Best WordPress Hosting
 

Videón, ahogy kifosztja az alvó vendéget egy éjjeliőr

via 24.hu => eredeti post link

Lenyúlta az alvó vendég telefonját és pénzét egy éjjeliőr az egyik esztergomi szórakozóhelyen. Az Esztergomi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat ellene.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a sértett tavaly december 12-én a hajnali órákban a szórakozóhely bejárati ajtaja melletti virágtartón ülve elaludt, közben pedig kicsúszott a kezéből a mobilja a lába mellé.

Az éjjeliőrként dolgozó elkövető felvette a 60 ezer forint értékű telefont és elsétált vele, hogy majd később eladja valakinek. Az elkövető néhány perc múlva visszament a még mindig alvó vendéghez, átkutatta a ruházatát, majd lenyúlt 3 ezer forintot a tárcájából, és azt is magával vitte.