Best WordPress Hosting
 

Visszavonták a műtétje utáni első fotót Katalin hercegnéről

via 24.hu => eredeti post link

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a hivatalos fotót, amely vasárnap jelent meg Katalin walesi hercegnéről, Vilmos brit trónörökös feleségéről – adta hírül az MTI. Ez volt az első fotó, amelyet a hercegnéről januári műtétje óta hivatalosan közzétettek.

A Kensington-palota – Vilmos és Katalin londoni hivatala – által nyilvánosságra hozott fényképen a mosolygó hercegné és három gyermeke, György és Lajos herceg, valamint Sarolta hercegnő látható. Katalin egy kerti székben foglal helyet, balján Sarolta a szék karfáján ül, mögötte György, jobbján Lajos áll. A képhez csatolt rövid nyilatkozatban Katalin köszönetet mond azokért a jókívánságokért, amelyeket az elmúlt két hónapban kapott. A fotót a palota tájékoztatása szerint Vilmos készítette a múlt héten.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor hétfőn azt jelentette, hogy három globális hír- és fotóügynökség, az Associated Press (AP), a Reuters és az AFP egyaránt visszavonta kínálatából a fotót. Az AP indoklása szerint „közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet”. Az ügynökség a BBC által idézett nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a fénykép nem felel meg a cég fotónormáinak. Az AP elsősorban Sarolta hercegnő bal kezének elhelyezkedését nevezte vitathatónak. A Kensington-palota hétfő hajnalig nem kommentálta az ügyet.