Best WordPress Hosting
 

Kötelező Palkovics László egykori üzlettársának iratkezelő szoftverét használni az állami szférában

via 24.hu => eredeti post link

Titkos kormányhatározattal tette kötelezővé a kormány több száz állami szervnél az iratkezelő rendszer használatát, melyet Palkovics László ex-miniszter egykori üzlettársa fejlesztett, tudta meg az Átlátszó. Az úgynevezett kétezres határozat értelmében a licencet ingyen kapják meg az érintett intézmények, de a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó költségeket maguknak kell fedezniük. Ezek a kiadások

több tízmillió forintot jelenthetnek, de akár a százmillió forintot is elérhetik. Az EKEIDR nevű szoftvert 2024 végéig mindenhol be kell vezetni. A közszférában már egy ideje használják, többek között a MÁV-nál, a Nemzeti Vagyonkezelőnél, de a fővárosi és megyei kormányhivatalokban is.

A rendszert az évi 2-2,4 milliárd forint forgalmat bonyolító SDA DMS Zrt. nevű cég fejlesztette, melynek az a Fauszt Zoltán a tulajdonosa, tizennégy éven keresztül üzlettársa volt az Informin’ Informatikai Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-ben Palkovics Lászlónak.