Best WordPress Hosting
 

Amit nem valósíthatunk meg reális életünkben, azt megvalósítják az álmok

via 24.hu => eredeti post link

Az álom nem más, mint képek, gondolatok, hangok és érzelmek összessége, amely az agyon fut át alvás közben. Az álmok tartalmának megismerésével és jelentésük megértésével Sigmund Freud kezdett elsők között foglalkozni. Az 1900-as Álomfejtés című könyvében fejtette ki nézeteit arról, hogy az álomképek tudattalan tartalmakat szimbolizálnak, és ezek értelmezése révén feltárhatóvá válik a személyiséget mozgató tudattalan dinamika, vagyis az álom értelmezhető.

Vágyak

Az osztrák neurológus és pszichiáter szerint az álom mindig vágyteljesítés, de tudattalan vágyaké, vagyis olyan késztetéseké, amiket önmagunknak sem merünk bevallani. Ezeket a vágyakat a tudat elfojtja, és a tudattalanba szorítja. Ezek azonban annak ellenére, hogy nem tudatosulnak, nem szűnnek meg létezni, és arra törekszenek, hogy kielégüljenek. A vágy minden esetben olyan lelki energiát jelent, amely nyugtalanítja, feszültséggel tölti el a “lelki szerkezetet”, ahogyan Freud nevezi. Ha az energiaszint túl nagy, a lélek fájdalommal telik meg, a vágyat tehát valamilyen módon ki kell elégíteni és levezetni az energiáját.