Best WordPress Hosting
 

Kovácsovics Fruzsina elmondta, hogyan érezte magát a Balázsék műsorvezetőjeként

via 24.hu => eredeti post link

Pénteken egy adás erejéig Kovácsovis Fruzsina csatlakozott harmadikként (Vadon Jani megüresedett helyére) Sebestyén Balázshoz és Rákóczi Ferihez a Balázsék című rádióműsorban. Az énekesnő az nlc-nek elmondta, hogy érezte magát.

„Nem először mentem, hiszen néhány hónapja már szerepeltem az adásban, akkor még Janival és Balázzsal. Vártam a mai napot, hiszen akkor is jól éreztem magam a fiúkkal. A mai nap is szuper volt!” – fogalmazott Kovácsovics, majd így folytatta:

Nyilván ez egy teljesen ismeretlen terep számomra, hiszen még sosem rádióztam. Persze bátorítanak ilyenkor, hogy mondjam nyugodtan, amit gondolok, ne fogjam vissza magam, de azért az emberben mégis van egy természetes félsz. Tartottam tőle, hogy mivel csak egy vendég vagyok, mennyire szóljak bele a különböző témákba. Mennyire legyek otthonos. Nekem mindenhez idő kell, főleg, hogy ilyen helyzetben feloldódjak. Szerencsére Balázs és Feri profi és kedves emberek, szóval mindenben segítenek. Jó a közelükben lenni.