Best WordPress Hosting
 

Polt Péter szerint még időben van a nyomozás: 2021-ben vittek be egy szolnoki képviselőt

via 24.hu => eredeti post link

Folyamatban van a nyomozás – Polt Péter legfőbb ügyész ezt a szűkszavú választ adta a momentumos Tompos Mártonnak a parlamentbe abban a szolnoki önkormányzati képviselőt érintő ügyben, amelyről a 24.hu számolt be több mint két éve.

2021 szeptemberében írtuk meg, hogy  Ligeti József képviselőt – további három személlyel együtt – rendőrök állították elő, hogy gyanúsítotti kihallgatásra vigyék. A Központi Nyomozó Főügyészség akkor azt közölte, hogy egy gazdasági csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás keretében gyanúsították meg a négy személyt.

Polt most azt közölte, hogy egyelőre sem vádemelésre, sem a nyomozás megszüntetésére nem került sor. A nyomozás befejezésére két év áll a rendőrség rendelkezésére, amit az előírások szerint a gyanúsított kihallgatásától kell számítani. De a határidő fél évvel meghosszabbítható.