Best WordPress Hosting
 

Sokkal gyorsabban lesznek az androidos mobilok

Nagyon jó hír érkezett az androidos felhasználóknak: a Google leválasztotta az Androidról az alkalmazások futtatásáért felelős Android ART modult, így már külön is lehet azt frissíteni – írja az ArsTechnica.

A techcég szerint az új megoldásnak köszönhetően az eddiginél gyorsabban lesznek futtathatók az alkalmazások, méghozzá anélkül, hogy ehhez a teljes operációs rendszert frissíteni kellene. Ennek eredményeképp nemcsak a Google frissítéseire, de a telefongyártók optimalizációjára sem kell majd olyan sokat várnia a felhasználóknak.

A Google blogbejegyzése szerint szignifikáns a gyorsulás: egyes eszközökön akár 30 százalékos is lehet.

Magyar érintettjei is vannak az újabb kémprogram-botránynak

Kémprogrammal fertőzött Signal és Telegram alkalmazásokat találtak a Google Play és a Samsung Galaxy Áruházakban – írja a Bleeping Computer. A kínai hackerek által terjesztett alkalmazásoknak magyar áldozatai is vannak.

A BadBazaar elnevezésű kémprogram képes lekövetni a készülék pontos helyét, ellophatja a hívásnaplókat és SMS-eket, rögzítheti a telefonhívásainkat, fényképek készíthet a kamerával, valamint fájlok ellopására is alkalmas.

Az ESET kiberbiztonsági intézet jelentése szerint a legtöbb érintett Lengyelországban, Németországban és az Egyesült Államokban van, de hazánk is érintett. A trójai vírus terjesztéséhez a Signal Plus Messenger és FlyGram elnevezésű alkalmazásokat használták, amelyek a népszerű nyílt forráskódú IM-alkalmazások, a Signal és a Telegram javított változatai. A csalók weboldalakat is létrehoztak az appokhoz, ezzel is növelve azok legitimitását.

Élőben közvetítheti a kameránk képét ez a veszélyes program

Elképesztően kifinomult adattolvaj alkalmazás terjed az androidos mobilokon, MMRat néven – írja a Bleeping Computer. Az appok általában hivatalos kormányzati vagy társkereső alkalmazásokat imitálnak, így megtévesztve az áldozatokat.

Az MMRat-ot először a Trend Micro észlelte 2023 júniusában, amikor is elsősorban délkelet-ázsiai felhasználókat céloztak meg a programmal. Azóta viszont szélesebb körben is elterjedt, ami azért is veszélyes, mert a vírusirtó programok sem tudják észlelni.

Bár a kutatók nem tudják, hogy a kártevő eredetileg hogyan kerül az áldozatokhoz, azt találták, hogy az MMRat hivatalos alkalmazásboltoknak álcázott weboldalakon keresztül terjed. A telepítés során olyan kockázatos engedélyeket ad magának, mint például az Android akadálymentesítési szolgáltatásához való hozzáférés, így szinte minden fontos beállításhoz hozzáfér. Az MMRat ezekre a tevékenységekre képes a szakértők szerint:

Újabb okoseszközökre jelent meg az RTL+ applikáció

Az eddigi lehetőségek mellett mostantól az Android TV operációs rendszert futtató eszközökre és rövidesen a Sony PlayStation 4 platformra is megérkezik az RTL előfizetős streamingszolgáltatása.

Megszűnik az androidos mobilok egyik legidegesítőbb hibája

Bizonyára mindenki találkozott már olyan idegesítő reklámokkal az androidos mobilján, ami az egész képernyőt beterítette. A felhasználói élményt elrontó reklámok létezésével természetesen a Google is tisztában van, ezért az Android 14-ben várhatóan be fognak mutatni egy új funkciót, amelynek köszönhetően csak azok az appok tudnak majd ilyen értesítéseket küldeni, amelyeknél a felhasználó engedélyt adott rá – írja a GSMArena.

