Best WordPress Hosting
 

Zelenszkij elmondta, mi az oroszok legfontosabb célpontja Ukrajnában

Az orosz csapatok a délkelet-ukrajnai Dnyipro városát jelölték ki elsődleges célpontjukként – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. “A veszély változatlanul nagy, és Oroszország terrorista támadásai egyik fő célpontjaként tekint a régióra” – hangoztatta Zelenszkij. Mint mondta, a térség gazdasági potenciáljának védelmére jelentős mértékben fokozzák az ottani légvédelmet. “Dolgozunk azon, hogy javítsunk a rakéták és drónok lelövését szolgáló képességeken” – tette hozzá.

Oroszország az utóbbi hetekben, ahogy múlt télen is drón-, illetve rakétacsapásokat mért az ukrán polgári infrastruktúrára.

(MTI)

Több pénzt követelnek a hadseregnek a Kijevben tüntetők

Kijevben a városháza előtt tartottak demonstrációt, amelyen a résztvevők azt követelték, hogy a főváros vezetése az eddigieknél nagyobb arányban nyújtson anyagi támogatást az ukrán hadseregnek – írja a Meduza.

A portál szerint a tüntetők egyúttal azt is követelték, hogy – a korrupcióellenes harc jegyében – a kijevi városvezetés tegye átláthatóbbá a költségvetési kiadások felhasználását. A demonstrálók ezen kívül szorgalmazták az ukrán főváros befogadóbbá tételét, a hadsereg sérült és fogyatékos veteránjai számára az akadálymentes környezet kialakításának felgyorsítását.

Az akció egyik szervezője, Miroslav Gavriscsuk elmondta: Kijev jelenleg az összes költségvetési kiadásának csupán mintegy 1 százalékát szánja a hadsereg támogatására, míg más ukrán városokban ez az arány lényegesen magasabb.

Ukrán tiltakozásra kiírnak egy színészt a Lótusz sorozatból

Ukrán tiltakozás miatt kiírják a Fehér Lótusz harmadik évadából Milos Bikovics szerb-orosz színészt, aki a sorozat harmadik évadában egy thaiföldi szálloda orosz jógaoktatójának szerepét alakította volna – szúrta ki a 444.

Mint írják, Bikovics több mint egy évtizede dolgozik Oroszországban, orosz állampolgárságot és kitüntetést is kapott Vlagyimir Putyintól, és szerinte a krímiek szabad akaratukból csatlakoztak Oroszországhoz a jogellenes annektálási népszavazáson.

Az ukrán külügyminisztérium január végén kérdezte meg a sorozatot gyártó HBO-t, hogy miért dolgoznak együtt egy olyan színésszel, „aki támogatja a népirtást és megsérti a nemzetközi jogot”. Ehhez csatolták az alábbi videót, amin Bikovics oroszbarát kijelentéseit, tévészerepléseit és Putyint éltető beszédének jeleneteit vágták össze.

Több ezren rekedtek a romok alatt Gázában

Folytatódtak a harcok a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisz városában és környékén, az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap bejelentette, hogy újabb, a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezethez tartozó fegyveresekkel végzett, hozzátéve, hogy a harcokban elesett egy katona is.

A hadsereg rajtaütött a Hamász hán-júniszi brigádjait irányító parancsnokság egyik létesítményén is, ahol fegyvereket, lőszert és katonai felszerelést foglalt le. A műveletekben a szárazföldi erők mellett a légierő és a haditengerészet is részt vesz – tették hozzá a közleményben.

A Times of Israel című izraeli lap mindeközben arról számolt be, hogy megszólaltak a szirénák Észak-Izrael galileai régiójában a libanoni határ közelében.

Azt követelték a tüntetők Netanjahutól, hogy „bármi áron” hozza haza a túszokat

Ezrek tüntettek több izraeli városban, köztük Tel-Avivban és Jeruzsálemben helyi idő szerint szombaton, azt követelve az izraeli kormánytól, hogy tegyen többet a Hamász palesztin terrorszervezet által elhurcolt túszok elengedéséért – írja az MTI.

A fogságban eltöltött napok számára utalva „120 nap a föld alatt” elnevezésű tömegdemonstráción az elhurcoltak számos családtagja is megjelent, egyikőjük pedig, egy 15 éves fiú – akinek az unokatestvére került a fegyveresek fogságába – a felszólalásában azt követelte Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőtől, „bármi áron” hozza haza az embereket.

Tüntetéseket rendeztek Haifában és Beérsébában is. A Gázai övezetet irányító Hamász október 7-én hajtott végre összehangolt támadást Izrael déli részén, az offenzívában 1200 ember meghalt, és több mint 3000 megsebesült. A Hamász Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül azóta mintegy 100-at engedett el. Izraeli források szerint 132-en még mindig az övezetben raboskodnak, 28-an pedig feltehetően már nincsenek életben.

Föld alatti húszi fegyverraktárakat bombáztak a nyugati szövetségesek

Újabb támadásokat intéztek a brit és az amerikai fegyveres erők a húszi lázadók jemeni katonai létesítményei ellen – idézi a londoni védelmi minisztérium jelentését az MTI. A tájékoztatás szerint a két szövetséges haderő tizenhárom jemeni helyszínen összesen 36 célpontra mért precíziós csapásokat, válaszul a húszik által kereskedelmi és hadihajók ellen elkövetett folytatódó vörös-tengeri támadásokra. A brit-amerikai akcióhoz Ausztrália, Bahrein, Kanada, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nyújtott támogatást.

A londoni védelmi tárca ismertetése szerint a támadásban a brit királyi légierő (RAF) Typhoon FGR4 harci repülőgépekkel vett részt, amelyek az RAF ciprusi támaszpontjáról szálltak fel. A brit kötelék – amelynek tevékenységét Voyager típusú légi üzemanyag-utántöltő gépek támogatták – Paveway IV precíziós irányított bombákat vetett be három jemeni helyszínen számos katonai célpont ellen. A brit harci gépek a fővárostól, Szanaától nyugatra, a Vörös-tenger partján két földi irányító központot támadtak. Ezek a tengerparti irányító központok szolgáltatták a húszik által a szárazföld belsejéből indított drónok számára a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokhoz szükséges adatokat – áll a brit védelmi minisztérium tájékoztatásában. A tárca szerint a Typhoon harci gépek emellett számos célpontot támadtak a Jemen északnyugati részén fekvő Bani körzetben.

A szombat éjszakai támadásról London közös közleményt is kiadott a brit és az amerikai kormány mellett Ausztrália, Bahrein, Kanada, Dánia, Hollandia és Új-Zéland nevében. E kommüniké szerint a mostani támadás elsődleges célpontjai között voltak a húszik által mélyen a föld alá rejtett fegyverraktárak, valamint rakétarendszerek, indítóállások, légvédelmi és radarrendszerek is. A közös közlemény szerint a húszik november közepe óta harmincnál több támadást intéztek kereskedelmi és hadihajók ellen. A kommünikét aláíró kormányok hangsúlyozzák azt is, hogy változatlanul elkötelezettek a hajózás, a nemzetközi kereskedelem védelme mellett, és elszámoltatják a húszikat a kereskedelmi és a hadihajók ellen általuk elkövetett illegális és indokolhatatlan támadásokért.