Best WordPress Hosting
 

Iványi Gábor egyházának egyik iskolaigazgatóját is kihallgatták

via 24.hu => eredeti post link

Nemcsak az egyház gazdasági hivatalának vezetőjét, hanem egy dunaújvárosi intézményvezetőt, Kurina Laurát is elvitték kedden kora délután – tájékoztatta lapunkat Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke.

Mint azt korábban a hvg.hu cikke alapján megírtuk, reggel hat óra után háromórás házkutatást követően a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói bilincsben a lakásáról állították elő Békéscsabára Ónodi István lelkészt, az egyház és intézményei gazdasági hivatalának vezetőjét.

A Kurina Laurát érintő eljárásról Iványi Gábor beszélt a 24.hu kérdésére, miután a gazdasági igazgató őrizetbe vételéről érdeklődtünk. A vezető lelkész azt mondta, mindez összefüggésben állhat azzal, hogy két éve, 2022 februárjában a NAV nyomozói megszállták az egyház Dankó utcai központját, és iratokat, számítástechnikai eszközöket, adathordozókat foglaltak le. Iványi lapunknak azt mondta, hogy a lefoglalt iratokat és eszközöket nem kapták vissza, és arról sem kaptak tájékoztatást, hogy milyen eljárás folyik ellenük, illetve az milyen szakaszban van.