A teljes képernyős reklámok mögött általában az Android operációs rendszer USE_FULL_SCREEN_INTENT nevű jogosultsága áll. Ezt nem azért találták ki, hogy idegesítsék a felhasználókat, inkább a hívásokat bonyolító alkalmazások számára hoztak létre, hogy lássuk, ha befut egy hívás. A hackerek és a adware-ek fejlesztői azonban gyakran visszaélnek ezzel a jogosultsággal, így a tartalmat egy az egyben kitakaró hirdetések jelennek meg sokaknál, teszi hozzá a hvg.

In Android 14, you can manually revoke the USE_FULL_SCREEN_INTENT permission from apps so they can’t send you full-screen notifications.

Már NFC-vel is lehet jegyet vagy bérletet érvényesíteni a BKK járatain

Az új funkció használatával gyorsabb és egyszerűbb is a jegyérvényesítés a fővárosi tömegközlekedési vállalat járatain.

Tönkretehetik a mobilját ezek a veszélyes alkalmazások

Újabb veszélyes alkalmazásokat találtak a Google Play Áruházban. A McAfee szakértői 43 alkalmazást azonosítottak, amelyek 2,5 millió telepítéssel titokban reklámokat jelenítettek meg, miközben a telefon képernyője ki volt kapcsolva, és ezzel lemerítették az áldozat készülékét — írja a Bleeping Computer.

Az adware-ek általában nem jelentenek súlyos veszélyt a felhasználókra, ezek az appok azonban jelentős anyagi kárt okozhatnak azáltal, hogy lemerítik a készülék akkumulátorát, lerövidítik az élettartamát, jelentős mennyiségű internetadatot fogyasztanak, sőt akár csalásokat is elkövethetnek a hirdetőkkel szemben.

Az appok a készülékre való telepítést követően több hetet vártak, míg aktiválták magukat, így elkerülve a beazonosítást.

Észrevétlenül tűnhet fel a telefonján ez az új kémprogram

Veszélyes program terjed, ironikus módon SafeChat néven, amely androidos app egy olyan kémprogrammal fertőzi meg a mobilokat, amely a hívásnaplót, szöveges üzeneteket és a konkrét GPS-lokációt is megszerezheti. Az androidos kémprogram a gyanú szerint a program a Coverlm egyik változata, amely a Telegramról, a Signalról, a WhatsAppról, a Viberről és a Facebook Messengerről lop adatokat – írja a Bleeping Computer.

A CYFIRMA kiberbiztonsági szakértői szerint egy indiai hackercsoport, a Bahamut áll a kampány mögött. A legújabb támadásokat  a WhatsAppon keresztül, spear phishing üzeneteken keresztül hajtják végre. A leggyakoribb, hogy az áldozatokat ráveszik egy csevegőalkalmazás telepítésére azzal az ürüggyel, hogy a beszélgetést biztonságosabb platformra szeretnék áthelyezni.

Itt jön képbe a SafeChat, amely meglepően hiteles felületnek tűnik, valódi csevegőalkalmazásnak tünteti fel, és egy látszólag legitim felhasználói regisztrációs folyamaton is keresztülviszi az áldozatot.

Ellophatják a pénzét ezek a veszélyes alkalmazások

Két veszélyes vírust fedeztek fel a Trend Micro kibervédelmi cég kutatói a Google Play Áruházban. A CherryBlos és FakeTrade elnevezésű malware-ek a felhasználók bejelentkezési adataira hajtanak, és így akár a netbankos, és kriptopénztárcás megtakarításaikra is veszélyt jelenthetnek – írja a Bleeping Computer.

Ugyan az új kártevő törzseket a figyelmeztetés közzététele után a Google törölte a hivatalos áruházából, több ezer felhasználóhoz jutottak már el. A kibervédelmi szakértők szerint a közösségi médiában, veszélyes oldalakon és a hivatalos áruházakban terjesztett programok ugyanazt a hálózati infrastruktúrát és tanúsítványt használják, ami arra utal, hogy ugyanazok a rosszindulatú szereplők hozták létre.

A CherryBlos malware-t 2023 áprilisában kezdték terjeszteni, egy APK (Android-csomag) fájl formájában, amelyet a Telegram, a Twitter és a YouTube oldalán is népszerűsítettek mesterséges intelligencia eszközök és bitcoinbányász appok álcája alatt. Az eltelt időszakban az alábbi neveken jelent meg a káros szoftver: GPTalk, Happy Miner, Robot999 és SynthNet.

