Best WordPress Hosting
 

Elmentek egy két órát csúszó Madonna-koncertre, majd másnap beperelték az énekesnőt, mert fáradtan ébredtek

via 24.hu => eredeti post link

Az Egyesült Államokban nap mint nap tömegével induló pereknél furcsábbakat nem igazán lehetne találni: azon már szinte meg sem lepődik az ember, ha valaki egy helytelenül használt, így súlyos sérüléseket okozó elektronikai eszköz miatt követel sokmilliós kártérítést, egy koncert miatt pert indítani azonban még amerikai mércével is erős.

New Yorkban nemrégiben ugyanis épp ez történt: egy brooklyni, illetve egy bronxi férfi december 13-án úgy döntött, hogy egy Madonna-koncerten vezetik le a felesleges energiáikat, az este fél kilenc helyett azonban röviddel 23 óra előtt kezdődött, így a férfiak csak valamikor hajnali egy után hagyhatták el a helyszínt, majd indulhattak hazafelé.

Nem kérdés, hogy épp ezért a vártnál jóval később kerültek ágyba, a reggeli ébredés pedig meredekebbre sikerült a vártnál. Egy átlagember erre nyilvánvalóan csak dohogva legyintett volna, Michael Fellows és Jonathan Hadden azonban úgy érezte, hogy feltétlenül perre kell menniük az ügyben, hiszen a vádirat szerint az aréna környékén