Best WordPress Hosting
 

A mozgósítási versenyt megnyerte Magyar Péter

via 24.hu => eredeti post link

Sok ezren gyűltek össze március 15-én délután az Andrássy úton, hogy élőben hallgassák meg Magyar Péter nagy bejelentését. És meg is történt az, amire számítani lehetett: Varga Judit NER-ből kiugró exférje, aki a kegyelmi ügy mellékszereplőjeként tűnt fel alig több mint egy hónapja, pártot alapít.

Az első váratlan tapasztalat a szervezés minősége volt. Már az Operánál, háztömbökre a színpadtól kivetítő és hangosítás fogadott, a helyszínt rendőrök sora biztosította. A színpad mögött LED-panel, a zsizsegő tömeg körül hangfalak. Az eseményt több szögből közvetítették, időről időre egy technokránra rögzített kamera pásztázta az embereket. Mindez azért érdekes, mert Magyar néhány napja a 444.hu-nak arról beszélt, hogy hárman-négyen szervezik a megmozdulást, érdemi tapasztalat és szervezeti háttér nélkül.

Nagy talány volt az is, hányan kíváncsiak élőben Magyarra. Interjúin milliós a megtekintések száma, a Facebook-oldalán százezres követőtábort tudhat magáénak, beszéde közben 60 ezren követték ott az élő közvetítést, a közvélemény-kutatók pedig azt mérik, hogy az ország kétharmada hallott a színre lépéséről.