Fontos új értesítést kapnak az androidos mobilok

Sokan halogatják az Android-verziók telepítését, pedig a rendszerfrissítések nem csak új funkciókat hozhatnak, de biztonságosabbá is tehetik a mobil használatát. Éppen ezért a Google hamarosan új megoldást vezet be, amellyel igyekszik meggyőzni a felhasználókat a függőben lévő rendszerfrissítések telepítéséről – írja az Android Central.

Az Android Upgrade Invite elnevezésű funkció azt mutatja majd be a felhasználóknak, mit kap, ha letölti a már elérhető, de eddig még nem telepített rendszerverziót. Ráadásul a telepítést is megkönnyítik, ugyanis már a megjelenített üzenetből, közvetlenül el lehet indítani a frissítést.

Az androidos gyártók személyre is szabhatják a figyelmeztetést, lévén megeshet, hogy egyes újdonságok egy adott eszközön nem érhetők el, vagy annak megjelenése elüt a gyártóétól.

Minden adatot ellophat a mobiljáról ez a két veszélyes alkalmazás

Két veszélyes fájlkezelő alkalmazásra bukkant a Pradeo mobilbiztonsági cég a Google Play Áruházban, amelyek indokolatlanul sok adatot gyűjtenek be a felhasználóktól, majd a megszerzett információkat kínai szerverekre továbbítják – írja a Bleeping Computer.

A File Recovery and Data Recovery nagyjából 1 millió telepítéssel bír, míg a File Managert legalább 500 ezren töltötték le a készülékükre.

Az azonos kiadótól származó alkalmazások a felhasználó akarata ellenére is képesek elindítani magukat, hogy érzékeny adatokat lopjanak. Ezenfelül a két app elrejti az ikonjait, hogy nehezebb legyen megtalálni és eltávolítani őket. Ha pedig érzékelik, hogy a felhasználó felfigyelt a fenyegetésre, akár a telefont is képesek újraindítani, és titokban futtatni magukat.

Mielőbb érdemes telepíteni az Android biztonsági frissítését

A Google kiadta az Android operációs rendszer júliusi biztonsági frissítési csomagját, amely összesen 46 sebezhetőség korrigálását tartalmazza. A biztonsági szakemberek szerint ezek közül három olyan volt, amelyet minden bizonnyal aktívan kihasználtak a hackerek – írja a Bleeping Computer.

A legtöbb rést a Bifrost, az Avalon és a Valhall chipekben, valamint azok illesztőprogramjai között találták. A Google által e hónapban javított biztonsági problémák közül a legsúlyosabb a CVE-2023-21250 jelzésű volt, amely egy, az Android System komponensében található kritikus sebezhetőség.

A hiba távoli kódfuttatást tett lehetővé, és más végrehajtási jogosultságokhoz is vezethetett az Android 11-es, 12-es és 13-as verzióval rendelkező mobilokon.

Ezt tegye, ha nincs QR-kód olvasó a telefonján

Napjainkra elképesztő mértékben felgyorsult az információ áramlása, amelyben nagy szerep van a gyors elérést lehetővé tevő QR-kódok (Quick Response codes) megjelenésének. Ezeket a jeleket elég befotózni, hogy elérjük az okostelefonunkon az adott étterem étlapját, vagy egy vállalkozás honlapját. Sajnos azonban nem minden okostelefon rendelkezik beépített olvasóval, így most megmutatjuk, hogyan tudja könnyedén beolvasni a kódokat.

A legegyszerűbb megoldás a Google alkalmazásaihoz köthető – írja a Slashgear. Ott van például a Google Lens, amely egy fénykép alapján képes felkutatni tárgyakat a neten, vagy épp lefordítani egy szöveget. Ezt a felületet a Google keresősávjában található Google Lens ikon lekattintásával vagy külön alkalmazásként érhetjük el. Ha megjelent a felület, válasszuk ki a Keresés pontot, majd irányítsuk a kamerát a QR-kódra. Ekkor fel fogja ajánlani a kód alatt rejlő linket, amire így már csak rá kell koppintanunk.

