Best WordPress Hosting
 

Koltai Róbert elmondta, miért nem játszik már nagy színházban

via 24.hu => eredeti post link

Koltai Róbert volt a keddi Adom a napom főszereplője, este ő beszélgetett élőben Gezsti Péterrel a stúdióban. A műsorvezető ekkor egyebek között arról kérdezte a 80 éves színművészt, melyiket élvezi jobban: kis vagy nagy közönség előtt fellépni.

A nagy közönség számomra nagyon nagy pluszt jelent, mert az csodás, amikor az ember érzi maga felé áradni a szeretetet és a figyelmet. Nem játszom nagy színházban, de az önálló estjeimen állandóan igen nagy közönséggel találkozom, és az igazi boldogság

– mondta el Koltai, majd arra is kitért, miért nem társulati tag egyetlen kőszínházban sem: