Best WordPress Hosting
 

Háromszor próbáltak kifosztani telefonon, de vannak jelei, hogy csaló beszél a vonal másik végén

via 24.hu => eredeti post link

Jelentősen nőtt az idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma, írtuk meg a közelmúltban, amit első kézből tudok megerősíteni, ugyanis csak novemberben három olyan telefonhívást kaptam, aminek a célja egyértelműen az volt, hogy a vonal másik végén lévő csalók megkárosítsanak.

Gyanús utalás történt, azonnal cselekedni kell!

A módszer minden alkalommal ugyanaz volt, a szélhámosok jól bevált kottából játszanak. Csörgött a telefonom, kétszer 30-as, egyszer 1-es hívószámmal, és vonal túlsó végén lévő személy egy hazai bank (kétszer az OTP, egyszer az MNB) munkatársaként mutatkozott be. Az álügyintéző jelezte, hogy a szabályoknak megfelelően rögzítik a hívást, majd tájékoztatott, hogy a számlámon gyanús utalást figyeltek meg. Elhangzott az összeg, ami mindhárom esetben 200 ezer forint környékén mozgott, és rögtön követte a kérdés, hogy én indítottam-e a kérdéses tranzakciót.