Best WordPress Hosting
 

Mégsem pótolja később budapesti koncertjét a Johnny Deppel színpadra álló Hollywood Vampires

Kezdés előtt egyetlen órával mondta le koncertjét július 18-án Alice Cooper és Johnny Depp zenekara, a Hollywood Vampires, a szervezők pedig rövidesen azt ígérték, hogy igyekeznek új időpontot találni.

Szuper hír volt ez azoknak, akik már a helyszínen ácsorogva várták a kezdést, rövidesen azonban kiderült, hogy mégsincs esély a koncert elhalasztására, hiszen az elmúlt napokban a jegyvásárlókat a szervezők arról tájékoztatták, hogy

lezárultak a zenekar menedzsmentjével való tárgyalások, a pótlásra nincs esély, így a jegyek árát visszatérítik

Alice Cooper VIP-helyről nézte a Guns N’ Roses budapesti koncertjét

Alice Cooper kedden lépett volna fel Budapesten Hollywood Vampires nevű bandájával, csakhogy a koncertet az utolsó pillanatban lemondták. Bár hivatalosan azóta sem derült ki, hogy ennek mi volt a pontos oka – egyes információk szerint Johnny Depp annyira kiütötte magát, hogy nem tudott színpadra állni –, úgy tűnik, Coopernek azért sikerült kiélveznie magyarországi tartózkodását.

A rockzenészt az Index egyik olvasója fotózta le a szerdai Guns N’ Roses koncerten a Puskás Arénában, ahogy többedmagával, köztük feleségével, Sheryl Goddarddal a színpad szélén ülve nézik az előadást. A róluk készült képeket az Index cikkében lehet megnézni.

A Blikk tudni véli, miért maradt el Johnny Deppék koncertje

A Blikk szerint „túlbulizta”, kiütötte magát Johnny Depp, ezért maradt el a Hollywood Vampires kedd estére tervezett koncertje. Sokan úgy vélték, a lemondásnak Depp néhány héttel ezelőtti bokasérüléséhez lehet köze, ám a lap informátora szerint az ok inkább az előző esti buliban keresendő, ami olyan jól sikerült, hogy Depphez még orvost is kellett hívni a szállodába.

Annyit hallottunk, hogy Depp túlbulizta magát, már a szállodából sem tudott elindulni. Azt is hallottuk, hogy biztos, ami biztos, kihívtak egy orvost hozzá, hogy megnézzék, nincs-e nagyobb baj annál, mint hogy egyszerűen túltolta a rocksztárságot

– tette hozzá a bennfentes, aki kiemelte, hogy Depp a hangbeálláson sem vett részt, ám ebbe még senki nem gondolt bele többet. Végül este hat körül jött a hír, hogy a koncertet nem tudják megtartani. A közönséget erről az Instagramon tájékoztatták, váratlan körülményekre hivatkoztak.

A szervezők új időpontban pótolnák az elmaradt budapesti Hollywood Vampires koncertet

Kezdés előtt egy órával jelentették be, hogy elmarad a Hollywood Vampires kedd esti koncertje a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar – aminek többek között Alice Cooper és Johnny Depp is a tagjai – akkor Instagram-posztban kért bocsánatot, a szervező cég nem sokkal később pedig Faebookon posztolt az üggyel kapcsolatban.

A Hollywood Vampires turné és managementje a mai napon lemondta váratlan körülményekre hivatkozva a budapesti Hollywood Vampires koncertet, közvetlenül kezdés előtt, úgy, hogy a szervező és a produkció részéről teljes mértékben minden készen állt a kezdéshez. A szervezők már tárgyalnak, hogy mielőbbi új időpontot tudjanak egyeztetni a produkcióval. A jegyekkel kapcsolatos információkat hamarosan megosztjuk veletek

– olvasható a bejegyzésben.

Elmarad Johnny Deppék ma esti budapesti koncertje

A Hollywood Vampires zenekar, aminek tagja Alice Cooper és Johnny Depp is, kedd este lépett volna fel a Papp László Budapest Sportarénában, azonban este hét óra körül Instagram-oldalukon jelentették be, hogy a koncert elmarad.

Előre nem látható körülmények miatt a Vampires lemondja a ma esti budapesti koncertjét

– írták a posztban, melyben biztosították a résztvevőket, hogy minden jegyet teljes egészében visszatérítenek. Továbbá azt üzenték:

Szikora Róbert nemcsak betiltaná Alice Cooper koncertjét, de a Kádár-korszak cenzúráját is visszasírja

Utoljára talán a hetvenes években váltott ki szegény Alice Cooper munkássága ekkora indulatokat, mint most Szikora Róbertből, aki egyenesen az amerikai énekes (pontosabban a Hollywood Vampires nevű celebzenekar) budapesti koncertjének betiltását követelte egy interjúban a Ripost.hu-n. A cikk azóta szokatlan módon eltűnt és nem hozzáférhető, viszont jó pár egyéb sajtóorgánum szemlézte, így például a Mandiner is.

Ezekből kiderül, hogy Szikora „sátánista amerikainak” nevezte a magát már jó ideje kereszténynek valló énekest, sőt, a fiatalokat félti a 75 éves zenésztől. A HVG.hu szemléjéből az is kiderül, Szikora még a szocialista idők cenzúráját is visszasírja, mert ők legalább „meghallgatt[ák] a dalok szövegét, ha valamit károsnak találtak, azt cenzúrázták.”

Emlékezetes, hogy korábban Szikora Marilyn Manson budapesti fellépése ellen is kikelt, és arra az akciójára is utalt, amikor most azt mondta, hogy