi piaczárás utáni kereskedésben. A Richard Branson által alapított űrturisztikai cég részvényeinek értéke tavaly jelentősen visszaesett a kereskedelmi szolgáltatás elindításának késedelme miatt – mivel azonban az év elején befejeződött a VSS Unity űrhajó hosszadalmas korszerűsítési időszaka, a Virgin Galactic mostantól havi rendszerességgel indít űrrepüléseket, kezdve egy augusztus eleji, “Galactic 02” elnevezésű küldetéssel, írja a Reuters.