Best WordPress Hosting
 

Saját tányérral, telefon nélkül érkeztünk a vacsorára, és mosogatni sem kellett

via forbes.hu => eredeti post link

A koreai templomi konyha legismertebb séfje járt Budapesten, hogy elmesélje és megmutassa, ő hogy bánik az alapanyagokkal, mit jelent számára a mértékletesség és a zero waste szemlélet. Mindezt derűsen és vidáman, az ízek élvezetével.

Szokatlan instrukciókat kellett még gyorsan újra átfutni indulás előtt, amikor útnak indultam Jeong Kwan koreai szerzetes séf budapesti vacsorájára. Kellett vinni saját tányért, evőeszközt, a környezettudatosság jegyében, valamint egy ülőpárnát és plédet (koreai szokás szerint a földön ülve ettünk). Érkezéskor pedig arra kértek minket, hogy a telefonunkat hagyjuk a ruhatárban leadott táskánkban, mert nem lesz rá szükség.

Persze sok minden más is érdekes volt a vacsorán, például hogy a vendégek között volt Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke is, de most maradjunk a saját tányérnál és a telefonmentességnél. És természetesen a szerzetes séfnél, aki a Koreai Kulturális Fesztivál keretében járt újra – immár harmadszor – Budapesten.