Best WordPress Hosting
 

Közölte az agyba-főbe vert és bezárt élettársával, hogy csak úgy tud kijutni a lakásból, ha leugrik az ötödikről

via 24.hu => eredeti post link

Módszeresen verte, és bezárta a lakásba az élettársát egy kecskeméti férfi. A Kecskeméti Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése, kapcsolati erőszak, valamint garázdaság és magánlaksértés miatt börtönbe küldené a bántalmazót.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a többszörösen büntetett férfi a börtönből szabadulva ismerkedett meg a nővel, akivel élettársi kapcsolatot létesített. Egy idő után a férfi rendszeresen verte a nőt a négy fal között.

Erre azt követően derült fény, hogy a férfi tavaly január 24-én este ököllel arcon ütötte az élettársát, aki az ütéstől elesett. Ezután a vádlott a földön fekvő sértettet testszerte megrugdosta. A megfélemlített nőtől elvette a lakáskulcsát is, majd belülről bezárta a bejárati ajtót, a kulcsot pedig elrejtette. Közölte vele, hogy az ötödik emeleti lakásból csak úgy tud kijutni, ha leugrik.