Best WordPress Hosting
 

900 eurót tarthattak meg a több ezer eurós havi keresetükből a kizsákmányolt lányok, miközben luxusban éltek a stricik

via 24.hu => eredeti post link

Felszámoltak egy nők kizsákmányolásából élő bűnbandát Kecskeméten. A most elfogott két utolsó bandatag annak ellenére is folytatta a tevékenységét, hogy a rokonaik már tavaly óta hűvösön vannak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kétszer is lecsapott tavaly a bűnbanda több tagjára. Négyet elfogtak, míg egyikük körözésének kiadását követően önként bement a rendőrségre. Az öt embert azzal gyanúsítják, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nőket Németországba szerveztek ki prostitúciós tevékenységre, majd ott folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket.

A gyanúsítottak közül jelenleg ketten letartóztatásban vannak, ketten bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg ötödik társuk az időközben jogerőssé vált, más ügyben kiszabott börtönbüntetését tölti.