Best WordPress Hosting
 

„Ez hatalmi megfélemlítés” – bepanaszolta a NAV-nál a szerinte tahó reptéri vámosokat egy utas, de belőle kreált gyanúsítottat a rendőrség

via 24.hu => eredeti post link

Becsületsértés gyanújával hallgatták ki a reptéri rendőrségen pár hónapja azt a magyar nőt, aki még tavaly márciusban tett panaszt a NAV-nál, miután úgy érezte, méltatlanul bántak vele a magyar vámosok a leszállást követő ellenőrzésen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A történet szereplője a 24.hu-nak az ügyről született, nála lévő összes hivatalos dokumentumot bemutatta, ám retorziótól félve nem szerette volna még csak a keresztnevét sem használni, ezért Ágnesnek nevezzük őt a továbbiakban.

A történet több ponton is rímel arra az esetre, amit még az ősszel mutattunk be: annak főszereplője Tímea volt, akit azután jelentett fel a NAV, hogy saját adózási ügyében panaszt tett a hivatalnál. Akkor azonban a rendőrség kihallgatás nélkül lezárta, azaz ejtette az ügyet,  Ágnes esetében viszont a NAV feljelentése után ki is hallgatták a panaszost, aki a rendőrség szerint megalapozottan gyanúsítható becsületsértéssel.

Szóváltásba keveredtek, körbevették, panaszt tett