A Google Lensen kívül más, harmadik féltől származó alkalmazást is választhatunk, például a QRky elnevezésű appot.

Így élheti túl a mobilja a nyári hőséget

Az elmúlt hetekben sokszor tikkasztó hőséget érzékelhettünk, ami a szervezetünkhöz hasonlóan a mobilunkat is alaposan megviseli. A túlzott meleg befolyásolhatja a készülék teljesítményét, tönkre teheti az akkumulátort, sőt akár maradandó károk kialakulásához is vezethet – írja a Gizmodo.

Ha meg akarjuk védeni a kütyüinket, jó kiindulópont lehet a telefon biztonságos üzemi hőmérsékletének ismerete: Az iPhone-ok és a Samsung készülékek esetében ez 0 és 35 Celsius-fok közötti hőmérsékletet jelent. Ezt gyorsan túlléphetjük, ha a forró tengerparton streaming tartalmat fogyasztunk, videókat nézünk, vagy nagy teljesítményű játékokkal mulatjuk az időt.

Problémát okozhat még a töltés, illetve a vezetéknélküli töltés is.

Ezeket az appokat kerülje el, ha régebbi mobilja van

A technológia gyorsan fejlődő világában az okostelefonok az életünk nélkülözhetetlen részévé váltak. A régebbi vagy olcsó mobilok azonban gyakran nehezen tudnak lépést tartani a modern Android-alkalmazások igényeivel, ami komoly károkat okozhat a készülékben. A korlátozott RAM-mal, lassabb processzorokkal és csökkent akkumulátor-üzemidővel rendelkező régebbi telefonok különösen sérülékenyek e tekintetben.

Egyes erőforrás-igényes alkalmazások lelassíthatják a készüléket, vagy túlzott akkumulátorfogyasztást eredményezhetnek, ami súlyosan befolyásolja a teljesítményt és lerövidíti a telefon élettartamát. Különösen érdemes figyelni azokra az alkalmazásokra, amik grafikai szempontból terhelik a készüléket, és azokat is, amelyek sok háttéradatot gyűjtenek. Ezekről írt most listát a SlashGear.

Mobilos játékok és widgetek

Erre figyeljen, ha hosszú életű telefont akar

A legtöbben 2-3 évente váltanak okostelefont, a döntésben pedig komoly szerepe van a frissítések elmaradásának, a készülék lassulásának, vagy egy új modell bemutatásának. Ha viszont nem szeretnénk ilyen sűrűn több száz ezer forintot költeni új kütyükre, érdemes néhány egyszerű dologra figyelni, ezekkel ugyanis sokat hosszabbíthatunk a mobilunk élettartamán – írja a Slashgear.

Rendszerfrissítések és alkalmazások

Első és legfontosabb, hogy a gyártó által javasolt szoftverfrissítéseket mindig telepítsük. Ez azért fontos, mert a frissítés nemcsak új funkciókat, de már meglévő hibákat is képes befoltozni. Ha tehát a megjelenéskor nincs pár percünk a telepítésre, rövid időn belül érdemes azt bepótolni.

Azonnal törölje, ha letöltötte ezeket az alkalmazásokat

Újabb veszélyes androidos alkalmazásokat fedeztek fel a Google Play Áruházban. A megcélzott eszközökről érzékeny információkat, például helymeghatározási adatokat és névjegyzékeket begyűjtő csevegőalkalmazások a DoNot hackercsoporthoz köthetők, amelyet az Amnesty International 2021-es jelentése szerint az indiai kormány is támogathat – írja a Bleeping Computer.

A Cyfirma kiberbiztonsági cég szerint az alkalmazások még csak alapvető információgyűjtést végeznek, hogy előkészítsék a terepet a későbbi, veszélyesebb fertőzéseknek. Telepítéskor a helyzetünkhöz és a névjegyeinkhez kérnek hozzáférést, ami nem lenne meglepő egy chat alkalmazásnál. Megnyitáskor azonban a beérkező üzenetek révén a Google Play Áruházba irányítják az áldozatokat, ahol különböző appok letöltésére biztatják őket.

