via forbes.hu => eredeti post link
Írtam Szomoru Miklós kertjéről (124. oldal), egy békén hagyott kertről. Ásásmentes, nyáron is alig kell locsolni, van benne ősgyep, és nincs permetezés, mert a kártevők majd elintézik egymás között, amit kell. Az ember vége, a természet esélye című könyvedben te is azt írod, hogy a természetet békén kell hagyni. Költői a kérdés, de miért nem csinálja mindenki ezt?
Nagyon tetszik, amit mesélsz, és igaza van, valahogy így működik a természet. Mindenki békén hagyhatná a kertjét, és ehetnénk békén hagyott kertekből leszakított gyümölcsöket. Azért nem ilyen a világ, mert nyolcmilliárdan vagyunk. Ha nem lennénk ennyien, élhetnénk úgy, mint az ősember, aki a mezőgazdaság előtt szedett málnát, fogott halat, lőtt vadat, és ezzel nem is volt az égvilágon semmi probléma. Mindenből annyit szedett, hogy jusson a következő évben is, tehát fenntartható módon csinálta.
Nehéz megmondani, hogy mennyi, de ha mondjuk félmilliárd ember élne a Földön, lehet, hogy mindenki ihatna friss forrásvizet, szedhetne csipkebogyót, és ehetne félig kukacos almát, de nem tehetjük meg. Nyolcmilliárd ember etetéséhez kell a modern mezőgazdaság, kellenek a műtrágyák, a nagyüzemi táblák, és ott tartunk, hogy szinte semmi olyat nem csinálunk, ami fenntartható lenne. Az új ígéretet hozó technológiai megoldásokkal legfeljebb annyit érünk el, hogy elodázzuk a problémákat.