Best WordPress Hosting
 

Október 7. óta több mint 23 ezer palesztin vesztette életét

via 24.hu => eredeti post link

A Gázai övezeti háború kezdete óta már 23 357 palesztin vesztette életét – közölte szerdán az övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet felügyelete alatt álló egészségügyi minisztérium. A közlemény szerint október 7. óta további 59 410 palesztin szenvedett sérülést.

A palesztin biztonsági erők közölték, hogy az izraeli hadsereg szerdán is folyamatosan támadta az övezet csaknem teljes területét, de főként Deir el-Bala és Hán-Júnisz térségét. A hadműveletekről szóló jelentést az izraeli hadsereg szóvivője, Avicháj Adraé is megerősítette: az elmúlt egy nap folyamán 150 célpont ellen hajtottak végre támadásokat. Az övezet középső részén fekvő al-Maghazi menekülttáborban rejtőzködő palesztin fegyvereseket a légierő támadta, a szárazföldi csapatok pedig 15 alagútbejáratot semmisítettek meg.

A palesztin vöröskereszt az X közösségi portálon azt írta, hogy az övezet középső részén fekvő Deir el-Balában találat érte a szervezet egyik mentőautóját, a mentőegység négy tagjának halálát okozva. Hozzátették, hogy október 7. óta 120 mentőautó semmisült meg Gázában, és a mentőegységek 326 tagja vesztette életét az izraeli támadásokban.