Az nSure Chat, az iKHfaa VPN az SecurITY Industry-tól származik, és a mai napig elérhetők a hivatalos alkalmazásboltban.

Veszélyes program terjed: a fotóit és videóit is ellophatja

Újabb rosszindulatú csevegőalkalmazásra bukkantak az ESET kiberbiztonsági intézet kutatói, amellyel androidos eszközöket támadnak. A GravityRAT legújabb verzióját terjesztő új malware kampány 2022 augusztusa óta zajlik, amelyhez a BingeChat nevű trójai csevegőalkalmazást használják – írja a Bleeping Computer.

Az app legújabb verziójában a kutatók észrevettek egy kártevőt, amely a WhatsApp biztonsági mentési fájlok ellopását szolgálja. Ezek a mentések azért jönnek létre, hogy segítsék a felhasználókat abban, hogy üzeneteiket, médiafájljaikat és adataikat új eszközökre portolják. Éppen emiatt azonban titkosítatlanul tartalmazhatnak érzékeny adatokat, szöveg, videó, fényképek, vagy egyéb dokumentumok formájában.

A BingeChat a készülékre történő telepítéskor engedélyt kér a kontaktlistánkhoz, az SMS-einkhez, a tárhelyhez, a hívásnaplónkhoz, a helymeghatározáshoz, a kamerához, valamint a mikrofonhoz is. Ez alapvetően megszokott az üzenetküldő alkalmazásoknál, így nem valószínű, hogy gyanút ébresztenének az áldozatban. A kémprogram a végpontok közötti titkosítás funkciójával hirdeti magát, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy nehezebben férhetnek hozzá az adatainkhoz.

Hatvanezer fertőzött androidos appot találtak a neten

Fél év alatt csaknem 60 ezer olyan androidos alkalmazásra bukkantak, amelyek törvényesnek álcázták magukat, azonban észrevétlenül reklámprogramokat telepítenek a készülékekre – írja a Bleeping Computer.

A felfedezés a Bitdefender kiberbiztonsági cégtől származik, amely szerint a támadás 2022 októberében kezdődhetett. A rosszindulatú alkalmazások nem a Google Play-en, hanem a Google keresőben található egyéb webhelyeken terjedtek. Innen pedig magukat Netflix segédappnak, vagy VPN-szoftvernek álcázva, APK csomagok – a mobilalkalmazások manuális telepítését lehetővé tevő csomagok – formájában kerültek a telefonra.

Az appok nem futtatják magukat automatikusan, hanem a hagyományos telepítési módot követik. Ezt követően ikon nélkül kerülnek telepítésre, ami megnehezíti a keresést. Az első megnyitáskor tipikusan egy hibaüzenetet jelenítenek meg, ami annyit ír: “Az alkalmazás az Ön régiójában nem érhető el. Az eltávolításhoz koppintson az OK gombra”. A törlés után azonban nem tűnnek el, sőt néhány órán belül, rendszermódosítási kérelmekkel elérik, hogy az app egyből a telefon feloldásakor elindulhasson a háttérben.

Ezt tegye, ha nem akar kétévente új telefont venni

Minden évben több tucat új okostelefon kerül az áruházak polcaira, amelyekről a gyártók azt állítják, hogy jobbak, gyorsabbak és fejlettebbek, mint elődjeik. Nem érdemes azonban ilyenkor egyből új okostelefonért rohanni, néhány egyszerű trükkel sokat tehetünk azért, hogy mobilunk sokáig kitartson – írja a Slashgear.

Ennek egyik legfontosabb része, hogy telepítsük az Android-frissítéseket. Ezek ugyanis olyan biztonsági- és hibajavításokat tartalmaznak, amelyek biztosítják a készülék zökkenőmentes működését. Amennyiben a telefonján nem a legújabb frissítés fut, előfordulhat, hogy olyan problémákat tapasztal, amelyeket az újabb frissítések orvosolnak.

Gyakori probléma emellett, hogy kevés hely áll a rendszer rendelkezésére, így lassulhat a sebesség, és csökkenhet a felhasználói élmény.