Best WordPress Hosting
 

Épp akkor lőtt ki ballisztikus rakétát Észak-Korea, amikor az amerikai külügyminiszter Dél-Koreában volt

Észak-Korea ballisztikus rakétákat indított hétfőn, miközben Antony Blinken amerikai külügyminiszter a szomszédos Dél-Koreában tartózkodott egy konferencián, jelentette be a dél-koreai hadsereg.

Az MTI által idézett szöuli közlés szerint a rövid hatótávolságú rakétákat Phenjantól déli területről lőtték ki keleti irányba, és mintegy 300 kilométer megtétele után a tengerbe estek.

Két hónap óta ez volt az első észak-koreai rakétakísérlet.

A hétnapos tűzszünet után Izraelnek valószínűleg már nincsenek hónapjai se a Hamász elpusztítására

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egyértelmű jelét adta a múlt hét végén annak, hogy a háborút hét napig megszakító fegyverszünet folytatására csekély az esély. Szombat este – a harcok újraindulását követően másfél nappal – közölte, mivel a felek közötti párbeszéd „zsákutcába jutott”, utasította az izraeli tárgyalókat, hogy térjenek vissza Katarból, ahol hetek óta folytak az erőfeszítések a megegyezés megkötéséért, majd – miután kezdetét vette – az életben tartásáért.

Miután a fegyverszünetnek múlt pénteken vége szakadt, Netanjahu egyértelműen fogalmazott: a háború „addig folytatódik, amíg el nem érjük minden célunkat, vagyis a foglyok visszatérését és a Hamász felszámolását”. Hozzátette, hogy ez egy hosszú távú háború, de Izrael végül meg fogja nyerni.

A Hamász első számú céljai közé sem tartozik jelenleg, hogy a fegyverszünet meghosszabbításáért küzdjön. A terrorszervezet politikai irodájának helytettes vezetője, Száleh al-Arúri azt nyilatkozta szombaton, hogy már nem folynak tárgyalások a felek közt, a túszcsere abban az esetben folytatódhat, ha véget érnek az izraeli hadsereg támadásai Gázában és ha megállapodnak egy „átfogó, végleges” fegyverszünetről.

Amerikai külügyminiszter: Washington nem akar háborút Iránnal, de megvédi magát

Az Egyesült Államok nem akar konfliktust Iránnal, de ha Teherán vagy szövetségesei amerikaiakat támadnak meg, Washington gyorsan és határozottan fog cselekedni – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden az ENSZ-ben tartott felszólalásában.

Az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Iránnal. Mi nem akarjuk, hogy ez a háború kiszélesedjen, de ha Irán vagy szövetségesei bárhol amerikaiakra támadnak, ne legyen kétség afelől, hogy megvédjük az embereinket, megvédjük a biztonságunkat, méghozzá gyorsan és határozottan

– hangoztatta Blinken.