via 24.hu => eredeti post link
Kádár János a magyar történelem meghatározó alakja: 32 évet töltött a hatalom csúcsán, nevével egy egész korszakot jelölünk. A szovjet Vörös Hadsereg tankjainak árnyékában vezette az országot (sőt, maga is ragaszkodott jelenlétükhöz), az ő nevéhez fűződik az 1956-os forradalom leverése, majd az azt követő sortüzek, kivégzések, koncepciós perek, a megfélemlítés, tíz- és százezrek meghurcolása, ellehetetlenítése.
A megtorlás végeztével aztán a belügy módszerváltáson ment keresztül, az erőszak a színfalak mögé húzódott, az 1960-as évek legvégétől pedig egyfajta látszatjólét is kialakult a kommunista blokk legvidámabb barakkjában. Élete végén, demens öregemberként is a hatalomhoz ragaszkodva inkább már szánni valóvá vált, eközben pedig hatalmas ívet járt be az évtizedek alatt: gyilkosból a nyugalom és stabilitás megtestesítőjévé, „az Öreggé” alakult a magyar társadalom szemében.
Nyilván számtalan oka van annak, hogy Kádár megítélése még 30 évvel a rendszerváltás után is rendkívül ellentétes, mintha sokak számára az idő mindent megszépített volna. Csak néhány megállapítás a Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung egy 2020-ban publikált felméréséből a témában: a megkérdezettek több mint fele szerint a Kádár-rendszerben összességében jobb volt az élet, mint a rendszerváltás után; a magyarok többsége jobban élt; rend volt és társadalmi béke; illetve csak a válaszadók 40 százaléka ért egyet azzal, hogy az országban nem volt szabadság.