Best WordPress Hosting
 

Fagyos levegő érkezik az országba szerdán

via 24.hu => eredeti post link

Hétfőn hozzávetőlegesen az ország északkeleti felén lehet a nap nagyobb részében felhősebb az ég, arrafelé kevés helyen kell esőre, záporra számítani, írja a Kiderül. Ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájakon több órára kisüt a nap, és száraz idő várható. Az északi tájakon megélénkül a nyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 9 és 15 fok között valószínű, de északkeleten ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő estére 3 és 8 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az Időkép szerint kedden már egy hullámzó frontrendszer felhőzete teríti majd be az országot, a frontrendszer mögött pedig szerdán fagyos légtömeg érkezik a Kárpát-medencébe: