Best WordPress Hosting
 

Megszüntették a büntetőeljárást a Makói Csípős főszerkesztője ellen, ami azért indult, mert megírt egy hírt

Apátfalva fideszes polgármestere szerint nem tartozott volna a közre, hogy őt elítélték személyes adattal való visszaélés miatt.

Légyegesen súlyosabb büntetést kértek az alvó apára és fiára késsel támadó tótkomlósi férfire

Lényegesen súlyosabb büntetést kért a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség arra a 14 év fegyházra ítélt tótkomlósi férfire, aki késsel támadt egy alvó apára és a fiára Apátfalván.

A korábban többször büntetett, saját bevallása szerint húsz évig aktívan kábítószert fogyasztó férfi több alkalommal bántalmazta, illetve megfenyegette korábbi élettársát, emiatt távoltartást is elrendeltek vele szemben. Ebben az ügyben két és fél év börtönbüntetéssel sújtották korábban.

A nő ezért anyaotthonba költözött, amiről nem tájékoztatta a vádlottat, ezért a férfi 2021. január 20-án este – miután nyugtatókat és alkoholt fogyasztott – megjelent a nő rokonainak apátfalvi otthonában, és kérte, hogy ott maradhasson éjszakára. Ennek a kérésnek nem tettek eleget a nő rokonai. Becsukták és lelakatolták a bejárati kaput, és a kutyát is elengedték.